Súlyosbíthatják a német kannibál ítéletét
Csütörtökön ismét belevágtak Németország legbizarrabb bírósági ügyébe, újra bíróság elé áll ugyanis Armin Meiwes, a hírhedt berlini számítógépes szakember, jelentette a Reuters. A férfit két évvel ezelőtt nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélte a kasseli bíróság első fokon, mivel megölt, majd elfogyasztott egy berlini mérnököt.
A német szövetségi bíróság azonban túl enyhének találta az alsóbb fokon hozott ítéletet, így 2005 áprilisában helyt adott az ügyészi fellebbezésnek és újratárgyalást rendelt el Armin Meiwes ügyében.
A kannibál szája
A 43 éves vádlott beismerte, hogy egy hatórás szado-mazochista szexorgia után meggyilkolta áldozatát, miután "előjátékként" közös megegyezéssel levágták péniszét, majd kisütve elfogyasztották. Ezután a kannibál feldarabolta Jürgen Brandest, és a mélyhűtőben tárolta, hogy hónapokig lakmározhasson belőle. A berlini mérnök önként jelentkezett Meiwes interneten feladott hirdetésére. Az "aktus" Meiwes rotenburgi otthonában történt 2001-ben.
Az ügy furcsaságai közé tartozik, hogy a német jogban ismeretlen a kannibalizmus. Mivel maga az áldozat kérte, hogy szexpartnere egyen belőle, az első fokú tárgyaláson a vádlott védői úgy állították be a dolgot, hogy voltaképpen az eutanázia sajátos változatáról van szó. A "kegyes halált" is tiltják a német törvények, de ilyen esetekben maximum ötéves szabadságvesztést szabhatnak ki.
A bíróságnak most meg kell vizsgálja Meiwes indítékait, miután a legfelsőbb bíróság rámutatott: az első fokú ítéletnél nem vették figyelembe, hogy Meiwes végig filmezte az egész vérgőzös procedúrát. Az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztést kért Meiwesre, érvelése szerint a férfi egyértelműen perverz szexuális vágyainak kielégítésére gyilkolt.