Ödön
1 °C
11 °C

Ki hunyt szemet a Zöld Pardon területfoglalása felett?

2008.09.19. 10:47
Hivatali visszaélés megalapozott gyanújával nyomoz a BRFK két XI. kerületi szórakozóhely, a Zöld Pardon és a Cafe del Rio illegális közterület-használata miatt. A két hely éveken át az önkormányzattal kötött szerződéseiben foglalt terület többszörösét használta ingyen, közben pedig sok szívességet bevállaltak a kerületi politikusok érdekében.

Az Index információi szerint a BRFK gazdaságvédelmi osztálya vizsgálja azokat a szerződéseket, amiket az újbudai önkormányzat kötött a Petőfi híd budai hídfőjének két oldalán működő szórakozóhelyekkel, a Zöld Pardonnal és a Cafe del Rioval. A nyomozók hivatali visszaélés megalapozott gyanújával kérték be a megállapodásokat.

A ZP és a Rio röviddel egymás után nyitott nyári szórakozóhelyként az évtized elején a XI. kerületben. Az Index júniusban számolt be arról, hogy a kocsmák komolyabb szerződésmódosítás nélkül mind a mai napig a 2001-2002-ben kialkudott jutányos bérleti díjat fizetik, de közben a megállapodásban szereplő terület mintegy négyszeresét foglaltak el a közpark besorolású Goldmann György térből.

2001-től 2005-ig mind a Rio, mind a Zöld Pardon évi 7,8 millió forintos bérleti díjat fizetett. 2005-től 2007-ig a bérleti szerződést kiterjesztették a téli hónapokra is, de erre az időszakra csak csökkentett bérleti díjat kellett fizetniük a vállalkozónak. Így mindkettőjük bérleti díja 11,4 millió forint volt évente. Az üzleti körökben jutányosnak tartott havi díjért a Rio elvileg 1500, a ZP 1470 négyzetmétert bérel, de idő közben mindkét szórakozóhely mintegy 6000 négyzetméteresre növekedett, és építési engedélyek nélkül állandó épületeket húztak fel a területre. Becslések szerint a Rio legalább akkora területet épített be illegálisan, mint amekkorát hivatalosan bérel.

De nem csupán a terület mérete és az építési engedélyek hiánya fölött siklott el évekig nagyvonalúan az önkormányzat, a bérleti díjat is egy olcsóbb kategória alapján számolták. A XI. kerületi ellenzék a nyáron a jegyzőnél reklamált, mert szerintük az önkormányzat milliárdos bevételektől esett el amiatt, hogy a szórakozóhelyek nem a vendéglátóteraszok besorolásának megfelelő négyzetméterárat fizették, hanem annak csak ötödét.

Az Indexnek nyilatkozó egykori társtulajdonos szerint a Rio kitűnő kapcsolatot ápolt a kerület polgármesterével. Kalmár Zoltán szerint a szórakozóhely beszállt többek között Molnár Gyula választási kampányába, és a kopogtatócédula-gyűjtésben is segédkezett. Szintén Kalmár állította, hogy a Zöld Pardon a fideszes oldallal barátkozott.

A BRFK sajtóosztályának tájékoztatása szerint a hivatali visszaélés ügyében indított nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?