Dezső
15 °C
28 °C

Még néhány rendõrt lelõtt volna a Széna téri túszejtõ

2007.05.10. 18:49
Az OTP bankfiók kirablása közben lelõtt férfival tárgyaló pszichológus szerint a túszejtõ nem igazán tudta, hogy mit akar, néhányszor a saját fejéhez emelte fegyverét. A túszejtõ a tárgyalót is megfenyegette, hogy agyonlövi, aztán késõbb már csak a lábát akarta meglõni.

Végh József szerint hullámzó volt a hangulata a Széna téri túszejtõnek, nem volt türelmes és többször nem tartotta be az ígéretét; a túsztárgyaló csaknem egy hét elteltével, csütörtökön beszélt az esetrõl az MTI-nek.

Végh praxisában az ötödik túszesemény volt a múlt pénteki, amikor a budapesti Széna téri OTP fiókot egy férfi akarta kirabolni, ám a rendõrök gyors megjelenése miatt túszokat szedett.

A férfi 5 millió forintot és szabad távozást követelt. A kommandósok akkor csaptak le rá, amikor a pénzt adták át neki. A rablóra hat lövést adtak le, a férfi belehalt sérüléseibe. Két túsz lõtt sérüléseket szenvedett.

Benne volt neki, hogy meghaljon

A túsztárgyaló arra a kérdésre, hogy mennyire érezte nehéznek a feladatát, azt mondta, amikor benne vagyunk, mindig nehéz feladatnak érzünk mindent. Nem tudjuk, ki az ember, milyen elõélete van, állt-e gyógykezelés alatt, és ez fokozottan nehézzé teszi a munkát.

A klinikai szakpszichológus úgy emlékezett vissza, hogy a túszejtõ viselkedése "nem volt egészen kiszámítható", véleménye szerint a túszejtõ "nem volt mindig beszámítható".

Eléggé hullámzó volt a hangulata. Neki csak az volt fontos, amit õ akart. Amit én mondani akartam neki, az nem volt számára elég fontos, magyarázta.

A férfi viselkedésébõl arra következtetett, hogy "ugyan pénzért is jött", de úgy érezte, "benne van neki, hogy (...) meghaljon".

A férfi ugyanis többször kifejezte, "mielõtt meghal, még néhány rendõrt elvisz magával", és a saját fejéhez is fogta a fegyvert.

Ha a tárgyalás menete közben valaki többször is megbízhatatlannak tûnik, akkor bármiben egyeznek is meg, senki nem mer garanciát vállalni arra, hogy az úgy is lesz.

Ő generálta az eseményeket, nem sodródott velük

Véleménye szerint a férfi nem sodródott az eseményekkel, hanem õ generálta azokat. Mint mondta, attól lehetett tartani, hogy a túszejtõ ki fogja provokálni a tûzharcot.

Végh József felidézte, hogy a férfitõl elsõként azt kérdezte, mi a célja azzal, amit csinál. A férfi csak az általános elképzeléseit mondta, mert valószínûsíthetõen nem volt egészen tiszta és világos a számára, hogy mit akar, tette hozzá.

A túszejtõ a tárgyalót is megfenyegette, hogy agyonlövi, aztán késõbb - amikor megenyhült - már csak a lábát, a térdét akarta meglõni. A társalgás részleteit - taktikai okokból - Végh nem akart elmondani.

A pszichológus általánosságban elmesélte, hogy ilyenkor mindig elmondja, korlátlanul lehet enyhíteni a büntetését annak, aki abbahagyja a cselekményét.

Végh azt javasolta a túszejtõnek, hogy képzelje el, milyen megoldásokhoz vezet, ha abbahagyja az akciót, és hová vezethet, ha folytatja. A pszichológus hangsúlyozta. Soha nem azt mondja, adja meg magát, hanem hogy, miként lehet másként folytatni, jobb megoldásra jutni.

"Megszoktam azt, hogy eddig sikeresek voltunk abban az értelemben is, hogy senki nem halt meg, még ha sérülés volt is" - mondta.

Nyilván jó lett volna, ha meg tudom változtatni az elképzelését, és abbahagyja a cselekményt. "De úgy döntött, hogy véghez viszi azt, amit eltervezett, menet közben, vagy elõtte kitalált".