Johnny Depp orvosa kitálalt, félt leszokni a drogokról a színész
További FOMO cikkek
- Beadta a derekát Vilmos herceg, megszüntetik a feudális előjogokat Cornwallban
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
Ahogy arról a korábbiakban már beszámoltunk, hosszú évek óta húzódik Johnny Depp és Amber Heard rágalmazási ügye. A pár még a 2011-es Rumnapló című film forgatása közben ismerkedett meg, majd összejöttek és összeházasodtak, ám öt évre rá, 2016 májusában már véget is ért az álomházasság. Heard ekkor bántalmazással vádolta meg a színészt, aki tagadta, hogy történt volna ilyen. Noha a válási procedúra 2016 augusztusában már lezárult, Depp rágalmazással vádolta meg Heardöt, aki 2018-ban a családon belüli erőszakról írt egy cikket, bár Depp nevét nem említette meg benne. A per pedig még hátravan.
Keddi nyitóbeszédében Heard védőügyvédje, Ben Rottenborn azt mondta: bizonyítékok vannak arra vonatkozólag, hogy Depp családon belüli erőszakot követett el, ami több formát is öltött, mivel nemcsak érzelmileg, hanem fizikailag és szexuálisan is bántalmazta Heardöt. A felhozott vádakat ugyan Depp képviselője tagadta, ám a színésznő jogásza, Elaine Bredehoft azt is kiemelte: a színész sötét oldala akkor jött elő, amikor ivott és drogozott. Depp ezen időszakáról bővebben mesélt tanúvallomásában egykori orvosa, David Kipper, aki Depp szenvedélybetegségének történetét igyekezett feleleveníteni – írja a People.
Kipper vallomását még február 22-én rögzítették, ám csak a csütörtöki tárgyaláson került lejátszásra. Az orvos elmondása szerint Depp a házassága alatt mindvégig azon volt, hogy leküzdje alkohol- és drogfüggőségét. Kipper beszámolója szerint a színész az italok mellett fogyasztott ópiátokat (ezek közé tartozik például a heroin és a morfium), benzodiazepineket (főképp altatók, nyugtatók), illetve különböző stimulánsokat, ez akár lehetett kokain vagy amfetamin is.
Az orvos kifejtette: a színésznél tapasztalt szorongást és depressziót is. Depp ugyanakkor félt letenni az ópiátokat, amikre egy fogászati beavatkozást követően szokott rá. Kipper elmondta, hogy a színésszel egy kéthetes elvonót terveztek Depp otthonában a Karib-szigeteken. Bár voltak olyan pillanatok, amikor elbizonytalanodott, és inkább nem folytatta volna a kúrát.
Nem gondolta, hogy képes rá. Ez egy beszélgetés után megváltozott, és újra belevágott
– mondta Kipper, akinek Depp-pel való üzenetváltásait is felolvasták a bíróságon. Mint kifejtette, a színész házasságában azzal kapcsolatban is aggályok merültek fel, miszerint Depp gyakran szedett Xanaxot.
Ahogy arról a színész a korábbiakban már beszámolt, nagyon fiatalon szokott rá a drogokra, amikor már nem volt stabil a családi háttere. Csak az alkohol és a kábítószer tudta csökkenteni a fájdalmát. Depp ugyanakkor egy korábbi bírósági dokumentumban azt állította, hogy Hearddel kötött házassága alatt a színésznő nemhogy támogatta volna azon törekvését, hogy leszokjon káros szenvedélyeiről, hanem még bátorította is arra, hogy igyon és drogozzon.
Hogy kinek van igaza, arra csak hetek múlva fog fény derülni.
(Borítókép: Johnny Depp amerikai színész érkezik perének második tárgyalási napjára a virginiai Fairfax megyei bíróságon 2022. április 13-án. Fotó: MTI / EPA / Pool / Reuters / Evelyn Hockstein)