További Belföld cikkek
-
Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
- Főzés közben kigyulladt zsiradék miatt történt tragédia
- Tarjányi Péter: Magyarország legnagyobb nemzetbiztonsági problémája nem a migráció, hanem a korrupció
Az MNB-ben szervezték be
Boros Imre MDF-es képviselő, az Orbán-kormány PHARE-ügyeket felügyelő minisztere már a Magyar Nemzet című napilap pénteki számában elismerte, hogy kapcsolatba került a titkosszolgálatokkal. - Nem én kerestem a titkosszolgálatokat és egyáltalán nem örültem, sőt szorongtam, de az adott helyzetben megjelenésük törvényszerű volt - mutatott rá a kapcsolat kezdetére.
Elmondása szerint a Magyar Nemzeti Banknál töltött évei alatt kiderült, hogy "egy nemzetközileg is nagyon jelentős partnerünk hosszú éveken keresztül álüzleteket hamisított a Magyar Nemzeti Bank nevét felhasználva". Az interjúból kiderül, hogy az 1992-ig tartó ügyre "nagy számú rendőr telepedett, de szolgálati beosztásuk "kilétét" nem fedték fel, azonban volt egy pont, amikor a lapokat fel kellett fedniük".
Konspirációs kiképzésen is részt vett
- Nem volt elképzelhetetlen, hogy magyar részről is vannak közreműködők az üzleti papírok hamisításában - közölte Boros Imre a Magyar Nemzettel. Elmondta: a rendőrök még azt sem tartották kizártnak, hogy a közreműködőket a devizakereskedelmi osztályon is keresni kell. - Ezen a ponton vált az ügy titkosszolgálativá - jegyezte meg, hozzátéve: az MNB-ből való távozása után továbbra is rendelkezésre kellett állnia az ügyben és részt vett egy konspirációs kiképzésen is.
Boros írásban tanúsította, hogy nem működött együtt a titkosszolgálatokkal
Dávid Ibolya, az MDF elnöke haladéktalanul és a nyilvánosság előtt kér választ Boros Imrétől arra, hogy a Népszabadság szombati számában közölt, Horváth István belügyminiszter által aláírt parancs vagy az MDF képviselőcsoportjának tett nyilatkozata felel meg a valóságnak. Dávid Ibolya emlékeztetett: Boros Imre volt kisgazda miniszter, amikor az MDF és a Fidesz képviselőjelöltjeként indult a 2002-es választásokon, írásban úgy nyilatkozott, hogy a III-as főcsoportfőnökség egyetlen osztályával és munkatársával sem működött együtt.