Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Fidesz-támogatott polgármestert buktatott le a Hír tévé

2007.10.04. 11:43
2002-ben a Fidesz támogatásával lett polgármester a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dögén Vince Ferenc Tibor, aki a Hír tévé felvétele szerint visszaélés-gyanús fejlesztésről beszélt. Vince Ferenc Tibor neve el is tűnt egy időre a Fidesz honlapjáról. Bajnai Gordon azt állította, ők nem hibáztak.

A Fidesz támogatásával, de független színekben lett a Szabolcs megyei Döge polgármestere 2002-ben az a Vince Ferenc Tibor, aki a Hír tévé által szerdán nyilvánosságra hozott videofelvételen szerepel.

A felvételt 2006-ban rögzítették és egy uszodára illetve más építményekre kapott 225 milliós uniós forrás egy részének jogtalan felhasználására lehet belőle következtetni. Vince Ferenc Tibor arról beszél egy építési vállalkozónak, hogy 20 millió forintért cserébe az önkormányzat hat tagja segíteni fogja őt a kivitelezéshez szükséges újabb összeg lehívását. Vince Ferenc Tibor arra is utal, hogy a vállalkozó korábban már fizetett 8 millió kenőpénzt.

Vincze Ferenc Tibor ugyanakkor 2002-ban a Fidesz támogatásával, de függetlenként nyerte meg a polgármester-választást. Ugyanakkor a Fidesz honlapjáról a "2002-ben a Fidesz által indított, vagy támogatott győztes polgármesterek" listájáról szerda délre eltűnt Döge és Vince Ferenc Tibor neve. Pár perccel ezután viszont visszatették a nevet az oldalra. A Fidesz sajtófőnöke az Indexnek nem tudta megmagyarázni, hogy ez miért történt.

A Fidesz az egész ügyre úgy reagált: 2006-ban már nem Fidesz támogatással indult Vince Ferenc Tibor.

"A kormány és az uniós pénzek elosztásáért felelős intézményrendszer nem hibázott, és nincs felelősségük" - jelentette ki Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető elmondta, részletes vizsgálatot rendelt el az ügyben, és jelenleg annyit tud, hogy Döge település 2004-ben a Regionális Operatív Programban valóban elnyert 225 millió forint uniós támogatást egy 237 milliós iskola felújítási projektre. "A pályázat teljesen szabályos volt, eddig 180 millió forintot fizettek ki, a végelszámolás még nem történt meg" - tette hozzá.

Bajnai Gordon hangsúlyozta, nem az uniós pályázati pénzek elosztásáért felelős intézményrendszer hibázott, hanem Döge polgármestere és a képviselőtestület néhány tagja keveredett egy korrupciógyanús ügybe.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!