Valér
4 °C
8 °C

SZDSZ-es képviselő cége őrzi a csepeli galvániszapot

2007.06.18. 16:50
A Fidesz szerint összeférhetetlen, hogy az SZDSZ frakcióvezetőjének, Kál Károlynak a cégét bízták meg a galvániszapot tároló hordók ellenőrzésével. Kál szerint viszont nem. A galvániszap miatt nem ez az első Fidesz-SZDSZ-párbaj: a korábbi SZDSZ-es környezetvédelmi miniszter, Persányi Miklós és Illés Zoltán is összeveszett már az ügyben.

Újabb, feltehetőleg galvániszapot tartalmazó hordók kerültek Csepelre, közölte a helyszínen tartott hétfői sajtótájékoztatón Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője.

Újabb hordók érkeztek a helyszínre?

Az ellenzéki képviselő, aki a le nem zárt területre bevezette az újságírókat, megmutatta azokat a becslése szerint mintegy öt tonna veszélyes anyagot tartalmazó hordókat, amelyek állítása szerint néhány hete még nem voltak a telephelyen.

A fóliával letakart hordókkal teli területre érkező mintegy tucatnyi újságírót senki sem tartóztatta fel. Németh Szilárd bemutatta azt a szerződést is, ami szerint a csepeli önkormányzat az egyik szabad demokrata képviselő cégét bízta meg a telephely ellenőrzésével. A frakció a képviselői munkával összeférhetetlennek és etikailag elfogadhatatlannak tartja, hogy Kál Károly, aki egyben az SZDSZ helyi elnöke, a veszélyes hulladék tárolásában érdekelt legyen - hangoztatta az ellenzéki képviselő.

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek

Németh közölte, arra kérik a csepeli polgármestert, indítsa meg a képviselő ellen az összeférhetetlenségi eljárást. A fideszes politikus elmondta, nem tartja megnyugtatónak a galvániszap ellenőrzését, ami állítása szerint mindössze napi 30-40 perces őrzést jelent a valóságban. Ennek kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy nemrég ismeretlenek felgyújtották a galvániszapot lefedő fóliát, de ezt az esetet szerinte eltitkolták.

A képviselő közölte, azt kérik Fodor Gábor környezetvédelmi minisztertől, hogy haladéktalanul intézkedjen a veszélyes hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról, és addig is kötelezze az önkormányzatot a terület 24 órás őriztetésére.

Kál szerint nincs összeférhetetlenség

Kál Károly a sajtótájékoztatót követően - ugyancsak a helyszínen - azt közölte az MTI-vel, hogy nem tartja összeférhetetlennek cége önkormányzati megbízását. Elmondta azt is, nem tudja, hogyan kerültek a telepre új hordók, illetve abban sem biztos: érkezett-e egyáltalán újabb szállítmány.

Az SZDSZ-es politikus közölte, a területet a megbízás értelmében nem őrzik, csak "rendszeresen ellenőrzik". Arra a kérdésre, hányan látják el ezt a munkát, azt mondta: ez olyan szakmai kérdés, amire nem szívesen válaszol.

Egy ember ellenőrzi a helyszínt

Az Index kapott egy másolatot az SZDSZ-es képviselő és az önkormányzat között léterjött szerződésből. Eszerint Kál cége, a Korund Kft. 305 ezer forint + áfa szolgálattási díjért vállalta az ellenőrzést. A kft.-nek a megállapodás szerint naponta négyszeri váltakozó időpontban "helyszíni szemrevételezést" kell tartania, és figyelnie kell a takaró-védőfólia állapotára. Az ellenőrzésről naplót kell vezetnie a cégnek, és ha megsérül a fólia, azt jeleznie kell a megbízónak, a csepeli polgármesteri hivatalnak.

A szerződés szerint a feladat ellátását a megbízott "egy fő igénybe vételével (gépkocsival) hajtja végre".