Nincs gyógyír, testvére nyilatkozott Céline Dion állapotáról
További FOMO cikkek
- Beadta a derekát Vilmos herceg, megszüntetik a feudális előjogokat Cornwallban
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
Mint ismert, Céline Dionnál tavaly egy rendkívül ritka neurológiai betegséget, az úgynevezett izomgörcsszindrómát, nemzetközi nevén stiff-person-szindrómát (SPS) diagnosztizáltak.
A betegség olyan ritka, hogy körülbelül egy embert érint a millióból, és maguk az orvosok is még csak tanulmányozzák. Állapota miatt a Courage nevezetű turnéját egy évvel el kellett halasztania, majd tavaly decemberben ismét elcsúsztatta az állomásokat, míg végül lemondta az egész turnét – köztük a 2024. március 26-ra tervezett budapesti koncertjét.
Nagyon sajnálom, hogy ismét csalódást kell okoznom mindannyiótoknak. Nagyon keményen dolgozom, hogy visszanyerjem az erőmet, de a turnézás még akkor is nagyon nehéz lehet, ha 100 százalékos vagy
– közölte akkori nyilatkozatában.
Állapotáról egyébként ő maga is beszámolt már a korábbiakban. Tavaly decemberben például, amikor ismét eltolta a koncertdátumokat, egy videóval jelentkezett, amelyben igyekezte hűen lefesteni, hogyan telnek a napjai.
Sajnos ezek a görcsök a mindennapi életemre is hatással vannak, néha a sétálás is nehézséget okoz, és a hangképzésemet is akadályozza, nem tudok úgy énekelni, mint szoktam
– magyarázta a felvételen Céline Dion.
A család bízik az orvosokban
Hogy hogyan viseli a betegség okozta megpróbáltatásokat jelenleg, arról testvére, Claudette Dion adott tájékoztatást a HELLO! magazinnak.
Mint a lapnak kifejtette, az énekesnő erős és mindent megtesz a gyógyulásért, de a betegség rejtély az orvosok számára, illetve az összes, ebben a kórban szenvedő betegnek kínzó fájdalmat okoz.
Vannak görcsök, amiket lehetetlen kontrollálni. Ismer olyanokat, akik az éjszaka közepén felugranak az ágyból, mert begörcsöl a lábuk vagy vádlijuk? Hasonlóképp kell elképzelni, csakhogy ebben az esetben ez minden izmot érint
– fejtette ki, hozzátéve, nem sokat tehetnek azért, hogy enyhítsék az előadó fájdalmait, de bíznak abban, hogy az orvosok hamarosan megtalálják a megfelelő gyógymódot erre a betegségre.