Az ügyészség nem tud a rendőri megerőszakolás szemtanújáról
Bár sok helyen lehetett már olvasni, hogy hazugságvizsgálatot kérnek azok a rendõrök, akiket az ügyészség nemi erõszakkal gyanúsít, a vizsgálatot lefolytató Budapesti Nyomozó Ügyészséghez még nem érkezett meg az ezzel kapcsolatos kérés. T. Pétert és F. Zsoltot azzal vádolják, hogy május elején Budapesten igazoltatás után megerõszakoltak egy nõt, miközben R. Gábor, B. Gergely és I. Tibor mindezt végignézték.
Szabadfi Árpád az MTV reggeli mûsorában biztosnak mondta, hogy a rendõrök nem jártak el az elõírásoknak megfelelõen, de nem válaszolt arra a kérdésre, történt-e nemi erõszak. A magas rangú rendõr kétszer is azt mondta: "akár az is kiderülhet, hogy nem úgy történt az eset, ahogy a sértett elmondta".
A rendõrök vallomása szerint a belvárosban igazoltatták a lányt, de nem voltak nála az iratai, megsajnálták, majd az egyik rendõr a nõ kocsijába ült, a többi hazakísérte. A ház elõtt megvárták, amíg lehozza a papírokat, majd elváltak.
Zsanett másképp emlékszik az esetre. Õ azt mondta, azért állították meg, mert a biztonsági öve nem volt bekapcsolva. Az öt rendõr az emiatt kiszabott büntetést egy kis utcában, természetben akarta behajtani. Ketten megerõszakolták, míg a másik három végignézte az esetet.
A Színes Bulvár Lap úgy tudja, hogy az õrizetbe vett rendõrök mindegyikétõl vettek DNS-mintát, amelyet összehasonlítanak azzal a kenettel, amely E. Zsanettõl származik.
Soltészné Nagy Katalin az ötödrendû vádlott ügyvédje azt mondta az MTV Napkelte címû mûsorában, a DNS-vizsgálat akár 60 napig is eltarthat, és védence társaival csak vigasztalni próbálta a zokogó lányt, aki épp akkor szakított barátjával, mikor õt megállították.
Az ügyvédnõ ugyan 60 napot említett, de a DNS-teszthez például a mezõszilasi Prikkel-házaspár ügyében is csak három-négy hétre volt szükség. Ráadásul ezt Bajnóczky István, a Pécsi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének igazgatója akkor azzal magyarázta, hogy az autóban bent égett Prikkel-házaspár esetében a körülmények miatt a mintavételi eljárás rendkívül idõigényes volt; emellett az egyetem gépei is alaposan le voltak terhelve, a betáblázott apasági vizsgálatoknak szoros menetrendje miatt.
Az RTL Klub szerint a hajnali esetnek volt egy szemtanúja is, aki nem a lány vallomását erõsíti meg. Morvai Attila a Fõvárosi Fõügyészég szóvivõje azonban ezt hivatalos adatokkal jelenleg még nem tartja alátámasztottnak.
Az oldalról ajánljuk
- Kultúr
Időkapszulát hagyott a rab a hegedűben, és még a halál árnyékában is szabadkozott
A világon nincs még egy ilyen történet.
március 2., 09:34
- Jégkorong
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Külföld
Bosznia-Hercegovina nem bízik a magyar békefenntartókban, hivatalosan kéri a lecserélésüket
Úgy vélik, a missziónak teljesen semlegesnek kell maradnia.
19 perce
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Kultúr
Jelentősen megromlott Gene Hackman egészsége a halála előtti hónapokban
Újabb részletek derültek ki a rejtélyes körülmények között meghalt színész utolsó napjairól.
március 2., 09:33
- Futball
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Cellanapló
Itt a Samsung válasza az új, „olcsó” iPhone-ra
Három új megfizethető telefont is bemutattak.
március 2., 06:09
- Tudomány
Szenzációs magyar járványmodell született, ami sok kérdésünkre választ adhat
Gazdag és szegény nem ugyanúgy hal bele egy vírusba.
március 2., 10:27
- Kultúr
Elvesztette a rák elleni küzdelmet a punkzene úttörője
David Johansen 75 éves volt.
március 2., 10:30
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Kultúr
Kétszáz diák vonult ki a szünetben, felemelő volt látni, amit tettek
A felettük köröző drón sem zavarta őket.
március 2., 10:27
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Futball
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Kosárlabda
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Kultúr
Mindent túlélt, és nem látszik rajta, hogy fáradna
97. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát.
március 2., 06:14
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Futball
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26