Az udvar hallgat, de Kamilla királyné megszegett egy tabut

GettyImages-1948246742
2024.01.30. 06:37
Bennfentesek elmondása alapján jól sikerült Katalin hercegné és III. Károly műtétje, ám a palota nagy hallgatásba burkolózott az állapotukkal kapcsolatban. Egyes informátorok szerint ugyanakkor a király egy hónapig, a trónörökös neje pedig áprilisig nem vesz részt semmilyen hivatalos eseményen.

A brit királyi család több tagja is egészségügyi gondokkal szembesült az utóbbi időszakban, köztük András herceg volt felesége, Sára hercegné, akit előbb mellrák, majd bőrrák miatt kellett megoperálni. A Buckingham- és a Kensington-palota január 17-én másfél óra különbséggel jelentette be, hogy III. Károly prosztatamegnagyobbodás miatt szorul kezelésre, míg Katalin hercegnén hasi műtétet hajtottak végre. Ez idő alatt Kamilla királyné, Anna hercegnő és Zsófia hercegné – Eduárd herceg felesége – helyettesítik őket. Vilmos hercegnek pedig kevésbé kötött időbeosztást készítettek, hogy neje felépülése alatt ő figyelhessen három gyermekükre, György hercegre, Sarolta hercegnőre és Lajos hercegre.

Ugyan a jövőbeli királynét illetően nem részletezték, pontosan milyen beavatkozásról van szó, a király esetében egészen konkrétan fogalmaztak, ami eddig nem volt jellemző a brit uralkodók körében. Az általános vélekedés szerint III. Károly azért döntött amellett, hogy megosztja a közzel, milyen egészségügyi panasza akadt, hogy felhívja a figyelmet a betegségre – egyik közeli barátja, Robin Page műsorvezető ugyanis tavaly májusban halt meg 80 éves korában, miután 18 hónapig küzdött a prosztatarákkal. Az üzenete pedig célba ért. 

Mióta nyilvánosságra került, milyen problémákkal küzd Sára hercegné, III. Károly és Katalin hercegné, a pillanatnyi sebezhetőségük sokakat ösztönzött arra, hogy az interneten keressenek rá az egyes betegségekre. A bőrrákra a Sára hercegné bejelentését követő két napban minden 13. másodpercben rákeresett valaki a brit National Health Servie egészségügyi oldalon, míg ezer százalékkal nőttek a prosztatamegnagyobbodásra való keresések is – minden ötödik másodpercben látogatták meg az erről szóló oldalt azon a napon, amikor megosztották a közleményt.

Jó állapotban vannak

Sára hercegné, Katalin hercegné és III. Károly jelenleg már az otthonában gyógyul. A trónörökös feleségét III. Károly és Kamilla királyné is meglátogatta a kórházban való tartózkodása 11. napján, még mielőtt a király bevonult volna. Az utóbbi napokban a királyné többször járt férjénél az intézményben, illetve Vilmos herceget is lencsevégre kapták, amint nejéhez igyekszik. Bár a királyi család hallgatásba burkolózik az állapotukat illetően, néhány bennfentes, palotabeli alkalmazott nyilatkozott ebben az ügyben. 

Ahogy Kamilla királyné a kórházban dolgozóknak elárulta, hogy III. Károlyt pénteken, január 26-án műtötték meg, és jó állapotban van, jelenleg lábadozik. A király lemondta a közeljövőben megrendezett hivatalos eseményeket. A Sky News információi szerint egy hónapig kell őt nélkülözni, ám a papírmunkát ez idő alatt is el tudja majd végezni. Egyes információk alapján pedig Katalin hercegné annyira nyugtalan lélek, hogy még a kórházi ágyból is dolgozott, de már hazatért otthonába.

Mint azt Jennie Bond, a BBC korábbi királyi tudósítója kifejtette, Vilmos herceg hetekig nem vesz részt semmilyen rendezvényen, amíg Katalin hercegné gyógyul. A család egyik közeli barátja kihangsúlyozta, mivel Vilmos hercegéknek nincs túl nagy személyzete, a trónörökös nagyon gyakorlatiasan bánik a gyerekekkel. Robert Hardman királyi életrajzíró pedig megerősítette, nem bízna mindent a dajkákra.

Sok virágot kapott

Úgy tudni, a hercegné III. Károlyhoz hasonlóan jó állapotban van, ám húsvétig biztosan nem térhet vissza a munkához. A People magazin információi szerint a hasi műtétjéről szóló közlemény még a királyi család közvetlen környezetében lévőket is meglepte, mivel semmilyen jel nem utalt arra, hogy bármi gond lenne. Az állapotával kapcsolatban sok híresztelés is elterjedt, köztük olyan feltételezések, hogy méheltávolításon esett át, plasztikai műtétet hajtottak végre a hasán, illetve hogy étkezési zavarral küzd, akárcsak Vilmos herceg édesanyja, Diana hercegné. Ahogy az In Touch magazinnak egy forrás kifejtette, a trónörökösből minden alkalommal dühöt vált ki, amikor ez a téma előkerül. Míg egy másik bennfentes az OK magazinnak kiemelte:

Figyelembe véve, min ment keresztül, Katalin nagyon jó hangulatban van. A kórházi szobája tele van virágokkal és képeslapokkal azoktól, akik minden jót kívánnak neki

– mondta, hozzátéve, a palota a lehető legnagyobb titokban tartja az operáció körülményeit. Kijelentve, a hercegné minden bizonnyal áprilisig nem vesz részt semmilyen hivatalos eseményen, ám ha valaki, akkor ő biztosan egyik napról a másikra vissza tud majd rázódni a dolgos hétköznapokba. 

(Borítókép: Getty Images)