Belehalt a koalíció az egészségügybe

Ha másra nem, arra jó volt az elmúlt két év, hogy élesen szembesítette a társadalmat azzal, hogy az egészségügyi ellátás pénzbe, mégpedig az adófizetők pénzébe kerül. A minisztérium fő üzenete az volt, hogy az egészségügyi ellátást nem egy feneketlen zsákból finanszírozzák, a járulékokból befolyó összeg igencsak véges, s ezt meg kellene próbálni hatékonyan elkölteni.

Szembesülhettek a kórházak és a betegek is azzal, hogy az egészségügyi ellátás ugyan az állam felelőssége, de van felelőssége a betegnek és a kórháznak is. Megpróbálták – félsikerrel - arra ösztönözni a szocializmusból örökölt, lomha intézményrendszert, hogy idomuljon az egészségügy új kihívásaihoz és az ország romló gazdasági helyzetéhez (amelyért persze jelentősen részben a Gyurcsány-kormány maga volt felelős). Nem sikerült.

Biztosítási bukta

A legnagyobb bukta kétségtelenül az egészségbiztosítási rendszer átalakítása volt. Az MSZP és az SZDSZ nem tudott dűlőre jutni egymással, s ebbe két miniszter, Molnár Lajos és Horváth Ágnes is belebukott. Utóbbival együtt a koalíciónak is lőttek.

Az már az SZDSZ 2006-os választási programjában is szerepelt, hogy üzleti alapon működő egészségbiztosítók kényszeríthetik ki az egészségügy hatékonyabb és minőségibb működését. Egészségügyi szakemberek és politikusok is úgy vélték, ezzel kellett volna kezdeni az egész reformot. Nem így történt.

Molnár Lajos 2007 tavaszán adta be lemondását, mert nem tudta elfogadni, hogy a több-biztosítós rendszer bevezetéséről szóló döntést tovább halogassák. Ebből már akkor koalíciós válság lett. Az akkor SZDSZ elnöknek választott Kóka János már akkor megpendítette, hogy biztosítási reform nélkül a liberálisok nem maradnak a koalícióban.

A nyár végégig tartó koalíciós egyeztetések eredményeképpen alakult ki az a koncepció, amely szerint megyei illetékességű pénztárak alakulnak, amelyekben a magánbefektetők csak kisebbségi tulajdonosok lehetnek. Az erről szóló törvényt idén február 11-én fogadta el a parlament.

A váratlan fordulat egy hónappal később következett be. Az elvesztett vizitdíjas népszavazás után és a Liga, illetve az Albert-házaspár egybiztosítós egészségügyet megerősítő népszavazásának árnyékában a szocialisták kihátráltak az általuk egy hónapja még támogatott törvényből, s már nem értettek egyet a magántőke részvételével az egészségbiztosításban. Horváth Ágnes menesztette a kormányfő, és ezzel véget ért a 2006 tavaszán kezdődött, sok konfliktust kiváltó és igencsak felemásra sikeredett magyar egészségügyi reform.

Letámadás

Molnár Lajos stratégiája 2006-ban a gyors letámadás volt. Nem bízott abban, hogy az orvostársadalom és a kórházvezetők képesek lesznek önmaguk megreformálására. Ez később vissza is ütött. Az átalakításokat végig a szakma és a betegek ellenkezése kísérte, hiába hangoztatták, hogy a legtöbb lépés épp a beteg érdekében történik.

Nem jött be Molnár Lajos számítása az orvosi és gyógyszerészkamara meggyengítésére. Hiába fogadták el 2006-ban a kötelező kamarai tagság megszüntetéséről szóló jogszabályt, a két testület – erős ellenzéki politikai támogatás mellett – talpon maradt és túlélte ezt a két évet.

Az első nagy ütközetet a gyógyszerészek vívták a kormánnyal 2006 végén. Végül elfogadták a patikaliberalizációs törvényt, amely megkönnyítette új patikák nyitását és lehetővé tette a vény nélküli gyógyszerek gyógyszertáron kívüli forgalmazását. 207 új gyógyszertár alapítását engedélyezte az ÁNTSZ, és 623 gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazási engedélyt adtak ki 2008. január 30-ig (80 százalékukat vidékre).

Ma már egyre megszokottabbá válik, hogy fájdalom- vagy lázcsillapítót a benzinkúton is vásárolhat az ember. Ennek káros hatásai azonban a gyógyszerészkamara szerint később jelentkezhetnek: a könnyen elérhető, tünetekre szedett készítményekkel való öngyógyszerezés elfedheti az igazi bajt, s az ebből kialakuló súlyosabb betegségek nagyobb számban később lesznek kimutathatók az egészségügyi rendszerben.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon a 2. oldalra.