Több mint hatszázan követelik a szakállasozó Semjén lemondását

2005.03.19. 15:13
Gothár Péter, Schilling Árpád és Fellegi Ádám neve is szerepel a 652 értelmiségi tiltakozó között, akik vitatott kijelentései miatt lemondatnák tisztségéről Semjén Zsoltot, az emberi jogi bizottság elnökét. Az szavazzon az SZDSZ-re, "aki azt szeretné, hogy tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze", és aki azt szeretné látni, hogy gyermeke "extrém szekták szeánszán veri magát a földhöz", mondta a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

Már 652 név olvasható a kezdeményezőket is beleértve a Semjén Zsolt kereszténydemokrata elnök kijelentései ellen tiltakozók listáján, amelyet egy ingyenes weboldalon hoztak nyilvánosságra. A Szili Katalin házelnöknek írt február 26-i nyílt levél aláírói között olyan nevet is találni, mint Calgary Canada, de a döntő többség valódinak tűnik.

A csatlakozó értelmiségiek között többek közt Para-Kovács Imre, Kósáné Kovács Magda szocialista EP-képviselő, Schilling Árpád színházi rendező, Gothár Péter rendező, Garaczi László író, Tamás Gáspár Miklós, Váncsa István újságíró, Fellegi Ádám zongoraművész és Csányi Vilmos etológus neve szerepel.

Semjén, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának alelnöke pártjának küldöttgyűlésén mondta a következőket február 19-én: "Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re". Tegyen így az is, aki azt akarja, hogy gyermeke szájába az iskolában marihuánás cigarettát nyomjanak, és aki azt szeretné látni, hogy gyermeke "extrém szekták szeánszán veri magát a földhöz", vagy aki az eutanázia és az abortusz halálkultúráját képviseli.

Nem mondott le

Szili Katalin házelnök egyetért a levélírók szándékával, de nincs joga visszahívni Semjént a bizottság alelnöki posztjáról, közölte válaszlevelében március 16-án. Mint mondta, a Fidesz parlamenti frakciójának elnökéhez fordul állásfoglalásért.

Semjént Orbán Viktor, a Fidesz elnöke korábban védelmébe vette egy tévéműsorban, mondván: nem a kereszténydemokrata elnök magatartásában, hanem az SZDSZ kampányában van a hiba. "Ezek kemény mondatok, amiket Semjén Zsolt mondott, harcos mondatoknak is minősíthetjük őket, de egyébként a tartalmukban nem látok kivetnivalót" - fogalmazott.

Az emberi jogi bizottság alelnöke március 3-án egy sajtótájékoztatón közölte, az SZDSZ eszközként használ bizonyos rétegeket - a homoszexuálisokat, a drogosokat -, hogy "valahogy összekaparja a következő választásokra az öt százalékot".

A Terry Black-lista

Semjén kijelentésére reagálva Terry Black, többször átoperált előadóművész egy lista nyilvánosságra hozatalát helyezte kilátásba, amennyiben a képviselő nem mond le bizottsági alelnöki tisztségéről március 18-ig. A listán Terry Black állítása szerint 32 meleg és pedofil parlamenti képviselő neve szerepel.

Bár a határidő lejárt, a médiaszemélyiség mégsem rukkolt elő a listával, mivel azóta megtudta, a magyar jog nem teszi lehetővé számára egy ilyen lista feltárását, és akár börtönbüntetésre is ítélhetik. A Semjén-beszéldet tartalmazó kazettát azonban állítása szerint elküldte Brüsszelbe, az Európai Parlament egyik bizottságához; most az ő állásfoglalásukat várja.