Wermer rendületlenül hallgat
További Belföld cikkek
-
Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
- Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
- Főzés közben kigyulladt zsiradék miatt történt tragédia
Wermer András továbbra sem nyilatkozik az Országimázs Központ és a Happy End ügyeiről. A Magyar Nemzet a hétvégén aláírás nélküli szerkesztőségi cikkben vetette fel, hogy a Fidesz egykori befolyásos háttéremberének nem kellene hallgatnia abban az ügyben, amelyben a vád "összegszerűen meghaladja Tocsik Márta sikerdíját". Orbán Viktor sajtótitkára szerint az exminiszterelnöknek semmilyen formában sem kell állást foglalnia, mert a sajtóállításokkal ellentétben Wermernek nem volt tanácsadói megbízása a kormányfő mellett.
Az Index kérdésére Wermer András, a Happy End Kft. egykori vezetője elmondta: továbbra sem kíván változtatni álláspontján, és egyetlen őt érintő ügyben sem nyilatkozik.
Kiderül, mennyit visz el
A Fidesz választási kampányának megtervezésével és számos országimázsos projekt kivitelezésével megbízott Wermerre azután terelődött a figyelem, hogy a Magyar Nemzet szombati számában azt állította, a jobboldal számára katasztrofális következményei lehetnek Wermer hallgatásának. A névtelenül megjelentetett írás a MERT 2000 Rt. megbízásával kapcsolatos rendőrségi nyomozásra utalva azt állítja: "a Fidesz kommunikációs zsenijének tartott Wermer András szerteágazó üzleti ügyeit korábban csak a politikai kommunikáció szintjén hozták összefüggésbe a lopással, mára azonban hatósági eljárások keretében is megfogalmazódott a gyanú".
A Magyar Nemzet kétségbe vonja azt is, hogy a tavaszi választási kampány tervezésével megbízott háttérember "ilyen nagyságrendű anyagi ügyek" mellett "tudott-e, akart-e összpontosítani legfontosabb feladatára: a választások megnyerésére". A cikk felteszi a kérdést: "nem tudjuk, hány szavazatot hozott az Országjáró a jobboldalnak, de hamarosan meg fogjuk tudni, mennyit visz el."
Wermer nevű tanácsadó nem volt
"Wermer Andrásnak és a Magyar Nemzet cikkében feltüntetett cégeknek egymás között kell tisztázniuk a felmerült vádakat, a volt miniszterelnököt a kérdés semmilyen formában nem érinti" - jelentette ki az Indexnek Orbán Viktor sajtótitkára. Doncsev András szerint az exkormányfő nem foglal állást az ügyben, mert azok Wermer András ügyei. Arra a felvetésre, hogy az előző ciklus idején Wermert a sajtó mindvégig Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadójaként tartotta számon, Doncsev kijelentette: "a tanácsadó hivatalos besorolás, amely például a Miniszterelnöki Hivatalban betöltött pozíciót jelzi, márpedig a MeH-ben Wermer András nevű tanácsadót nem ismertem".
|