Már az elején elcserélték a betegeket
A tragikus végkimenetelű betegcserére már az első orvosi vizsgálat előtt sor került. A városi kórház sürgősségi betegellátó osztályára július 3-án reggel két, magát nehezen kifejező nyolcvan év körüli beteg érkezett. Mindkettejüknél komputertomográfos (CT) vizsgálatot kért az ügyeletes orvos, ám a Jackson típusú epilepsziás rohammal kórházba szállított Kovács Bélának rendelt vizsgálatra a fejfájás és kiszáradás miatt beszállított Berkó Vincét vitték el.
Így kerülhetett Kovács leletei közé a Berkó fejfájását okozó koponyaűri vérzésről készült felvétel, mely alapján Kovácson még aznap sürgősségi műtétet hajtottak végre. Az idős férfi a műtét után néhány nappal életét vesztette, Berkó az elmaradt kezelés miatt még mindig kórházban van.
Négyen bűnhődtek
A vizsgálat megállapításai szerint az ügyben három ápoló, egy beteghordó és az ügyeletes orvos is hibázott. A jelentésben csak beosztásukkal jelölt felelősök közül az 1-es számú ápoló nem ellenőrizte, hogy elvégezték-e Kovács Béla CT-vizsgálatát, a 2-es számú ápoló ugyan elindította Kovácsot a CT-re, de nem győződött meg róla, hogy valóban őt vitték-e el. A 3-as számú ápoló sem ellenőrizte a betegek személyazonosságát, ahogy a beteghordó sem. Az 1-es és a 3-as számú ápolót, valamint a beteghordót elbocsátották, a 2-es számút megrovásban részesítették.
Nem büntették meg azonban az ügyeletes orvost, mivel a doktor vállalkozóként, bt-jén keresztül ügyelt, így a kórház nem járhat el ügyében. Az orvost a Magyar Orvosi Kamara vonhatja felelősségre. Erre azonban csak az akár évekig is elhúzódó rendőrségi eljárás után kerülhet sor, nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Éger István, a MOK elnöke.