Arnold, Levente
17 °C
28 °C

Megszökött Ragyás Tóni gyilkosa

2010.01.19. 19:01 Módosítva: 2010-01-20 08:21:37
Megszökött a házi őrizetből Magyar Róbert, akit egyebek mellett azzal vádolnak, hogy 2003-ban megölette az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antalt. A szökevény ellen belföldi elfogatóparancsot adtak ki, közölte a Fővárosi Bíróság.

Az ügyészség vádja szerint Magyar Róbert egy bűnszervezetet hozott létre, amely akár ezer főt is mozgathatott volna. Az alvilágban csak fekete sereg néven ismert csoport vezetőjét, Magyar Róbertet az ügyészség többek között azzal vádolja, hogy egy korábbi sérelmét megtorolandó ő adott megbízást az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal megölésére.

A gyilkosság 2003. augusztus 27-én történt egy III. kerületi szórakozóhely előtt, Ragyás Tóni a helyszínen életét vesztette.

Szintén a vádban szerepel, hogy Magyar Róbert és társai 2004. június 23-án gyülekeztek egy XV. kerületi diszkóban, ahol a szervezet  150-200 tagja jelent meg. A helyszínen egy rivális csoport több tagja is feltűnt. Magyar Róbert felszólította az épületben tartózkodókat a harcra, erre lövöldözés kezdődött. A vádirat által nem számszerűsített lövésektől az ügyészség szerint csak egy személy sérült meg, ő is csak könnyebben a repeszdaraboktól.

Hosszú a bűnlajstrom

Ugyancsak a vádiratban szerepel egy mátészalkai vállalkozó megfenyegetése, aki Magyar Róbert riválisa volt, mint a csengersimai határátkelőnél folytatott illegális cigarettakereskedelem felvásárlója. Magyar Róbert javaslatot tett a piac felosztására. V. János színleg elfogadta az ajánlatot, de nem tartotta be. 2004. november 10-én megtorlásul Magyar utasítására Budapestről, Miskolcról, Szolnokról és Érdről a szervezet tizenhárom tagja indult Mátészalkára megölni V. Jánost.

A támadók zárva találták az ajtót, nem tudták betörni azt, és bár többször rálőttek áldozatukra, végül elmenekültek, amikor a férfi a hozzátartozóinak kiabálni kezdett, hogy hívják a rendőrséget.

A perben a vádlottakat többek között emberöléssel, annak előkészületével illetve kísérletével, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel, zsarolással, csalással, bűnpártolással, rongálással, magánlaksértéssel vádolja az ügyészség.

Megszűnt az előzetes

Magyar Róbert előzetes letartóztatása 2008. szeptember 19-én szűnt meg egy jogszabályi rendelkezés folytán. A törvény szerint ha az előzetes letartóztatás tartama a három évet eléri, az előzetes letartóztatás megszűnik.