Nem szűkülne a gyülekezési jog
- Nyilvánvalóvá kell válnia annak, hogy a rendőrség milyen összetett szempontrendszert alkalmaz a gyülekezési jog megtiltásával kapcsolatban - szögezte le az ombudsman. A rendőrségi kritériumrendszer - általa kívánatosnak tartott - jogszabályban történő rögzítése a rendőrhatósági döntések számonkérhetőségét szolgálná. Takács Albert javasolta a belügyminiszternek: kezdeményezze a gyülekezési törvény kiegészítését egy felhatalmazó rendelkezés beiktatásával, amely alapján meg lehetne állapítani a rendőrségi döntések során vizsgált szempontrendszer elemeit. Hangsúlyozta, hogy a rendőrségi kritériumok világosabbá tétele nem jelenti a gyülekezési jog szűkítését. Az ombudsman véleménye szerint lehetőséget kell teremteni arra, hogy a rendőrség a gyülekezés célját is vizsgálhassa.
Meghosszabbítaná a tüntetés bejelentési határidejét
Takács Albert arra is javaslatot tett a belügyminiszternek, hogy fontolja meg törvénymódosítás előkészítését a gyülekezésről szóló bejelentési határidő meghosszabbítására vonatkozóan. Az ombudsman azt ajánlotta az országos rendőrfőkapitánynak, hogy a szakszerű rendőri intézkedések érdekében nagyon körültekintően végezze el a rendőrség személyi állományának felkészítését. Takács Albert jelentése lehetséges következményeként említette, hogy felmerül a gyülekezés alkotmányos jogával kapcsolatos szabályozás újrafogalmazásának igénye. Szavai szerint a megkeresett intézményeknek legalábbis válaszolniuk kell a jelentésre. Mint hozzátette, aktívan közreműködne a kodifikációban. Elmondta, hogy a gyülekezési joghoz kapcsolódó alkotmánybírósági megállapításokkal is "polemizáló" jelentése útkeresés, s ha meggyőzik arról, hogy megállapításai nem helytállóak, kész akár vissza is vonni ajánlásait.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, IV. kerület Erzsébet utca 46.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Kerényi sok pénzért megmondja, hogy mennyiért nyilatkozik az ellenségesnek tartott lapoknak.
Rovataink a Facebookon