Járhatatlan utak, elöntött települések
További Bulvár cikkek
Lényegében változatlan volt kedd este az esőzések utáni belvízhelyzet, Nyugat-Magyarországon enyhült, az ország más részein bizonyos szempontból nagyobb lett a gond - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. Dobson Tibor elmondta, a rosszabbodást az jelenti, hogy olyan területeken, ahol korábban nem volt belvíz, most ez a baj megjelent. Csongrád, Hajdú-Bihar és Pest megye mellett a fővárost említette.
Hozzátette, hogy a hazai gondok ellenére Lentiből tűzoltókat küldtek a szomszédos Szlovéniába, ahol Lendva térségében, a határtól mintegy húsz kilométerre lett hirtelen szükség segítségre az esőzések miatt.
A felhőszakadás következtében kialakult magas víz miatt járhatatlan több út a főváros X. kerületében - közölte a Fővinform ügyeletese kedden az MTI-vel. Járhatatlan a Gitár utca, a Gyömrői, a Sibrik Miklós és a Maglódi út - közölte Lorenz Pálma. Hozzátette: hasonló problémát okozott a magas víz az Erzsébet királyné útján a Rákospalotai körvasútsornál a vasút híd alatt, de itt a forgalom már megindulhatott.
Ötven milliméter eső esett Deszkre
Kedden délután rövid idő alatt közel ötven milliméter eső zúdult a Csongrád megyei Deszkre, ahol néhány utcát elöntött a víz; öt-tíz ház van közvetlen veszélyben, a mentés idejére egy rövid szakaszon lezárják a 43-as főutat - közölte az MTI-vel Simicz József polgármester.
A mentés elkezdődött, három tűzoltóautóval és három szivattyúval emelik át a vizet, a károk elhárításában jelenleg húsz ember vesz részt - mondta a Szegedtől tíz kilométerre található falu vezetője. A vizet a 43-as főúton kell átemelni, ezért fél hattól három órára lezárják az út főtér és benzinkút közötti szakaszát - közölte Simicz József.
Szerdára normalizálódhat a helyzet
A polgármester elmondta, reményei szerint szerda délelőttre sikerül elhárítani a hirtelen eső okozta veszélyt. Hozzátette: a faluban harmadfokú belvízvédelmi készültség van érvényben. Az esőzések okozta belvízhelyzet miatt kedden délutántól harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a Szegedhez tartozó Tápé körzetében is - tájékoztatta az MTI-t Vécsey Ágnes, a szegedi önkormányzat sajtóreferense.
Szeged: száz házat veszélyeztet a víz
Közel száz házat veszélyeztet a kedd délutáni felhőszakadás okozta a belvíz a Szegedhez tartozó Tápén, másfél óra alatt 50-80 milliméter eső eset - közölte kedden este az MTI-vel a helyszínen a körzet önkormányzati képviselője. A legrosszabb a helyzet azoknál a házaknál, amelyek az útnál alacsonyabban fekszenek, nem egybe befolyt a víz - mondta Mészáros Attila. A helybéliek elmondták, a közelmúltban csatornázott környéket egy nagyobb eső után tavaly is elöntötte a víz.
A városrészben három, négy utcát víz borít, a mélyebben fekvő telkeken is áll a víz, s néhány lakóépületet teljesen körbeölelt a belvíz. A mentésben a szegedi tűzoltóság öt kocsija és csaknem harminc ember vesz részt - közölte a Horváth Tibor, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Hozzátette: a katasztrófavédelem és a vízmű összesen tíz szivattyúval igyekszik elvezetni a vizet.
A problémát az okozta, hogy viszonylag rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullott a lefolyás nélküli területre - közölte a szakember. A településrészen kedd délutántól harmadfokú belvízvédelmi készültség van érvényben.
Árvízvédelmi készültségek országszerte
Első fokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el szerda reggel 6 órától a Lajta Hegyeshalom és Mosonmagyaróvár közötti szakaszán - tájékoztatta az MTI-t kedden az illetékes vízügyi hatóság központi védelemvezetője. Janák Emil közölte: az intézkedést a folyó felső, ausztriai szakaszán kialakult vízszintemelkedés, illetőleg a magyarországi szakaszon is érzékelhető árhullám tette szükségessé. Az első fok figyelőszolgálatot jelent - fűzte hozzá a szakember.
Másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Rábán Szentgotthárdnál. A Rába völgyében rétek, legelők, erdős területek és kiskertek jelenleg is víz alatt állnak, Csákánydoroszlón a Dózsa-ligetben még 4-5 ház áll vízben, a védekezési munkálatokhoz homokzsákokat szállítottak a helyszínre.
Harmadfokú a készültség a Kis-Balaton környékén, a belvíz erdőket, kaszálókat árasztott el, de a lakóházakat nem veszélyezteti. Tíz üzemelő szivattyúteleppel közel ötszázezer köbméter vizet emeltek át az elöntött területekről.
Több mint hatezer hektár a belvízzel elöntött területek nagysága a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság készültségben lévő belvízvédelmi szakaszain. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet mintegy egymillió forint értékben higiéniai szerekkel segíti az esőzések miatt károsult több dunántúli település lakóit.
Jelenleg 11 megyében kell lokálisan vagy szórványosan valamilyen belvízvédelmi tevékenységet folytatni. A településeken folynak az utómunkálatok, szivattyúzzák a vizet, fertőtlenítenek, takarítanak.