Pokorni lehet a Fidesz egyik alelnöke

2003.01.22. 07:48
Hétről kettőre csökkenhet a Fidesz alelnökeinek száma, ha Orbán Viktor volt miniszterelnök elképzelései alapján módosítja a párt kongresszusa a Fidesz alapszabályát. A Magyar Hírlap összeállítása szerint a két alelnöki poszt egyikét Pokorni Zoltánnak szánja a volt kormányfő, a testület tagja lenne még a mindenkori frakcióvezető, illetve a választmányi elnök. A lap szerint Orbán Viktor egy hónapos országjárás után határoz arról, elvállalja-e a Fidesz vezetését.
A jelenlegi hét alelnök helyett mindössze kettőre csökkenhet a Fidesz alelnökeinek száma, ha Orbán Viktor elképzelése alapján módosítja a párt kongresszusa a Fidesz alapszabályát - tudta meg a Magyar Hírlap. A lap szerint azért csökkentik radikálisan az alelnökök számát, mert ha heten töltik be ezt a posztot, mint ahogy most, akkor nincsen súlya a tisztségnek. Jelenleg Deutsch Tamás, Kósa Lajos, Kövér László, Németh Zsolt, Rogán Antal, Szájer József és Varga Mihály alelnöke a pártnak, az elnökség póttagja pedig Illés Zoltán.

Az elképzelése szerint az elnökön és a két alelnökön kívül a Fidesz mindenkori választmányi elnöke, illetve frakcióvezetője mellett részt vennének a testület munkájában a majdan alakuló tagozatok vezetői is. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy az egyik alelnöki poszt várományosa Pokorni Zoltán lehet, akit szívesen látna ezen a poszton a volt miniszterelnök.

A napilap úgy tudja: Orbán Viktor attól teszi függővé, hogy elvállalja-e a párt elnöki posztjára szóló jelölést, hogy a tagság egyetért-e elképzeléseivel. Ezért háromfős bizottság tagjaként, Áder János és Kövér László társaságában egy hónapos országjáráson vesz részt, s január végéig eldönti, hogy milyen tisztséget töltsön be a jövőben. Várhatóan Orbán a Vigadóban tartandó évértékelő beszédében ad választ erre a kérdésre.