Ez nem Amerika, kisköcsög!

2006.10.10. 09:44
Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz az ügyészség Kruchina Károly és Kruchina Vince ellen, akiket szeptember 21-én kora hajnalban vett őrizetbe a REBISZ bevetési csoportja a Rákóczi út - Nyár utca sarkán. Az összevert és megfélemlített Kruchina fivérek állítják, hogy ártatlanok, és erre van két független tanújuk is. De nem mindenkinek volt ekkora szerencséje, a fiúk védője szerint a zavargások után "a közvélemény nyomására" futószalagon ítéltek előzetesre ártatlanokat is.

Kruchina Károly (26) és Kruchina Vince (24) rosszkor volt rossz helyen: a Kossuth téri tüntetésről tartottak hazafelé nyolcadik kerületi otthonukba szeptember 21-én éjfél után. A fiúk állítják, nem randalíroztak, csak kíváncsiak voltak, mi zajlik a téren: a kertészmérnök Károly aznap reggel érkezett haza Ciprusról, mint mondja, fizikai képtelenség hogy részt vett volna az előző napok zavargásaiban. A szociológushallgató Vince óvodai dolgozó egy német alapítványi óvodában, hosszú hajú és ránézésre hatvan kiló lehet, vasággyal.

Aznap sem balhéztak, még csak nem is öltöztek kirívóan, és állítják, az ellenük megfogalmazott vádakkal ellentétben semmilyen módon, még verbálisan sem konfrontálódtak az akkor éppen a nagykörúton, a Nyugatitól a Blaha Lujza tér felé menetelő rohamrendőrökkel, mert nem mentek oda: a Liszt Ferenc tér felől más, rendőrmentes útvonalat keresve a Kertész utcán keresztül próbáltak hazajutni. Miután ott is rendőrsorfalba ütköztek, lefelé, az Astoria felé indultak, és végül a Nagydiófa utcánál mentek ki a Rákóczi útra.

Rosszul tették: az utca torkolatában előzetes felszólítás nélkül egy osztag rohamrendőr vetette rájuk magát. Károlyt elektromos sokkolóval földre kényszerítették, majd ütötték, rúgták ahol érték, az arca több helyen felrepedt és bedagadt. Vince feltartott kézzel megkérdezte a rohamrendőröket hogy miért ütik a bátyját. Válaszul a rendőrök "ha a testvéred, akkor te is kapsz" felkiáltással őt is gumibotozni kezdték.

Őket is elverték

Frissítse a Flash playerét, vagy töltse le a Quicktime verziót.

Ezután műanyag bilinccsel hátrakötötték a kezüket, és az utcára térdeltették őket B. Barnabás mellé, akit akkor láttak először. A gyanusításban már együtt szerepelnek, a fiúk szerint azért, mert a csoportos elkövetéshez minimum három tettesre van szükség, pedig semmi közük nincs B. Barnabáshoz.

Lincshangulat a kapitányságon

A Rákóczi útról egy rabomobilban a X. kerületi rendőrkapitányságra szállították őket - elbeszélésük szerint a rohamrendőrök teljesen ad-hoc módon fogdosták össze az embereket, többek között egy részeg hajléktalant is begyűjtöttek, aki kezdetben hangosan tiltakozott, ezért addig ütötték, amíg csöndben nem maradt. A kapitányságon állítólag lincshangulat fogadta a gyanúsítottakat: sorba ültették őket a folyosón, a mellettük őrködő rohamrendőrök gumibottal és a pajzsukkal ütötték-verték a hátrabilincselt kezű őrizeteseket, többeknek csontjuk tört.

"Két rendőr meghalt, holnap már lövünk" - közölték velük ordítva. Később tizedmagukkal egy cellába kerültek, de mikor ügyvédet kértek, csak ennyit válaszoltak nekik: "ez nem Amerika, kisköcsög, nincs ügyvéd!" Őrizetbe vételükről sem a családjukat, sem az ügyvédjüket nem értesítette a rendőrség, eltűnésük miatt aggódó hozzátartozók derítették ki a hollétüket.


Ártatlannak vallják magukat

A Budapesti Nyomozó Ügyészség még aznap kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A két rendőr tanúval alátámasztott hatósági verzió szerint "mindezideig ismeretlen társaikkal együtt a tömegoszlatási feladatot ellátó rendőröket kövekkel megdobálták. A rendőrök a támadás elhárítása érdekében könnygázgránátot vetettek be, melynek hatására a támadó csoport tagjai a VII. kerület kisebb utcáiba menekültek. A rendőrség kiemelő egységei a garázda csoport tagjait megpróbálták elfogni. Ennek során a korábban kődobálóként beazonosított Kruchina Károlyt, Kruchina Vincét a Rákóczi út - Nyár utca, B. Barnabást a Rákóczi út - Nagydiófa u. kereszteződésében észlelték. A fenti helyszíneken Kruchina Károly a felé közeledő rendőrök felé kődarabot, Kruchina Vince és B. Barnabás pedig sörösüveget dobott, mely tárgyak a rendőrök közelében csapódtak be."

Két szerencsétlen barom

A Kruchina fivérek szerencséje az volt, hogy az őrizetbe vételük és agyba-főbe verésük előtti órát nem magukban töltötték: Szandelszky Béla és kolléganője, az AP hírügynökség fotóriporterei a Liszt Ferenc téren találkoztak velük csütörtökön fél kettő körül. Szandelszky szerint a fiúk a Kossuth tér felől jöttek, és arról érdeklődtek tőlük hogy hogyan lehet a rendőröket elkerülve eljutni a Blaha Lujza térre. Mivel ők is arrafelé mentek, négyesben cikkcakkban átvágtak a hetedik kerület kis utcáin.

A Nagydiófa utcán mentek ki végül a Rákóczi útra, ahol teljes nyugalom honolt, az autók jártak, a megállóban emberek várták az éjszakai buszt. A fotóriporter szerint éppen elváltak Kruchináéktól, amikor a semmiből bukkant fel az a nyolc símaszkos, azonosító nélküli rohamrendőr, akik elöljárójuk "két köcsög!" vezényszavára leteperték a fiúkat, amikor azok éppen át akartak menni az úttesten az éjszakai buszhoz. A fiúk nem dobáltak semmit, esélyük sem volt az ellenállásra a hirtelen jött rendőrattak előtt.

"Csütörtök hajnalban a senkit kergették a rendőrök a körúton, a Rákóczi úton pedig teljes nyugalom volt" - fogalmaz Szandelszky, aki szerint a Kruchina fiúk, akiket akkor látott először, "halál békések voltak, nem voltak berúgva és nem csináltak semmit. Két szerencsétlen barom, tök ártatlanok. Az egyiket azonnal leteperték, a másik feltett kézzel dőlt el. Mire felfogtam mi történt, már el is vitték őket."

Nézzen fiatalokat verő rendőröket

Frissítse a Flash playerét, vagy töltse le a Quicktime verziót.

Homokszem a gépezetben

Szeptember 22-én, pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróságon már "egy szkinhed" társaságában látta viszont őket, miután a fiúk ügyvédje felkutatta az AP-nél a tanúkat. "Hármasával hozták az összevert embereket, hogy csoportos elkövetés lehessen a vád. Hét órát várattak minket, hogy megtehessük a tanúvallomásunkat. A többieket futószalagon ítélték 30 nap előzetesre, nálunk homokszem került a gépezetbe, az ügyésznő idegesen hívogatta a főnökét hogy gond van, itt van két tanú" - állítja a fotóriporter, akit az ügyet tárgyaló bírónő arra is megpróbált rávenni, hogy ne beszéljen az esetről a nyilvánosság előtt.

A zavargásokat végigfotózó Szandelszky amúgy nem sajnálja a "fáradt, ideges" rohamrendőrök által megagyalt vandálokat, de szerinte az egész eljárást aláássa és hiteltelenné teszi, ha a Kruchináékhoz hasonló ártatlanokkal is így elbánnak.

Nem egyedi eset

Dr. Magyar Péter ügyvédjelölt, a fiúk védője szerint ez nem egyedi eset. Aznap a Budai Központi Kerületi Bíróságon több kényszerintézkedésről szóló végzés pusztán a rendőrök tanúvallomásai alapján született, mindenféle egyéb bizonyíték, például videofelvételek nélkül is. "A mi esetünkben a két fiatal könnyedén tisztázható lett volna, amennyiben az ügyészség igéretéhez híven meghallgatja a két mentőtanút, akik közül az egyik amerikai állampolgár, és azóta már elhagyta az országot. Sajnálatos módon a fotóriporterek szerencsés fellelése után az ügyészségen közölték velünk, hogy időhiányában nem áll módjukban a két "koronatanú" kihallgatása. Az már külön érdekesség, hogy másnap a bíróságon az ügyészség képviselője már azt állította, hogy ha előállítottuk volna a tanúkat, akkor már akkor megtehették volna a vallomásukat."

A jogász szerint teljességgel szokatlan volt, hogy az ügyészség minden gyanúsítottal kapcsolatban, a gyanúsításban szereplő bűncselekmény súlyától függetlenül előzetes letartóztatás elrendelését kérte, az pedig egészen rendkívüli, hogy a bíróság ezen indítványoknak szinte kivétel nélkül helyt adott. Bár a másodfokú bíróság később sok esetben enyhített ezeken a kényszerintézkedéseken, ott és akkor "az idősebb ügyvédek közül többen elkeseredetten állapították meg, hogy ilyen hangulatot ügyészségi és bírósági folyosókon utoljára az ötvenes években éreztek" - mondja Magyar.

A védő szerint a két fiú egyetlen szerencséje, hogy a végül meghallgatott mentőtanúknak köszönhetően több, szerinte szintén ártatlanul előzetes letartóztatásba helyezett fiatallal ellentétben "csak" háziőrizetbe kerültek, majd a másodfokú bíróság végzése alapján ma már lakhelyelhagyási tilalom alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy ugyan nem a fogdában várják, hogy a nyomozóhatóság, vagy végső esetben a bíróság megállapítsa az ártatlanságukat, de egészen az ügy tisztázásáig nem hagyhatják el Budapest területét.

Az ügyészség a fotóriporterek tanúvallomása ellenére sem szüntette meg a nyomozást, a procedúra még hónapokig, rosszabb esetben évekig elhúzódhat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.

3 órája

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

3 órája

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Az elkövetőket letartóztatták.

március 21., 09:38