Aszúbizniszbe vágnak Orbánék
További Belföld cikkek
-
Jöhet a piros riasztás: jégeső és orkánerejű szél éri el az ország déli részét - Gajdos László ledobta a zakót és a nyakkendőt, majd a kalózok közé állt
- Navracsics Tibor nem túl optimista posztja a Fidesz következő évéről
- A Tisza-kormány a joganyag átvilágítása után a büntető szabályok szigorítására készül
- Az Integritás Hatóság elnöke szerint 1300 milliárd forint tűnhetett el Orbán Viktor haverjai zsebében
Bevásároltak
|
Helyi kapcsolatok
Az Orbán-kormány egyébként az állami kézben lévő Tokaj Kereskedőház Rt. érdekeit is szívén viselte. A kormány 1998-ban kétszázmillió forintos, 1999-ben hatvanmillió forintos tőkeemelést hajtott végre a cégnél az ÁPV-n keresztül, sőt 2000-ben már egy 1,5 milliárd forintos tőkeemelést szorgalmaztak. A cég jogi képviseletét akkoriban Orbánék üzlet- és földtulajdonostársa, Szász Attila látta el, általános vezérigazgató-helyettesévé pedig, Stumpf István kancelláriaminiszter közeli rokonát, Stumpf Miklóst nevezték ki. A Kereskedőház vezérigazgatója Hegedűs Zoltán lett, akinek a mai napig van Kékessyvel közös cége. A Tokaj Kereskedőház élén a kormányváltás után, 2002 októberében menedzsmentváltás történt.Aszúbiznisz
![]() |
| Lévai Anikó |
Családi érdekeltségről érdeklődnek
Az MSZP azután, hogy egy parlamenti kérdésre a Fidesz nem cáfolta a támogatás tényét, írásbeli kérdést is intézett a földművelésügyi miniszterhez Orbánék állami támogatásáról. Török Zsolt MSZP-s parlamenti képviselő szerint a Fidesz-frakció szóvivője kénytelen volt beismerni: "Igenis kapott az adófizetők pénzéből az Orbán-család cége. A közvéleménynek joga van tisztán látni az ügyben, hiszen úgy tűnik, példa nélkül álló eset történt: Orbán Viktor miniszterelnöksége idején a családi érdekeltségébe tartozó céget támogatott az állam az adófizetők pénzéből. Ilyet miniszterelnök még nem tett, s mindannyiunk érdeke, hogy az érintettek levonják ebből a konzekvenciákat."
A szocialista képviselő arra vár választ, hogy pontosan mekkora összegű vissza nem térítendő állami támogatást kapott szőlőültetvény telepítésére a Szárhely-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja-Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Török Zsolt azt is kérdezi, hogy mi volt az állami támogatás jogcíme, mikor utalták át a támogatást, és ki, illetve mely hivatal hivatott ellenőrizni a támogatás felhasználását.
A földművelésügyi tárca szóvivője az Index érdeklődésére elmondta, hogy Németh Imre miniszter intézkedett az ügy dokumentumainak a bekéréséről, és azok tartalmáról feltehetőleg még a héten tájékoztatja a kérdéseket megfogalmazó képviselőt.

