Szitánál a Krakus-levél

2005.01.21. 15:14
Szita Károly megkapta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától a rá vonatkozó iratok között azt az álnéven írt levelet, amelyben Krakus Péter ügynök értesíti az állambiztonsági szerveket, hogy a "katonai objektumok védelmével összefüggő" tevékenységét abba kívánja hagyni. Kaposvár fideszes polgármestere szerint a levél vagy az NBH-tól került a sajtóhoz, vagy három hete még nem volt az iratok között.

Szita Károly a kaposvári városházán tartott pénteki sajtótájékoztatóján elismerte, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától kikért anyagai között átadták neki azt a levelet, amelyet Krakus Péter titkos megbízott írt az állambiztonsági szerveknek.

Részleges tanulmányozás

A fideszes politikus megismételte korábbi állítását, amely szerint nem volt ügynök, és a sajtóban megjelent írások miatt jogi lépéseket tett. Mint ismertes Szita az 1980 és 1990 között keletkezett állambiztosági dokumentumok átadását követően másodszor is kikérte a rá vonatkozó iratokat a levéltártól. A polgármester az ott kapott dokumetumokkal kapcsolatban is korábbi kijelentését ismételte meg, amikor azt hangoztatta, hogy ezeket a papírokat csak részlegesen tudta áttanulmányozni.

Levelet kapott

A rövid sajtótájékoztatón Szita elmondta, hogy azért ment el ismét a levéltárba, mert Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárnak az ügyével kapcsolatos gyakori megszólalásai miatt biztosra vette, hogy lesznek a nevével összefüggésben iratok. A polgármester ezt követően elismerte, hogy megkapta azt a levelet is, amely "a sajtó birtokában is megvolt". Szita ezért azt feltételezi, hogy az ügyet kirobbantó Krakus-levél vagy a nemzetbiztonságtól került a sajtóhoz, vagy "három hete még nem volt" az iratai között. A politikus január 7-i sajtótájékoztatóján még kiosztotta a levéltárban tett első látogatásakor kapott igazolás másolatát, amely szerint az iratanyag akkori feldolgozottsági szintjén nem találtak rá vonatkozó adatot. Szita most arra hivatkozva utasította el a másolatok közreadását, hogy azok nincsenek nála, hanem szakértőknek adta át.

Szita, aki a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöki posztját is betölti, azt mondta, a sajtótájékoztatóval lezártnak tekinti az ügyet. Véleménye szerint a szavazók döntenek majd a vádakkal kapcsolatban. Többszöri újságírói kérdésre azonban Szita kijelentette, hogy közszereplőnek tekinti magát, és erről az álláspontjáról értesítette a levéltárat is.

Rossz éjszakák

Tóth András, a nemzetbiztonságokat felügyelő politikai államtitkár az Index kérdésére alaptalan vádaskodásnak minősítette Szita célzásait. Tóth szerint ilyen megnyilvánulásokkal nem érdemes foglalkozni. "Ha valakinek rossz éjszakái vannak, ne hozzánk forduljon" - tette hozzá.

Kitérőleg
A Krakus Péter álnéven, egyes szám harmadik személyben írt feljegyzésről Szita Károly vagyonnyilatkozatával összehasonlítva a tv2 által megkérdezett írásszakértő január 5-én azt állította, hogy a két írás azonos kéztől származik. A levéllel kapcsolatban Szita az ügy kirobbanása óta meglehetősen visszafogottan nyilatkozott. Szűkszavú sajtónyilatkozataiban nem nevezte hamisítványnak az Index fórumán felbukkant levelet, csupán azt állította, hogy a szöveget nem ő írta. Az írásszakértő véleményét sok helyen megismételt mondataiban kifejezetten nem cáfolta, hanem kitérőleg annyit mondott, hogy az "írásszakértők is végzik munkájukat", ő pedig tudja, mit csinált a 80-as években.