- Európa-liga
- futball
- labdarúgás
- európa-liga
- ferencváros
- ftc
- fradi
- tottenham
- tottenham hotspur
- pascal jansen
- dibusz dénes
- ange postecoglou
Az FTC edzője talált fogást a Tottenhamen, de tudja, azt nehéz lesz kihasználni
További Európa-liga cikkek
- Spanyol együttes ellen kell kivívnia a továbbjutást Vancsa Zalán csapatának a konferencialiga rájátszásában
- Ismerőse akcentusa vezetett a magyar válogatott labdarúgó csapattársának a megveréséhez
- Érzelmes körülmények között jutott tovább Bolla Bendegúz csapata a Konferencialigában
- Nagyobb mozgolódás lehet a Ferencvárosnál, több magyar futballista iránt is van érdeklődés
- A Ferencváros edzőjéről nyilatkozott Kubatov Gábor, Rebrov neve is szóba került
Pascal Jansen a szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az eddigi legerősebb ellenfelük következik, számolt be a Magyar Távirati Iroda. „Ettől még nem változott a felkészülésünk. Mint mindig, úgy most is kielemeztük az ellenfelet, és a gyengeségeit akarjuk kihasználni. Ez most sincs másként, találtunk ilyet a Tottenhamnél is, de persze nehezebb lesz kihasználni.”
A holland szakember elárulta, az MTK Budapest elleni mérkőzésen fejsérülést szenvedett Cebrail Makreckis újra a keretben van és bevethető. A nyáron kinevezett tréner kifejtette, nagy különbség van a hazai és nemzetközi meccsek között, utóbbiakhoz szintet kell lépni, fontos a helyzetek kihasználása. Megjegyezte, a Tottenham még nagyobb szintlépést igényel a játékosaitól.
„Jól ismerem az ellenfelet, mert elég intenzíven követem a Premier League-et. Sokféleképpen lehet játszani a Tottenham ellen, de a legfontosabb, hogy saját játékstílusunkhoz hűek maradjunk, és közben ne legyünk naivak sem, mert a Spurs ismert a támadó jellegű futballjáról, így nagy nyomás lesz rajtunk, amikor nincs nálunk a labda” – mondta a Londonban született tréner, aki bevallása szerint szimpatizál a brit futballal, így a Tottenhammel is, ezért számára különleges mérkőzés lesz a csütörtöki.
Jansen úgy vélte, az eddigi nemzetközi meccseken nem a magabiztossággal volt baj, többnyire jól megállták a helyüket, inkább a koncentráció nem volt a helyén a kapott góloknál és a kihagyott helyzeteknél, ezt pedig az európai kupasorozatokban tízből nyolcszor megbüntetik.
Dibusz Dénes, a csapat válogatott kapusa azzal kezdte, hogy „a Premier League talán a legnívósabb bajnokság”.
„Bármelyik csapatot kiválasztjuk onnan, az bárkinek a világon nagyon komoly ellenfele tud lenni. Még a tabellán hátul lévő csapatok is olyan minőséget képviselnek, amivel bármely bajnokságban megállnák a helyüket, vagy akár élmezőnyhöz tartoznának” – mondta. „Az elmúlt években átalakult a futball, egyre több olyan csapat van a szigetországban, amelyik nem csak beadásokkal és előreívelésekkel operál. A Tottenham is ilyen. Nem a brit stílust, hanem a modern futballt képviseli, úgyhogy nem lesz a megszokottnál több beívelés.”
A magyar válogatott kapusa elárulta, mindegyik játékos nagyon várja ezt a mérkőzést a sorsolás pillanatától, mert a hazai találkozókat tekintve a legnevesebb, legnívósabb ellenfél következik.
Úgy vélte, ez motivációt és tettrekészséget jelent az öltözőben, mert szeretnék megmutatni, hogy ilyen ellenféllel is fel tudják venni a versenyt.
„Nehéz belőni, a Tottenham hova helyezhető az elmúlt évek ellenfeleihez képest. Játszhatna a Bajnokok Ligájában is, sőt jó esélye lenne rá, hogy ott is továbbjutó helyen végezzen. Az Európa-ligában pedig az egyik olyan együttes, amelyik esélyes lehet a végső győzelemre” – mondta az MTI érdeklődésére az angol riválisról Dibusz, aki a Barcelonához, a Juventushoz, a Bayer Leverkusenhez és talán a Celtic Glasgowhoz hasonlította a Tottenham erejét.
A Ferencvárosnál zajló csapatépítésről úgy vélekedett, Jansen a korábbitól merőben eltérő elképzelést hozott, ezért időt kell adni a játékosoknak, mert talán emiatt megy nehezebben az átállás. Hozzátette, az út első harmadánál tarthatnak, de ami pozitívum, hogy az eredményekre nem lehet panasz, mivel a bajnokságot pontveszteség nélkül vezetik. Ennek ellenére érzik, hogy „játékban több kell”.
Az angol csapat sajtótájékoztatóján szinte kizárólag az angol válogatott csütörtöki kerethirdetéséről és a Tottenham válogatott játékosairól esett szó.
„Hálás és szerencsés vagyok, hogy három évet együtt dolgozhattam Puskás Ferenccel. Amellett hogy kiváló futballista, még kiválóbb ember volt, akire felnézhettem. Még most is hihetetlen, hogy a futball egyik legnagyobb alakjával dolgozhattam Ausztráliában. Biztosan szerepe volt abban, hogy milyen edzővé váltam” – fogalmazott az egyetlen magyar vonatkozású kérdésre Ange Postecoglou vezetőedző, aki szerint kihívás lesz a Ferencváros elleni mérkőzés, mint minden idegenbeli összecsapás. Szerinte a stadion és az atmoszféra is remek lesz.
A támadó középpályás James Maddison elsősorban azt emelte ki, hogy a szerinte „zseniálisan tehetséges” csatár, Brennan Johnson sorozatban négy meccsen betalált az ellenfelek kapujába.
Az összecsapás a Groupama Arénában csütörtökön, 18.45-kor kezdődik a horvát Igor Pajac játékvezető sípjelére. A mérkőzésről az Index percről percre frissülő szöveges tudósításban számol be, majd összefoglalóval jelentkezik. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.