Elfogták az 56-os villamost kisiklató fiúkat

2008.04.02. 15:17
Elismerte tettét az a négy fiatal, akik a rendőrség szerint két hete kisiklatták az 56-os villamos egyik járatát.

Elfogtak azt a négy fiatalt, akik elismerték, hogy ők siklatták ki és firkálták össze két hete a XI. kerületi Fehérvári úton közlekedő 56-os jelzésű villamost, jelentette be Tóth Ferenc, a BRFK osztályvezetője. Mint mondta, a fiatalokat az az általa vezetet nyomozócsoport fogta el, amit éppen a graffitizők lefülelésére hoztak létre. A fiatalok 14 és 17 év közöttiek, mivel nem áll fenn szökés veszélye, ezért nem vették őrizetbe őket.

A négy fiú két hete, március 19-én siklatott ki egy 56-os villamost Fehérvári úton a Bocskai úti megállóhely után. A villamos első kocsija letért a sínről, áttért a szemközti sínpárra, majd keresztbefordulva a síneken állt meg, áttörve a metróépítkezés kerítését. Az fiú, aki az újságköteget a sínre dobta, vallomása szerint csak heccnek szánta az egészet, és "már nagyon bánja" tettét.

A villamost a sínekre dobott, összekötözött újságokkal siklatták ki. A történteknek több szemtanúja is volt, az eseményről videófelvétel is készült, egy szomszédos ház emeletéről vették fel a kisiklás utáni közvetlenül zajló eseményeket.

A BKV-figyelő március 22-i posztja már arról számolt be, hogy az interneten keresgélve megtalálták az egyik firkálót, akinek feltehetőleg közte volt a villamost elcsúfítókhoz. Másnapra a graffitisek egyik fórumán tett kijelentéseiből azt a következtetést vonták le, hogy ő maga dobta az újságkötetet a villamos elé. A Sniki néven tevékenykedő fiatal később tagadta, hogy ő okozta volna a villamos balesetét, szerinte egy bizonyos M. hajította a sínre az újságokat, és ő szinte azonnal el is tűnt a helyszínről.