Főnixmadárként támadt fel hamvaiból Lindsay Lohan

GettyImages-1440723164
2022.11.16. 06:10
A színésznő az utóbbi évtizedben nem épp a munkásságával, hanem a botrányaival tűnt ki. Alkohol- és drogfüggőséggel küzdött, balesetezett, megjárta az elvonót és egyre jobban kezdett lecsúszni a lejtőn, azonban úgy tűnik, már jó úton halad afelé, hogy visszaszerezze korábbi jóhírét.

Lindsay Lohan leginkább az Apád-anyád idejöjjön és a Bajos csajok című filmből lehet ismerős a legtöbbeknek. Az énekesnő-színésznő a szórakoztatóipar több ágában kipróbálta már magát, köztük zenei karrierbe is belekezdett, azonban mindig visszatért a filmezéshez. A Bajos csajok megjelenését követően kisebb szerepeket kapott, azonban akkora sikerben nem volt része, mint azt megelőzően. Az utóbbi években főképp amiatt került be a hírekbe, mert vagy elvonóra került, vagy épp balesetezett, rövid időre a börtönt is megjárta, így nem volt valószínű, hogy valaha is újra egy filmben látjuk főszereplőként. 

Rosszul hittük. A Netflix ugyanis nemrég jelentette be, hogy egy karácsonyi filmmel tér vissza, ami a Karácsonyi románc címet kapta, és azóta már meg is jelent. A produkcióban hallható egyik dalt is ő énekli, azonban joggal adódik a kérdés, mi történt vele eddig. Bár úgy tűnhet, mintha Lohant elnyelte volna a föld a 2000-es évek közepétől egészen mostanáig, nem így történt.

Elvonó és börtön

A színésznő a 2000-es évek derekán több produkcióban is feltűnt, köztük a Cserebere szerencse című alkotásban, amely veszteségesnek bizonyult, Arany Málna-díjat kapott érte. Szerepelt többek között Az utolsó adás, a Chapter 27 és a Kismamának áll a világ filmekben, azonban nem ment zökkenőmentesen a forgatás, sőt néhány szerepet meg sem kapott. A Chapter 27 esetében az volt a gond, hogy Lohant többször is kórházba kellett szállítani, mivel a kiszáradás fenyegette. 

Ebben az időszakban már felszínre törtek drog- és alkoholproblémái. Többször idézték be a bíróságra kábítószerrel való visszaélés, valamint ittas vezetés miatt, próbaidőre is bocsátották. Megesett, hogy ugyan nem volt jogosítványa, de részegen ült autóba, vagy épp lopott, amiért végül 2007-ben 13 napot kellett börtönben ülnie. Rossz hírének köszönhetően pedig több szereptől is elesett. A 2008-as A szerelem határai nevezetű filmben például leváltották őt Sienna Millerre, ahogy sokak azt is kifogásolták, hogy a BBC 2009-es dokumentumfilmjét, ami az Indiában fennálló helyzetre összpontosított, ő narrálta. A kritikák főleg arra vonatkoztak, hogy nem Lohan a legalkalmasabb a feladatra, hogy felhívja a figyelmet arra, mi zajlik Indiában.

A színésznő 2010-re olyannyira lecsúszott a lejtőn, hogy az elvonón sem jelent meg, aminek komoly következményei lettek, mivel az volt a feltétele korábban a próbaidőre bocsátásának, hogy részt kell vennie egy rehabilitáción. Mivel nem így tett, 90 napra rács mögé került volna és elvonón is ennyi időt kellett volna töltenie. Végül a börtönben két hetet húzott le, míg a rehabilitációs központból 23 nap után távozhatott.

Ennél már csak jobb lehet?

Lohan a 2010-es évek elejére már felemás érzést váltott ki az emberekből: a rajongók sajnálták, míg mások a tettei miatt ítélték el őt. Mindeközben a kegyvesztett színésznő gőzerővel azon ügyködött, hogy valahogy visszakerüljön az élvonalba. Erről számolt be még 2010-ben a Vanity Fairnek is, amelynek azon év októberében a címlapjára került:

Vissza akarom kapni a karrieremet. Tudom, hogy rohadt jó színésznő vagyok.

Ugyan Lohant az Apád-anyád idejöjjön és a Bajos csajok sikerének hullámát meglovagolva a 2000-es évek elején még olyan filmes ajánlatokkal bombázták, amelyek főszerepet kínáltak neki, azonban sorozatos baklövései miatt – mondhatni – elölről kellett kezdenie mindent. 2012-ben hat év után újra vezethette a Saturday Night Live-ot, szerepelt a Glee című sorozatban és a Liz & Dick életrajzi filmben. Utóbbi forgatásánál szintén gondok adódtak, mivel ki kellett hívni a mentőket hozzá, ismételten kiszáradás és kimerültség miatt.

Jól érződött, hogy Lohan mindent megtesz azért, hogy felküzdje magát a ranglétrán, és ismét elismert színésznő legyen, akit nem a botrányai, hanem a teljesítménye alapján ítélnek meg, azonban a kritikusok mellett a közönség sem értékelte túlságosan a törekvéseit. Ezen a 2013-ban bemutatkozó Horrorra akadva 5. sem segített túlzottan, amelyben saját magát alakította, és ki is figurázták benne botrányos múltját. 

A nagy visszatérés

A 2020-as évekhez közelítve viszont már úgy tűnt, megjött Lohan esze. Még abba is belement, hogy 2014-ben egy nyolcrészes dokusorozatot forgassanak az életéről. Pontosabban arról, min ment keresztül, miután elhagyta az elvonót, így a nézők sokkal jobban beleláthattak abba, mi állt a számos bírósági ügyének hátterében. Ezt követően vendégszerepelt Az élet csajos oldala című sorozatban; egy színdarabot is elvállalt, amelyet Londonban játszottak; együtt énekelt a Duran Durannal; feltűnt az Árnyak között című belga filmben és a Sick Note sorozatban, ahogy az MTV-vel is leszerződött egy reality-show erejéig még 2019-ben, ami a Lindsay Lohan's Beach Club nevet viselte.

A 2010-es évek végére tehát visszaállt az egyensúly, és sokkal többet lehetett és lehet is azóta hallani Lohan munkásságáról, mint a hatóságokkal való összetűzéseiről. A szerelem is rátalált Bader Shammas személyében, akivel 2021-ben eljegyezték egymást, majd idén az esküvőre is sor került, így bátran kijelenthető, hogy Lindsay Lohan végre révbe ért.

A 36 éves színésznőnek több mint tíz évet kellett várnia arra, hogy ismét jelentősebb szerepet kapjon, ami nagy lehetőséget kínál neki arra, hogy megmutassa, jó útra tért. Ha viszont ezt az esélyt is elszalasztja, talán soha nem lesz képes visszaszerezni jóhírét. A nézőket egyébként meglepetésként is érte, hogy a Netflix egy több produkcióra szóló szerződést kötött vele. Ennek egyike a nemrég bemutatkozó Karácsonyi románc, amelynek fogadtatása eddig igen pozitív. A streamingszolgáltató ráadásul hosszú távra szervez Lohannel, aki a hírek szerint egy 2023-ban megjelenő filmben, az Irish Wish-ben is szerepet kapott.

(Borítókép: Lindsay Lohan 2022-ben. Fotó: James Devaney/GC Images/Getty Images)