Fideszes hangulatú megbeszélésen közeledett egymáshoz Fodor és Orbán

2008.09.18. 16:57
Sem a szakértői kormányról, sem az előrehozott választásokról nem tárgyalt egymással Fodor Gábor és Orbán Viktor csütörtökön. Fodor azt javasolta, hogy az államháztartás kiadásait törvényben maximálják, s a parlament nyilatkozatban ítélje el a kisebbségellenességet. Orbán szerint a világgazdasági válság Magyarországon is érezteti majd hatását, ezért nem politikai pókerjátszmákra, hanem felelős kormányzásra lenne szükség.

A találkozó után Orbán Viktor "fideszes hangulatú" megbeszélésnek titulálta a Fodorral folytatott beszélgetést, mert szerinte a hangulat olyan volt, hogy akár lehetett volna húsz évvel ezelőtt is a Bibó kollégium pincéjében. A nyelvezete is szórakoztató volt, nem olyan, mint ahogy azt a nyakkendős politikusoktól megszokták, mondta Orbán.

A Képviselői Irodaházban tartott - immáron második - Fodor-Orbán találkozóra az SZDSZ-től Fodor Gábor pártelnök mellett Gulyás József, Gusztos Péter és Horn Gábor ügyvivő érkezett. A Fideszt pedig Orbán Viktor mellett Navracsics Tibor frakcióvezető, valamint Pelczné Gáll Ildikó és Kósa Lajos alelnök képviselte. A két párt a találkozó után külön-külön tartott sajtótájékoztatót.

Fodor Gábor azt mondta, azt szeretné, hogy a kiegyezés útját keressék meg, és erre az útra tett javaslatot Orbán Viktornak.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Ennek egyik eleme az lenne, hogy a parlament fogadjon el a két párt támogatásával olyan törvényt, ami rögzítené, mekkora lehet az államháztartás kiadásainak plafonja a GDP-hez viszonyítva. Fodor azt nem tudta megmondani, hogy mekkora legyen ez az arány, de azt mondta, törvény tiltaná, hogy ezen túlterjeszkedjen a költségvetés.

Utalt arra, hogy Gyurcsány Megegyezés programját pont amiatt nem tudják elfogadni, mert nem nyújt megoldást az állami túlterjeszkedés ellen. Fodor szerint a javaslatuk - ellentétben Gyurcsány elképzeléseivel - alap lehetne a költségvetési reformhoz.

Fodor Gábor szerint Orbán pozitívan fogadta a javaslatot. Ahogy azt is, hogy a parlament fogadjon el egy, a kisebbségellenességet elítélő javaslatot.

Arról is beszéltek, hogy miben értenek egyet, de Fodor a különbségeket is szóvá tette. Ilyen például a népszavazás, ami az SZDSZ elnöke szerint rossz húzás volt as Fidesz részéről, mert megakasztotta az egészségügyi reformot. Fodornak nem tetszenek az ellenzék parlamenti kivonulásai sem, mert ezek a politikai kultúrát rombolják.

Orbán a Fodor által elmondottakon túl ismertette a Fidesz álláspontját, amely szerint Magyarországnak új politikára és új kormányra van szüksége, mert „a jövő nem hátrafelé van, hanem előre” és a már megbukott koalíció "felmelegítésére" nincs szükség.

Orbán szerint az USA-ból kiindult gazdasági válság Magyarországon is érezteti hatását, ezért nem politikai pókerjátszmákra, hanem felelős kormányzásra lenne szükség.

A Fidesz elnöke azt elismerte, hogy az SZDSZ szakértői kormányra tett javaslatát és a Fidesz előrehozott választásokról szóló álláspontját nem tudták összeegyeztetni. A Fidesz is megfontolandónak tartotta azonban Fodor javaslatát, amelyben valamilyen költségvetési plafon bevezetését szorgalmazta.

A Fidesz elnöke azonban hangsúlyozta: továbbra sem támogatnak semmilyen kiadási visszavágást, a hitelből finanszírozott osztogatási politikát meg kell akadályozni.

Az SZDSZ semmilyen menetrendet nem ismertetett arra, hogy tervei a parlamentben milyen konkrét lépésekben nyilvánulnak meg, arra viszont ígéretet tettek a szabad demokraták, hogy a Gyurcsány-féle Megegyezés programról akarnak szavazni a parlamentben és arra biztosan nemmel voksolnak, mondta Orbán.

Ez a második alkalom, hogy a két pártelnök tárgyalóasztalhoz ül egymással. Június 21-ei találkozójukon a helyzetértékelésben egyetértettek, de míg Orbán Viktor már akkor is az előrehozott választásban látta a megoldást, Fodor Gábor úgy vélte, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha sem a kormány cselekvési terve, sem a szakértői kormány nem válna be. A mostani találkozót Fodor Gábor kezdeményezte. Az SZDSZ elnöke szeptember 8-án írt levelet az ellenzéki pártelnököknek, amelyben szakértői kormány felállítását javasolta.