Maradt még Csepelen a galvániszapból
Még mindig nem szállították el az összes galvániszapot Csepelről, bár az év vége volt a határidő. Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője és Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi szakértője szerdán járt a helyszínen, ahol elmondásuk szerint körülbelül 300 tonnányi galvániszap van még. A telephely egyik tulajdonosa a csepeli önkormányzat.
Németh Szilárd közölte, választ várnak Fodor Gábor környezetvédelmi minisztertől arra, hogyan fordulhat elő, hogy a vállalt elszállítási határidő után tíz nappal még mindig legalább 300 tonna galvániszap van a csepeli telephelyen. Arra is kíváncsiak, hogy a szerződésben szerepel-e kötbér az időre el nem végzett feladatokért, mondta. Tóth Mihály csepeli polgármestertől pedig azt szeretnék megtudni, ellenőrizte-e az önkormányzat, mi folyik a részben a tulajdonában lévő teleken, ahol a galvániszapot tárolják, illetve ha tudta, miért nem értesítette hivatalból a képviselő-testületet.
Váradi József, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója megerősítette, a két csepeli telephely közül az egyiken valóban maradt még galvániszap. A szállítás csúszását az okozza, hogy a tényleges mérések szerint több anyag volt a helyszínen, mint amennyit az előzetes felmérések alapján vártak.
Mivel a galvániszap mennyisége meghaladta azt, amiről az eredeti közbeszerzési kiírás szólt, így új, közzététel nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást kell lefolytatniuk a vállalkozóval a többi elviteléről, közölte Váradi József. Az eljárás közbeikatása miatt az eredeti, december 31-i határidő csúszik. Ha nem egyeznek meg a céggel, akkor új közbeszerzési eljárást kell kiírni.
A főigazgató arról is beszélt, hogy 1500 tonna galvániszapot - amennyiről a szerződés szólt - már elvittek, és még körülbelül 4-500 tonna vár elszállításra. Mivel nem nagy mennyiségről van szó, és a cég elvégezte a maradék becsomagolását, így reményeik szerint január 15-e reális határidő a telep teljes megtisztítására, tette hozzá.