Orbán kijelentésével azokra a sajtóértesülésekre reagált, amely szerint a Fidesz követné Silvio Berlusconi példáját és Hajrá Magyarok néven honosítaná a Forza Italia mozgalom ötletét. A távozó kormányfő a választási vereséget követő Budai Várban tartott beszédében "polgári körök" létrehozására buzdította híveit. A reménye szerint százával alakuló körök összefogásával pedig a párt úgynevezett demokráciaközpontját bízta meg.
Kötőjeles mozgalom
A cáfolatok ellenére a Fidesz két héttel a választások után már beadta domainigényléseit a Hajrá Magyarok mozgalom elérhetőségeire. A Fidesz a hajra-magyarok-mozgalom.hu mellett meg kívánta szerezni a hajra-magyarorszag-mozgalom.hu, a hajra-magyarok.hu és a hajra-magyarorszag.hu domainnevet is. Sőt a párt igényt nyújtott be a - nemesen egyszerű - mozgalom.hu névre is. A Fidesz azért a kötőjeles változatait regisztráltatta még el nem indult mozgalmának, mert a kötőjel nélküli változatot már korábban megszerezte a zalaegerszegi Zebra Klub Kft. A vállalkozás egyelőre nem tudja mit kezd két domainnevével.
Az Internet Szolgáltatók tanácsa szerint miután letelt a kéthetes türelmi idő és senki sem nyújtott be igénylést ezekre a domainnevekre, napokon belül megtörténhet az internetcímek bejegyzése.
Egyelőre titok a tervezett tartalom
Egyelőre csak annyi tudható, hogy nem lesznek üresen hagyva a Fidesz által bejegyeztetett internetes oldalak - közölte érdeklődésünkre Ambrus Balász, a Fidesz sajtóosztályának munkatársa, aki arról nem árulhatott el részleteket, hogy pontosan mit találhatunk majd ezeken az oldalakon.