Pálfordulás

Schmitt Pál lemondott. Jobb lesz így mindenkinek.

A logika csak legyőzte az irracionalitást. Ez jó hír.

Jó hír még akkor is, ha túlságosan sokáig tartott, mire ez megtörtént. Úgy tűnt, hogy Schmitt inkább vállalja, hogy rosszabb legyen mindenkinek, csak ne kelljen lemondania. Úgy tűnt, hogy a kormány hatalmi harcnak fogja fel ezt is, és megpróbálja elsimítani az ügyet. Úgy tűnt néhány napig, hogy ebben segíthet a tényfeltáró bizottság óvatosan megfogalmazott jelentése. Ideig-óráig úgy látszott, hogy ki lehet dumálni a dolgot, át lehet csúsztatni az egészet egy átlagos vita szintjére: ki így értelmezi, ki úgy a helyzetet, és ha elég erősen ismételjük a saját vélekedésünket, akkor abból a hűséges közönség számára tény lesz.

Schmitt Pál bukása arra utal, hogy a helyzet nem ilyen sötét.

Kár ennél erősebb következtetést levonni. Természetesen az ellenzékben lesz kísértés, hogy az elnök bukását az egész jobboldal bukásának próbálja beállítani, de ettől még nem ez a helyzet. Éppen az jelentette volna a kormányoldal morális bukását, ha foggal-körömmel ragaszkodnak egy csalóhoz.

Meddig tart a Fidesz felelőssége?

A kormányoldal felelőssége ebben az ügyben addig terjed, hogy elvtelenül próbálták bagatellizálni a Schmittet ért vádakat, később pedig hazugságot próbáltak belemagyarázni a bizottsági jelentésbe. Abszurd, polgári demokráciához méltatlan megjegyzése volt a miniszterelnöknek, hogy szerinte az államfő sérthetetlen, és ezért indokolatlan megkérdezni, hogy csalt-e. Ez is elég teher, de ennél többet az ügy nem jelenthet.

Ha az egészet ellenzékből tovább gerjesztik, akkor azzal éppen azt a paranoiát erősítik, ami a Fideszből reflexből most is a tagadást hozta ki. Vagyis hogy aki csatát veszt, az rögtön háborút is veszt. Hogy tévedhetetlennek kell látszani. Hogy nem lehet normálisnak lenni.

A valóság csak működni kezdett

A Schmitt doktoriját vizsgáló bizottsági jelentés óvatossága ugyan nem volt méltó egy jól működő demokráciához, de nem is volt hazug. És egy rövid ijedtség után a valóság elkezdett működni.

Schmitt Pál görcsös ragaszkodása, önellentmondó mentegetőzései és az egyetem becsmérlése sokat rontott az ügyön. Lehetett volna ennél sokkal elegánsabban is távozni. Vagy legalább máshogy védekezni, kevesebb hazugsággal. Az MTV alákérdezős interjúja szintén szomorú volt, de legalább kiderült utána, hogy hiába a közpénzből fenntartott szervilizmus, azért ez már kevés a valóság meghamisításához.

Az idétlen próbálkozásokért kár volt, de a végeredmény mégiscsak azt mutatja, hogy a konstruált, szómágiából épült világ nem fenntartható.

Hogyan történt?

Szinte kizárt, hogy a miniszterelnök ne tudta volna megvédeni Schmittet, ha nagyon akarja. Ahogy az is elég egyértelműnek tűnik, hogy Schmitt talán még most sem gondolja azt, hogy helyzete valóban tarthatatlanná vált. Szerdán, pénteken és vasárnap is elmondta, hogy nem mond le.

A helyzet elég sokszor változott. Kedden, a tényfeltáró bizottság jelentése után úgy tűnt, hogy a kormányoldal elsimítaná, lezárná az ügyet. Csütörtök reggelre fordult a kocka, amikor a Fideszhez közel álló Magyar Nemzet, Pálinkás József MTA-elnök és a Professzorok Batthyány köre is elkezdte a helyén kezelni a történteket. Az egyetemi szenátus délután elvette a doktori címet, az a hír terjedt, hogy Orbán telefonon szólt az elnöknek, hogy vége van. Aztán péntek délben minden megváltozott. Úgy tűnt, hogy minden nyomás ellenére Schmitt maradhat. Aztán hétfőn kiderült, hogy mégsem.

Az egyetemi világ, a Fidesz-közeli értelmiség, a frakció tagjai fordítottak a helyzeten? Tényleg az történt, hogy Orbán már lemondatta volna Schmittet, aztán hagyta harcolni, majd újra szólt, hogy vége? Volt valódi esélye Schmittnek, vagy csak azért kapott még egy hétvégét, hogy legyen ideje felfogni, hogy mennyire nem megy ez? Nem biztos, hogy kiderül. De az biztos, hogy legalább működtek az önvédelmi reflexek a Fideszen belül. Ez megnyugtató fejlemény.

Mekkora botrány ez?

Bár a legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság kényszerült kínos lemondásra, erős túlzás lenne azt gondolni, hogy ez a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb botránya volt. Az ügy, amibe Schmitt belebukott, elég kellemetlen, de nem volt veszélyes a demokráciára nézve. Schmitt tévés interjúja ebből a szempontból sokkal rosszabb volt, mint maga az ügy, amibe belebukott.

A józan ész győzelme akkor is üdvözítő, ha azt egy kínos eset provokálta ki. Schmitt távozása pozitív fejlemény az ország állapota szempontjából.