Visszaveszik a szegedi betegcsere miatt elbocsátott dolgozókat
A tragikus végkimenetelű betegcserére már az első orvosi vizsgálat előtt megtörtént. A szegedi városi kórház sürgősségi betegellátó osztályára július 3-án reggel két, magát nehezen kifejező nyolcvan év körüli beteg érkezett. Mindkettejüknél komputertomográfos (CT) vizsgálatot kért az ügyeletes orvos, ám a Jackson típusú epilepsziás rohammal kórházba szállított Kovács Bélának rendelt vizsgálatra a fejfájás és kiszáradás miatt beszállított Berkó Vincét vitték el.
Így kerülhetett Kovács leletei közé a Berkó fejfájását okozó koponyaűri vérzésről készült felvétel, mely alapján Kovácson még aznap sürgősségi műtétet hajtottak végre. Az idős férfi a műtét után néhány nappal életét vesztette, Berkó az elmaradt kezelés miatt még mindig kórházban van.
A Szegedi Tudományegyetem vezetése által elrendelt szakértői vizsgálat az ellátást végző klinika részéről személyi felelősséget nem állapított meg. A műtétet végző orvos a beteg vizsgálatát követően, a kórelőzmény, a klinikai tünetek és a beküldő intézményben készült leletek alapján az indokolt beavatkozást azonnal megkezdte, és azt szakszerűen hajtotta végre, mondták ki.
A kórház fegyelmi bizottsága azonban négy kórházi dolgozót talált vétkesnek az egy beteg halálát követelő tévedésben; hármukat, egy beteghordót és egy ápolót elbocsátottak, majd később fel is függesztették őket. Egy felelősnek talált orvos megúszta a vizsgálatot, mivel vállalkozóként, bt-jén keresztül ügyelt. Az ő ügyét az orvosi kamarához továbbították. A három kirúgott dolgozó a bíróságon támadta meg az eltávolításukat jelentő döntést.
Az ápolók ügyében indított per második napján az egészségügyi intézmény jogi képviselője egyezséget javasolt, miszerint a három alkalmazottat visszavennék eredeti pozíciójukba. Ők elfogadták az ajánlatot, így hétfőtől folytathatják munkájukat, és megkapják az eddig visszatartott bérüket is.