Gumiból fonnak kerítést

A Demokrácia és Dilemma Intézet hiába lát méltányolható érveket a rossz elvek mentén hozott törvények mellett, a visszamenő hatályú szabályozást veszélyes gyakorlatnak látja. Önbecsapás azzal áltatni magunkat, hogy el lehet egy kicsit térni a józan észtől ahhoz, hogy később minden nagyon kiegyensúlyozott legyen.

„A közterhek viselésére szóló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről juttatott jövedelemre, az adott adóévet megelőző ötödik adóévtől kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el nem érő kötelezettséget állapíthat meg” – ez került többek között az alkotmányba kedden. Ezzel az állam felhatalmazta önmagát, hogy bárminek a kilencvenkilenc százalékát visszakérje, amit az elmúlt öt évben személyeknek odaadott.

Ez akkor is elképesztő felhatalmazás, ha valószínűleg nem az a szándék vezette a fideszes képviselőket az alkotmánymódosítás megszavazásakor, hogy visszavegyék a kismamáktól a gyest vagy a tanároktól a fizetést. Ugyanis az alkotmánymódosítás alapján ezt is megtehetnék. Olyan gumijogszabály született, ami egészen irracionális és betarthatatlan keretekig tágítható. Alkotmányba tenni egy ilyen lehetőséget felelőtlen politikára vall. Még akkor is, ha mindjárt az egész alkotmányt újraírják.

Ami tegnap szabályos volt, azért ma fizetni kell

A fenti kitétel alkotmányba tette az utólag kivethető adók gyakorlatát is. Az Alkotmánybíróság még októberben a „jogállam lényeges jellemzőjének” minősítette, hogy nem lehet olyan törvényeket hozni, amelyek utólag állapítanak meg kötelezettségeket. Az eljárás ellenkezik a jogbiztonság elvével, akkor is, ha az eredeti szándék csak a „pofátlan végkielégítések” visszaszerzése.

A visszamenő hatályú törvényhozás erőltetését Intézetünk károsnak tartja, akkor is, ha az aktuális célja az ilyen eljárásnak méltányolható. Az elv ugyanis bizonytalanságot okoz, összeférhetetlen a jogbiztonsággal, azt közvetíti, hogy az államnak nem kötelező betartania a játékszabályokat. Képlékennyé válnak az együttélés keretei.

Hogy az MSZP – néhány fideszes egykori tisztviselő nehéz helyzetbe juttatásáért – nem öt évre, hanem tízre tolta volna ki egy módosító javaslattal a visszamenőleg kivethető adóztatás lehetőségét, jól mutatja, hogy a jogállamiság elve mennyire távol áll a két legnagyobb hazai párt gondolkodásától. A mindkét oldalban csalódott Tölgyessy Péter nem véletlenül kezdett egy új párt születéséről álmodozni.

Visszamenő hatállyal fogadták el a Mal Zrt. Államosítását lehetővé tevő törvénymódosítást is októberben. A válságadók idei tételei is visszamenő hatályúak. Akármilyen jó célt is vélelmezzünk ezek mögött a lépések mögött, a megoldások mindenképpen kínosak, mert azt a képzetet keltik, hogy semmi sem biztos.

Kényszerpálya

Nem érdemes e bizonytalanságot hozó döntések mögött ördögi tervet keresni. Az Alkotmánybíróság hatáskörét korlátozó alkotmánymódosítás például néhány nap alatt háromszor változott meg. Előbb a népszavazásra nem bocsátható ügyeket vették volna el az Alkotmánybíróságtól, majd készült egy puhább változat, végül az utolsó reggelen került nyilvánosságra a végleges változat, ami az első kettő ötvözete lett.

Bizonytalanság, a szabályok utólagos illesztgetése látszott ebből, ami arra utal, hogy kezdetben talán fel sem mérték a visszamenő törvényhozás lehetséges következményeit. Egyenként az összes visszamenő hatályú törvény jó szándékkal kikövezett útját el lehet magyarázni, és számos méltányolandó érv is található köztük. Az is bizonyosnak látszik, hogy ezek igen nehéz aktuális problémákra adott válaszok.

Csak éppen nem sikerült jobb ötleteket kitalálni, úgy tűnik, hogy improvizálni kellett, és ennyire futotta. Visszamenő törvényekkel lehetett a legkönnyebben pénzt szerezni a költségvetési lyukak betömködésére, ez lehetett a kiindulási pont, és aztán a többi intézkedés már innen fakadt.

Ez azonban azt mutatja, hogy a józan észt, és a jogállamiság diadalát ígérő kormányprogramot nem sikerült végrehajtani. Trükkökre volt szüksége a kormánynak, hogy az erőpróbának megfeleljen. Visszamenő hatályú törvényekre és emiatt az Alkotmánybíróság meggyengítésére.

A visszamenő törvényhozás tabuja azonban nem olyan szabály, amit egy rossz kormány hozott, és ezért megváltoztatása közérdekkel vagy közakarattal indokolható. Ez a biztonságos, kiszámítható létezésnek az egyik alapvetése.

Lavinaveszély

Nyár közepén Orbán Viktor arról beszélt, hogy ősztől lassabb, megfontoltabb lesz a törvényhozás, csak most gyorsan nagyon sok teendő akadt. Ősszel pedig arról, hogy a következő egy év lesz a sorsdöntő, most jönnek furcsának ható lépések, mert gyorsan alkalmazkodni kell az új világrendhez. Előbb arról volt szó, hogy a válságadók ideiglenes kényszerintézkedések, majd kiderült, hogy a beígért három év után is számol velük az állam.

Az a baj az ideigleneseknek szánt pótmegoldásokkal, hogy nehéz velük leállni, és erősen koptatják az egyébként is gyenge biztonságérzetet. Gyurcsány Ferenc is biztosan elhitte, hogy 2004 és 2006 közötti halogatási taktikája csak ideiglenes kibújás a racionalitás alól, egy választási győzelem és a tiszta lappal indulás reményében. Aztán amikor 2006 őszén legitimációs válságba került, kezdődött az egész elölről. Az ő sorsa bizonyítja, hogy életveszélyes önámítás azt gondolni, hogy most egy kicsit elfelejtjük a józan ész törvényeit, és utána majd, ha minden rendeződik, akkor újra lehet a szabályok szerint boldogan élni.