Törvénysértő a zsidó negyed épületeinek bontása
További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Törvénysértőek a főváros VII. kerületi önkormányzatának azon rendeletei, amelyek alapján eddig kiadták a bontási engedélyeket Belső-Erzsébetvárosban, hivatkozott Bakó Katalin a Nagydiófa Egyesület vezetője a Közigazgatási Hivatal döntésére.
Az egyesület, ami a Nagydiófa utca 8. szám alatti műemléképület megmentésére jött létre, idén nyáron kért törvényességi vizsgálatot az akkor még hatályban lévő VII. kerületi szabályozási terv ellen. A hivatal az erzsébetvárosi önkormányzat két másik vonatkozó rendeletét is megvizsgálta, és mind a hármat törvénysértőnek találta. Egyikben sem szerepeltek ugyanis a világörökségi státuszú területre kötelezően előírt védelmi szabályok.
A kerület szeptemberben új szabályozási tervet léptetett életbe, bár a folyamatban lévő építési ügyekre továbbra is a régi szabályozási terv érvényes, mondta Bakó, hozzátéve még, hogy a korábbi mulasztásokat az új szabályozási terv is tartalmazza, ráadásul nem készült hozzá sem örökség-, sem pedig környezetvédelmi hatástanulmány. Ez egyébként a védelem alatt nem álló területek esetében is kötelező lenne.
Mivel a szabályozási tervhez hiányzik a főpolgármesteri egyetértés is, tehát formailag alkotmányellenes, az egyesület az Alkotmánybírósághoz fordul.
A bontások ellen évek óta harcoló Óvás Egyesület jogi képviselője Hoffmann László elmondta, hogy az önkormányzat saját rendeleteit is megsértette az építési és bontási engedélyek kiadásakor. "A jelenleg folyó ügyészségi eljárások csak a jéghegy csúcsát érintik", utalt az erzsébetvárosi ingatlanügyekkel kapcsolatos letartóztatásokra.
Az ügyben megszólaló építész, Perczel Anna beszámolója szerint az UNESCO februári örökségvédelmi jelentésében megfogalmazott elvárásokból az erzsébetvárosi önkormányzat egyet sem teljesített. "Jelenleg 21 épület van veszélyben, ebből 12-t már kiürítettek", utalt Perczel a folytatódó bontásokra.
Az Óvás munkatársa felvetette a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) felelősségét is, amiért az sorozatban ad ki olyan bontási engedélyeket, amelyekben a műemlék épületeknek csak a homlokzata és egy rövid, pár méteres traktusa marad meg. Mögötte új, jóval magasabb társasházak épülnek. "Tudunk olyan háttér-megállapodásokról, amelyek alapján hasonló engedélyek kiadása várható", hívta fel a figyelmet az Óvás.
Molnár Péter, az Óvás munkatársa a "rombolásban" részt vevő cégek felelősségét firtatta. Ez szerinte addig is terjedhet, hogy a cégeket az eredeti állapot visszaállítására kötelezik legalább néhány, különleges értéket képviselő épület esetében.
Az egyesület még 2006-ban fordult levélben az UNESCO Világörökségi Bizottságához. Azt kérte a szervezettől, vesse latba tekintélyét annak érdekében, hogy a készülő rendezési terv helyett, olyan készüljön, amelyben hangsúlyosak az örökségvédelmi szempontok. Annak idején még Demszky Gábor és Bozóki András akkori kulturális miniszter is csatlakozott azokhoz a demonstrálókhoz, akik a Király utca 40. szám alatti ház lebontása ellen tiltakoztak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel
Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.
március 22., 18:45
- Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?
A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.
március 22., 19:42
- Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten
A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.
március 22., 17:21
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben
Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.
március 22., 15:07
- Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik
Főleg az, hogy mit esznek.
március 22., 15:52
- Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
tegnap, 21:01
- Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök
A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.
március 22., 17:27
- Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora
A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.
március 22., 15:18
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Belföld
A bíróság elítélte a képviselőt, aki újraindul, miközben az egyik fő szereplő hiányzik
Összecsapás közeleg.
március 22., 13:34
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre
Videó is készült az elfogás pillanatairól.
március 22., 13:22
- Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.
március 22., 10:22
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket
Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.
március 22., 12:24
- Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni
A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.
március 22., 11:53
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása
Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.
március 22., 12:10
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59
- Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.
március 22., 10:56
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt
A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
március 22., 19:05
- Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben
A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott
március 22., 15:54
- Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében
Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.
március 22., 20:09
- Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen
Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.
március 22., 20:42