Rafael
18 °C
32 °C

Madeleine szülei szerint lányuk halott lehet

2007.10.17. 09:59
Szülei szerint is halott lehet Madeleine McCann. Gerry és Kate McCann ennek ellenére nem adja fel a reményt, nyilatkozta szóvivőjük, mert időközben már azuk is lett.

Madeleine halott lehet, ismerték be első alkalommal lányuk május 3-i eltűnése óta szülei, írja a Guardian. Gerry és Kate McCann szóvivőjük útján közölték kétségeiket. Ennek ellenére, mint mondták, még nem adták fel reményeiket.

"A szülők nem adták fel a reményt, csak az emberi természet ilyen, mindig a legrosszabra számít" - magyarázta a szülők nyilatkozatát a Guardiannak Mitchell.

A Család szóvivője, Clarence Mitchell nyilatkozatában jelentéktelen előrelépésnek nevezte az ügyben azt, hogy a portugál rendőrség lefoglalta Gerry számítógépét, hiszen azon szerinte semmi érdekeset nem fognak találni. A portugál rendőrség az ősz elején nevezte meg gyanúsítottként Madeleine szüleit, de mostanra a gyanú kezd eloszlani, ugyanis nem találtak perdöntő bizonyítékot.

A legaktuálisabb teória szerint Madeleine-t hajón hurcolták el Praia da Luzból.

A számítógép Michell szerint hónapok óta a család Praia da Luz-i apartmanjában porosodott, a gépet Gerry egy helyi számítógépbolttól bérelte. "Mi magunk ajánlottuk fel a gépet, nincs rajta semmi érdekes. Ha valóban ezt foglalták le a rendőrök, merevre fogják unni magukat" - mondta a Guardiannak.

A gépet Mitchell szerint McCannék kizárólag sajtónyilatkozataik és közleményeik kinyomtatására használták.