Kivágta anyja hasából a kisbabát
Emberölés miatt indult eljárás a 27 éves Korena Elaine Roberts ellen Oregon államban hétfőn, jelentette a The Oregonian.
A nő és barátja pénteken riasztotta a mentőket, hogy újszülött gyermekük azonnali segítségre szorul. Az orvosok nem tudták újraéleszteni a kisfiút. Az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy a feltételezett anya nem is szült. Értesítették a rendőrséget, akik a házban megtalálták a gyermek valódi anyjának elrejtett holttestét.
Korena Elaine Roberts egy 21 éves kismama, Heather Snively hasát felvágva szerezte meg a babát miután leütötte. A gyanúsított nő hónapokon keresztül azt hazudta, hogy ikreket vár. A rendőrség egyelőre azt feltételezi, hogy barátja nem sejtett semmit, és nem tudott a bűncselekményről.
Az áldozat hozzátartozói a CNN amerikai hírtelevíziónak elmondták: a két nő Craigslist hirdetőoldalán ismerkedett meg, és állítólag babaruhákat akartak cserélni. A hatóságok azt gyanítják, hogy Roberts más terhes nőkkel is felvette a kapcsolatot
Az még tisztázásra szorul, hogy a leendő anya a fejére mért ütéstől, vagy a vágástól halt-e meg, közölte a Washington megyei rendőrség. Az orvos szakértő szerint a két áldozat egészséges volt, az anya a terhesség hetedik hónapjában járt.
Robertset egyelőre csak a kismama meggyilkolásával gyanúsították meg, mivel a jogszabályok szerint egy még meg nem született magzat nem számít élő embernek - ezt ugyanis az első légvételtől számítják. Azt még vizsgálják, hogy az édesanyja hasából kivágott gyermek tudott-e levegőt venni, miután erőszakkal a világra jött, vagy belehalt a trauméás születésbe.
Az elmúlt években két hasonlóan szörnyű bűncselekmény is történt az Egyesült Államokban: 2008 nyarán a Washington állambeli Kennewickben raboltak így el egy magzatot 27 éves anyjától, 2004 decemberében Missouri államban öltek meg így egy 8. hónapban lévő fiatal nőt. Az utóbbi gyilkosság elkövetőjét, Lisa Montgomeryt halálra ítélték. A baba túlélte elrablását.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.