Nemcsak Adele körül áll a bál, de más világsztárok koncertjei is veszélybe kerülhetnek

További FOMO cikkek
-
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel
- Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el
- Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető
- Curtis testvére az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát a Katzenbach-gyilkosságban
- Nagyon beteg a Hunyadi egyik szultánja
Mint megírtuk, előző héten Adele az Instagramon jelentette be egy élő videóban, hogy nem tudja elkezdeni Las Vegas-i show-műsorait. Az énekesnő mindezt azzal okolta, hogy késnek a szállítmányok, a csapatának a felét ledöntötte a koronavírus, így nem állnak készen. A legújabb információk szerint azonban nem csak az előbb említett okok állhattak e mögött.
Scott Roeben Las Vegas-i újságíró állítása szerint ugyanis konfliktus alakult ki Adele és a Ceasar's Palace vezetősége között. Többek között amiatt, mert a zenész csapata a Ceasar's Palace hangrendszerét le akarta cserélni a sajátjukra, ami egy vadonatúj, csúcstechnológiás vetítővásznat is magában foglalt volna, továbbá amiatt is összetűzésbe keveredtek, mert a Skyfall című dalnál Adele azt szerette volna, ha egy 60 főből álló kórus kíséri őt. Ezt támaszthatja alá az is, hogy az énekesnő nemcsak az első fellépését mondta le, hanem az egész koncertsorozatot elhalasztotta.
A rendezvénysorozat január 21-től április 16-ig tartott volna, és Adele minden pénteken és szombaton fogadta volna a rajongókat a Ceasar's Palace-ban, ez 24 fellépést takart. Az első koncert már a bejelentés másnapján lett volna, tényleg az utolsó pillanatban fújták le. Sok rajongója már csak akkor értesült a hírről, amikor már felszállt a repülőre, hogy Las Vegasba utazzon. Ha csak a jegyárakat nézzük, a rajongók fejenként minimum 700 fontot (300 ezer forintot), de akár több mint 9000 fontot (3,8 millió forintot) is kiadhattak.
Nem véletlen, hogy Adele lett a legjobban fizetett énekesnő Las Vegasban, tekintve, hogy a koncertsorozat estenként több mint 500 ezer fontot (214,8 millió forintot) jelentett a számára. Egy 30 ezer fontért (12,8 millió forintért) kivehető privát lakosztályban lakott volna a Ceasar's Palace-ban, amihez járt volna inas, biztonsági személyzet, asszisztens és sofőr is. A legújabb hírek szerint Adele teljesen összetört, a bejelentés után azonnal egy magángéppel repült Los Angelesbe párjához, Rich Paulhoz. Ha valaki, akkor Adele az, aki soha nem akarna csalódást okozni a rajongóinak, így biztosan nagy a baj, ha képes volt megtenni ezt a lépést.
Ám nem ő az egyedüli sztár, aki az utóbbi időben úgy döntött, hogy lemondja a koncertjét.
Legutóbb például Celine Dion egészségügyi problémákra hivatkozva halasztotta el észak-amerikai koncertsorozatának hátralévő részét. De rajta kívül is rengeteg zenész mondta le a fellépését a Covid miatt 2021-ben, köztük Megan Thee Stallion és a Jonas Brothers, az Evanescence, Doja Cat, a Backstreet Boys – akiknek szintén 12 koncertből álló Las Vegas-i rendezvénysorozatuk lett volna –, a Kiss, a BTS, a Limp Bizkit, Michael Bublé, Taylor Swift, Aerosmith, Halsey és a The 1975.
Céline Dion nincs jól, 16 koncertjét mondta le
Súlyos egészségügyi problémákkal küzd az énekesnő.
Jönnek az esőnapok
A koronavírus-járvány továbbra is sok problémát okoz az olyan iparágaknak, mint például a zeneipar, ugyanis – mint az az előbbiekből már kiderült – a fertőzöttek növekvő száma miatt több előadó is arra kényszerül, hogy a Covid miatt lemondja vagy elhalassza turnéját. A budapesti koncertek közül is jó párat új időpontra raktak már át, köztük Celine Dion koncertjét, aki eredetileg 2020. június 7-én lépett volna fel a Papp László Budapest Sportarénában, azonban a dátumot először 2021. május 11-re, majd 2022. június 27-re halasztották.
Index - Kultúr - Céline Dion videóüzenete a magyaroknak: Sajnos még mindig nem biztonságos!
Új időpontot jelentettek be a budapesti koncertjéhez, amelyet így 2022 júniusában rendezhetnek meg.
Így járt Ozzy Osbourne is, aki 2022. február 2-én jött volna hazánkba, de végül 2023. május 17-re tették át az időpontot, mivel a telt házas arénakoncertek és az utazás Európa nagy részén még mindig sok bizonytalanságot okoz. Így vélte az amerikai acapellabanda, a Pentatonix is, akik 2021. május 16-án a Budapest Parkban koncerteztek volna, ám végül a teljes turnét átszervezték, így 2022. március 29. lett az új időpont, azonban nem a Budapest Parkba, hanem a Budapest Arénába rakták át a rendezvényt. Az eredetileg 2021. június 17-re kitűzött Daddy Yankee-koncertet is elhalasztották, így 2022. június 10-én koncertezik majd az arénában.
A Sabaton nevezetű metál együttes már ennél messzebb ment, és a teljes turnét lefújták. Ők 2022. március 12-én léptek volna fel Budapesten, azonban még új időpont sincs. Hazánkban először lépett volna fel The Weeknd is 2022. november 4-én, de végül a zenész úgy döntött, hogy a teljes turnét lemondja, így ebben az esetben sem tudni, be lesz-e pótolva valaha. Celinde Dionhoz hasonlóan a Pearl Jam is már 2020-ról halasztotta el európai turnéját 2021-re, majd megint el kellett tolniuk a koncertsorozatot. Az új időpont szerint ők 2022. július 12-én jönnek Budapestre, ám várjuk ki a végét.
Lara Fabian kanadai énekesnő szintén 2021 nyarán lépett volna fel az arénában, ám ezt a dátumot is áttették 2022. október 20-ra. Ez történt a brit popegyüttes, a Simply Red fellépésével is, ők december 1-jén léptek volna színpadra Budapesten, de az együttes elhalasztotta az európai turnéját, így ez a koncert is átkerült 2022. december 6-ra. A Nightwish finn metál zenekar is minden koncertjét elhalasztotta, erre a sorsra jutott a budapesti fellépésük is, amire végül 2022. december 20-án kerülhet majd sor, ha minden jól alakul, ez lesz egyébként az utolsó nagy koncert az arénában.
Ezek a fellépések kerülhetnek még veszélybe
Ugyan jó pár előadó koncertjét elhalasztották már a korábbi évekről, de van néhány olyan fellépés, amelynél egyáltalán nem változtattak az időponton. Az első igen közeli, ugyanis pár hét múlva, február 15-én érkezik az arénába két metál együttes, a Bring Me The Horizon és A Day To Remember, illetve velük együtt a Poorstacy és Lorna Shore. Bár a Bring Me The Horizonnak nem ez lesz az első budapesti fellépése, mivel korábban már jártak nálunk, ám ez lesz az első arénás koncertjük, így csak bizakodhatnak abban, hogy nem kell majd lemondani. Március 3-án pedig az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas német zeneszerző, Hans Zimmer tesz látogatást Budapesten az európai koncertturnéja részeként. A Hans Zimmer Live – Europe Tour koncertshow alatt egyébként zenekar és kórus is csatlakozik majd hozzá.

Március 16-án Budapesten, majd március 17-én Debrecenben lép fel a tizenhétszeres Grammy-díjas Sting, aki régi visszatérőnek számít, 2019-ben járt legutóbb nálunk, ám kérdéses, hogy a hazai járványhelyzet lehetővé teszi-e majd, hogy mindkét koncertet megtartsa. A kanadai énekes, Shawn Mendes március 30-án érkezik az arénába, ugyan nem ez lesz az első budapesti fellépése, mivel a korábbi években már a Sziget Fesztiválon bemutatkozott a hazai közönségnek.
Remélhetőleg májusban is adják majd a kilincset egymásnak a világsztárok, köztük május 11-én a 2Cellos, a Luka Šulićból és HAUSER-ből álló duó, akik utoljára mennek világ körüli turnéra így együtt. Május 13-án a One Republic töltené meg az arénát, ahogy korábban már megtették a Hősök terén az MTV Europe Music Awards részét képezve. A svéd metál zenekar, a Ghost május 18-án csap majd a húrok közé, május 24-én az amerikai metál banda, a Tool lép színpadra, végül május 30-án a legendás rockzenekar, a Scorpions lép fel.
Nyáron csúcsforgalom várható, június 21-én egy újabb metál banda, a Korn érkezik Magyarországra, majd június 23-án a leginkább pop-jazz feldolgozásaiknak köszönhetően ismertté vált Postmodern Jukebox ad koncertet. Egy héttel utánuk, június 30-án az amerikai, többszörös Grammy- és Oscar-díjas előadó, John Legend lép majd fel először hazánkban. Őt követi július 5-én a népszerű rockbanda, a FIVE FINGER DEATH PUNCH, majd július 11-én a Judas Priest, akik öt évtizedes pályafutásukat ünneplik. A főképp fiatalok körében népszerű Harry Styles – aki korábban a One Direction zenekar tagja volt – július 13-án koncertezik majd az arénában, John Legendhez hasonlóan neki is ez lesz az első hazai fellépése. Egy nappal később, július 14-én a Kiss ejti meg búcsúturnéjának utolsó budapesti koncertjét, elmondásuk szerint minden eddiginél nagyobb show-val készülnek.
Meghalt az Il Divo énekese
Carlos Marin 53 éves volt.
A Kisst követően egészen meglepő módon augusztusban egy koncert sem lesz az arénában, a következő nevesebb előadó, a The Cure október 26-án lép majd színpadra, majd október 28-án az Il Divo. A zenekart nagy veszteség érte az elmúlt időszakban, mivel elhunyt az egyik tag, Carlos Marin. Kérdéses, hogy ki fogja helyettesíteni, már ha egyáltalán szánnak bárkit is a helyére. Az idei év egyik utolsó nagyobb koncertjének ígérkezik az elhunyt olasz zeneszerző, Ennio Morricone tiszteletére meghirdetett koncertturné budapesti állomása december 18-án.
Volt, aki előre gondolkodott
A legtöbb 2021-ben lemondott koncertet már 2022-re ütemeztek át, bízva abban, hogy talán ebben az évben meg lehet majd rendezni őket, azonban a 2020-ban új albummal visszatért Justin Bieber nem bízta a véletlenre, és inkább 2023-ra ütemezte legtöbb európai koncertállomását. Ha minden jól alakul, az énekes 2023. március 11-én érkezik majd az arénába.
(Express, PageSix, Billboard, Budapest Aréna)
(Borítókép: Adele 2016. szeptember 6-án. Fotó: Scott Legato / Getty Images for BT PR)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni
A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.
március 21., 20:00
- FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
- FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet
A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.
március 22., 14:49
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- FOMO
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel
Nem volt botrány, sem szappanopera.
tegnap, 19:16
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak
Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.
március 21., 19:46
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek
Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.
március 22., 10:48
- FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda
Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.
március 22., 21:43
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó
A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.
március 21., 17:56
- FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate
A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.
március 20., 19:49
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben
Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.
március 20., 19:47
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33