A Kardashian család tenyeréből eszik a média, lehullt a lepel a famíliáról

GettyImages-509607576
2024.04.08. 10:05
A Kardashian család sikerének titkát kutatva jelent meg tavaly ősszel a House of Kardashian című dokusorozat, amelynek a hetekben jelent meg a magyar nyelvű változata. A széria főleg amiatt robbant nagyot, mivel a produkcióban megszólalt Caitlyn Jenner, Kylie és Kendall Jenner édesapja. Az olimpiai bajnok genderdiszfóriában szenved, és már évek óta nőként éli az életét.

Aligha létezik még egy olyan megosztó família a világon, mint a Kardashian család, akik látszólag abból építettek fel egy egész birodalmat, hogy semmit nem csinálnak, így kvázi produktum nélküli celebek. A valóságban viszont arról van szó, hogy megtanulták, hogyan tudják úgy irányítani a közvéleményt, a saját maguk malmára hajtva a vizet, hogy abból végül profitáljanak is. Ezt a témakört járja körbe a House of Kardashian, azaz A Kardashian klán című, háromrészes dokusorozat, ami az amerikai Sky streamingszolgáltatón jelent meg először még tavaly ősszel, nemrég pedig az RTL+-ra is felkerült a magyar szinkronos verzió. A szériában ugyan sem a Kardashian, sem a Jenner család tagjai nem szólalnak meg, kizárólag Caitlyn Jenner – aki anno az 1976-os montreali olimpián szerzett aranyérmet, akkor még Bruce Jennerként –, illetve családtagok, ismerősök, barátok. 

Az ő beszámolóiknak köszönhetően egy lépéssel közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy megértsük, minek – vagy sokkal inkább kinek – köszönhető a família sikere. Tekintve, hogy Caitlyn Jenneren kívül más családtag nem egyezett bele az interjúba, csak korábbi nyilatkozatokat hallunk tőlük, a sorozat inkább egy múltbéli visszatekintés a Kardashian család köztudatba való berobbanására, majd a Jennerékkel való egyesülésére. A dollármilliók hátterében ugyanis már a kezdetekkor is egyetlen személy állt: a társaságkedvelő és mindenkit a lábáról levevő Kris Jenner. Ahogy a sorozatban kiemelik, Kardashianéknak a vagyonuk adja a hatalmukat, a sikerük receptjét viszont, amit Kris Jenner alkotott meg, bármelyik márka megirigyelné. Ők értelmezték újra az amerikai álmot, amelynek eredményeképp már a szépség vált a hatalom végső formájává.

A Kardashian-sikersztori Kris Jennerrel kezdődött, akire édesanyja mindig is erős nőként hivatkozott, egyedül nevelt fel, így hamar megtapasztalta, a gyengébbik nem tagjaként miképp tud helytállni a világban. Saját bevallása szerint sosem tanult szorgalmasan, de társasági ember volt, szeretett a középpontban lenni. Az első munkája egy fánkosnál volt, ám már fiatalon az volt a célja, hogy férjhez menjen, mivel pazar életet akart élni. 17 éves korában kezdett el randizni, és rendszerint a vagyonosabb férfiak vonzották. Ebben az időben, a 70-es években már javában küzdöttek a nők azért, hogy hasonló bánásmód illesse meg őket, mint a férfiakat, így egyre többen álltak munkába, köztük Kris Jenner is. Légiutas-kísérőként dolgozott, ami jó karriernek számított, így New Yorkba helyezte át a bázisát. Mivel igen költséges volt az ottlét, hárman-négyen laktak egy lakásban. Első férjét, Robert Kardashiant is a városban ismerte meg egy lóversenypályán. A sorozat szerint a férfi odalépett hozzá, és azt mondta neki, hasonlít Jackie-re – Jacqueline Kennedyre, J. F. Kennedy amerikai elnök feleségére.

Az üzletember 12 évvel volt idősebb nála, ám mindamellett, hogy mutatósnak találta, imponált neki, hogy sikeres. Kris Jenner korábban felidézte, amikor először elment a házába, és meglátta, hogy saját teniszpályája van, illetve Rolls-Royce-szal jár, azt érezte, pont egy ilyen férfival szeretne élni. 1978-ban Kardashian végül meg is kérte a kezét, azonban Jenner akkor még nem tudta, mire vállalkozik. Az üzletember örmény családból származott, de még a népirtás előtt sikerült elmenekülniük az Egyesült Államokba, ahol szintén az otthoni hagyományok szerint éltek. Ennek értelmében pedig az esküvőt követően Jennernek egy örmény feleségként, háziasszonyként kellett volna élnie, akinek a főzésen, takarításon, mosáson, bevásárláson és gyereknevelésen kívül mással nem szabad foglalkoznia. Karrierről szó sem lehetett, amivel Jenner akkor szembesült igazán, miután terhes lett első gyermekükkel, Kourtney-val. Férje nem akarta, hogy annyit dolgozzon, mint az esküvő előtt, így felmondott légiutas-kísérőként, és teljes állású anyává vált.

Mivel Robert Kardashian mindig is sok gyereket szeretett volna, született három lányuk, Kourtney, Kim és Khloé, illetve egy fiuk, ifjabb Robert. 10 év házasság után viszont Jennernek hiányérzete támadt, és nem csupán háziasszony kívánt lenni, hanem egy ambiciózus nő volt. Párja sejtette, hogy már nem boldog a házasságukban, ezért magánnyomozót bérelt fel. Így derült ki, hogy nejének viszonya volt egy 24 éves focistával, ami azonnal véget is vetett a frigynek. Mivel nem volt házassági szerződésük, Jenner tartott attól, hogy volt férje mindent el fog venni tőle. Ez így is történt, 1990-ben minden anyagi forrást megvont tőle, ami nemcsak őt, hanem közös gyermekeiket is mélyen érintette. A bíróság később úgy határozott, hogy Jenner havi 37 189 dollár, gyerek- és asszonytartásról szóló követelésével ellentétben havi 4000 dollárban állapítják meg ezt az összeget. 

Új kezdet

A sorozat szerint a válást követően Steve Garvey profi baseballjátékos felesége, Candace Garvey hozta össze Kris és Bruce Jennert, aki akkoriban nagy sztárnak számított. Az 1976-os montreali olimpiáról aranyéremmel térhetett haza, viszont a 80-as években sok gonddal nézett szembe. Ahogy a szériában kiemeli, azt érezte, sehova nem passzol, már hat éve nem volt senkije, ki sem mozdult a házból, így amikor Garvey felkereste őt azzal, tud egy számára megfelelő barátnőjelöltet, felcsillant a szeme. A sportoló hozzátette, pluszpontot jelentett a számára, hogy Krisnek vannak gyerekei, mivel akkor már neki is volt négy. Megjegyezte, szerelem volt első látásra, bár Rob Kardashian mindent megtett annak érdekében, hogy megnehezítse volt neje életét, ezért közbe kellett lépnie. A ráhatásának köszönhetően írták alá a papírokat, majd a válás után egy hónappal ki is mondták a boldogító igent. 

A volt atléta a sorozatban úgy fogalmaz, a neje költséges életet élt, de nem járt el dolgozni, mivel a nyolc gyerekkel kellett foglalkoznia. Emiatt – mondhatni – a nulláról indultak, és gyorsan ki kellett találniuk, hogyan szereznek pénzt. Hozzáteszi, akkor már 17 éve volt egy menedzsere, akitől felesége ráhatására meg kellett szabadulnia. Elhívta a férfit egy megbeszélésre, majd átvette tőle a szót, és a szeme láttára rúgta ki őt. A sportoló azt állította, mielőtt megismerte nejét, motivációs beszédeket tartott, ami később a mentsvárukat jelentette. PR-csomagokat állítottak össze, és körbeküldték őket, aminek eredményeképp újabb felkérésekkel találták meg őt – még napszemüveget is reklámozott –, ami annak volt köszönhető, hogy párja jó kapcsolatot épített ki az irodákkal.

Az egyik volt üzlettárs úgy nyilatkozik a sorozatban, az alapján, ahogy Kris Jenner el tudta adni magát, azt hihette az ember, hogy a legnagyobb hollywoodi sztárral beszél. Kiemelte, bársonykalapácsnak nevezte el őt, mivel annak ellenére is mindenki üzletet akart vele kötni, hogy tudták, minden pennyt ki fog szedni a zsebükből. Az egykori atléta elmondása szerint így Kardashian mama egymaga élesztette újra a karrierét. A 90-es években még nem volt jellemző, hogy nők diktálták a tempót az amerikai üzleti életben, Kris Jenner pedig kifejezetten lefegyverző és meggyőző módon tárgyalt. Az üzlettárs kifejtése szerint a hozzá hasonló nőket akkoriban egy dögnek nevezték. A volt sportoló visszaemlékezése szerint abban az időben százalékos arányban kapták a fizetésüket, így minél több terméket adtak el – például az általa reklámozott napszemüvegből –, annál többet kaszáltak. Hozzáteszi, a pénzügyeket mindig a felesége intézte, ő pedig olykor kapott „játékszereket”, azaz egy repülőt vagy épp egy autót.

Bruce-ból Caitlyn

Az egyetlen veszélyt az jelentette a sikerükre, hogy bizonyos körökben elterjedt, hogy meleg. Azokban az években még nem szerepeltettek homoszexuális hírességeket a tévében, sem a filmekben, illetve az amerikaiak tartottak az AIDS-től, így ez a pletyka könnyen bedönthette volna a karrierjét. 

Pletykák mindig vannak, és ezek 95 százaléka valószínűleg nem igaz. Genderdiszfóriám volt, én attól féltem, mi lesz, ha mások megtudják. Lehet, hogy valaki folyamatosan a nyilvánosság előtt él, mégis van olyan, amit szeretne megőrizni magának

– jelentette ki Jenner, aki ma már nem Bruce, hanem Caitlyn Jennerként éli az életét. 

Ahogy a sorozatban kifejti az egyik volt dadájuk, Pam, amikor 19 éves volt, egyszer épp benézett Jennerékhez munkaidőn kívül, és látta, ahogy Jenner csipkés női fehérneműben áll a tükör előtt. Ekkor a férfi elmondta neki, hogy ötéves kora óta inkább nőnek érzi magát. Bár ezt a témát Kris Jennernek is felhozta, azt állította, már túllépett ezen az időszakán, így ő sem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Ugyan Jennerről mindenki, aki ismerte, tudta, hogy nem homoszexuális, a közvéleménnyel csak úgy lehetett elhitetni, hogy a tévében mutatták be a családját. A nézők pedig látták a pár közötti kémiát, így gátat szabtak a híreszteléseknek.

A műsor ezzel együtt arra is tökéletes volt, hogy észrevegyék, mekkora potenciál rejlik Kris Jennerben, akit imádott a kamera. Ezt követően kaptak lehetőséget fitneszreklámok elkészítésére, tulajdonképpen ők voltak a korai influenszerek. Kardashian mama ugyanakkor nem csak a pénzért dolgozott már akkor sem, élvezte a rivaldafényt. Két legidősebb gyermekét, Kourtney-t és Kimet magániskolába járatta, és ő szervezte meg, hogy mely hírességek gyerekeivel játsszanak. Dadájuk, Pam szerint eljátszottak volna akárkivel, ám édesanyjuknak fontos volt a sztárság, szeretett volna elérni egy státuszt, és kvázi márkává válni. A 90-es években viszont akadt még egy ügy, amely a Kardashian famíliára irányította a reflektorfényt: O. J. Simpson tárgyalása.

Kardashianék kiálltak a jó mellett

Kris Jenner még a 70-es években ismerte meg O. J. Simpsont, aki első férje legjobb barátja volt, így sok időt töltöttek együtt. Mint ismert, a férfit azzal gyanúsították meg, hogy 1994. június 13-án megölte barátnőjét, Nicole Brown Simpsont és annak új párját, Ron Goldmant. A sorozat szerint a fiatal nő halála nagyon megviselte Kris Jennert, mivel három nappal a gyilkosság előtt még nála jártak. 

Koporsóban volt. Rózsát, virágokat tettek a feje köré, mert a nyakát olyan csúnyán elvágták

– emlékezett vissza a temetésre Caitlyn Jenner. 

O. J. Simpson ügyvédje pedig éppenséggel az a Rob Kardashian lett, aki három évvel korábban elvált Kris Jennertől – aki nem örült annak, hogy volt férje a gyilkossággal gyanúsított férfi oldalán áll. 1995-ben kezdődtek a tárgyalások, amit a média folyamatosan követett. Ezt kihasználva a Kardashian–Jenner-pár is megjelent a bíróságon, és állást foglaltak Nicole Brown Simpson családja mellett. Kris Jenner kijelentette: Nicole Brown Simpson tudta, hogy meg fogja ölni O. J. Simpson, és meg fogja úszni. Ezzel kapcsolatban Caitlyn Jenner úgy fogalmazott a sorozatban, a meggyilkolt lány egy héttel a történtek előtt hívta fel Kris Jennert, és beszélni akart vele. Hozzáteszi, az életét féltette, így fel akartak venni néhány hangfelvételt, ha történne vele valami, ám végül nem találkoztak, ami miatt máig bűntudata van. 

O. J. Simpson ügye miatt ugyan a közbeszéd a családon belüli erőszakra terelődött, a férfit nem találta bűnösnek az esküdtszék. Ahogy a Brown család ügyvédje a sorozatban kiemeli, ez az eset tanulságos volt az országnak, mivel láttuk, mit tesz a celebkultúra. A sportoló körüli mizéria ezenkívül kellően felhívta a figyelmet Kardashianékra is, akik kiálltak az áldozatok családja mellett. Az őket övező rivaldafényt a maguk hasznára fordítva pedig elkezdtek gondolkodni egy valóságshow-n, amihez Kris Jenner a titkos fegyverét vetette be: Kim Kardashiant. 

Kim Kardashian híres akart lenni 

A 2000-es években új korszak köszöntött be a tévézésben a realityknek köszönhetően, akkor még nem lehetett Dunát rekeszteni ezekkel a műsorokkal. A popkultúra az aranykorát élte, azonban egy szempillantás alatt lett nagy a verseny ezen a színtéren. Kim Kardashian már gyerekként arról álmodozott, hogy valóságshow-ban akar szerepelni, híressé szeretett volna válni, aminek az árnyoldalát az O. J. Simpson-tárgyalás alatt tapasztalhatta meg. Kim és Kourtney Kardashian az apjuk felé támasztott gyűlölet hatására fiatalon rájöttek arra, mekkora hatással bír a média. A két lány annak ellenére, hogy mások miképp vélekedtek Rob Kardashianról, az ő oldalán állt, így az is megviselte őket, amikor 2013-ban kiderült, rákos, majd néhány héttel később életét vesztette.   

Nagyon nagy fájdalmai voltak. Akkor azt mondtam neki: »Robert, ha ez velem történne, akkor a gyerekeim miatt aggódnék, hogy ők hogy élik ezt át. Azt tudnod kell, hogy mindig számíthatnak rám.« Azt válaszolta: »Mondanod sem kell, tudom.« Egy héttel később meghalt

– idézte fel Caitlyn Jenner.  

Kim Kardashian később barátja, Ray J mellett talált vigaszt, akkoriban gardróbrendezéssel foglalkozott, ezt a szolgáltatást pedig gazdag emberek vették igénybe. Közéjük tartozott Paris Hilton, aki abban az időben a legnagyobb hírességek egyike volt. Hamar barátság alakult ki közöttük, az ifjú Kardashian lány tőle tanult meg mindent, ahogy azt is, mekkora üzletet jelent egy kiszivárgott szexvideó. Erre szintén Hilton példájából jött rá, miután napvilágra került róla egy felvétel, ami csak még több nézőt vonzott a képernyők elé a valóságshow-ja kapcsán. A Keeping Up with the Kardashians ötlete 2007 körül merült fel, amikor már terjengett egy pletyka arról, hogy van egy szexvideó Kim Kardashianról. Ray J menedzsere úgy fogalmaz a sorozatban, egy mexikói nyaralás során, amikor a pár több felvételt is készített magáról, egyeztek meg abban, megpróbálják terjeszteni a szexvideójukat, hogy az lendítsen a karrierjükön.

Úgy tudni, Kris Jenner biztos volt abban, ha jókor kerül ki a felvétel, akkor az összes ajtó kinyílik előttük, ami így is alakult. Joe Francis – aki korábban Kourtney Kardashian exe volt, illetve ő a Girls Gone Wild sorozat megalkotója – azt állította, az ő irodájában írták alá a papírokat, viszont a videó kikerülésében Kris Jennernek nem volt szerepe. Hozzátette, csak az volt a cél, hogy forogjon a nevük, és a provokációval lehet a legjobban birodalmat építeni. Mint mondta, bár a hivatalos verzió szerint kiszivárgott a szexvideó, a valóságban ők adták ki – a nyilvánosság felé pedig azt kommunikálták, hogy nincs közük a felvétel megjelenéséhez. 

A KUWTK megszületése

A sorozat alapján a Keeping Up with the Kardashians realityhez kezdetben csak hat epizódot terveztek. Az E! csatorna állta a forgatást, ám a széria terjesztésében már nem vettek részt. Caitlyn Jenner szerint gyermekeik celebek akartak lenni, ez alól egyedül Robert képezett kivételt, illetve Kendall és Kylie, akik akkor 9-10 évesek voltak. A sorozat végül 2007-ben startolt el, és az első részek Kim Kardashian kibontakozó hírnevéről szóltak – akkoriban szakított Ray J-jel is. Kris Jenner tudta, hogyan kell láthatóvá tennie a családot, és még arra is biztatta Kimet, hogy szerepeljen a Playboy magazinban. A műsor szinte azonnal sikeres lett, amit a szériában azzal magyaráztak, hogy a nézők olyan nőket láttak, akik a saját feltételeik szerint mutatják meg magukat, ők voltak a főnökök, ami újdonság volt.

A másik ok pedig, hogy a 2008-as gazdasági világválság idején a nézők csak könnyed szórakozásra vágytak, és menekülni akartak a politika elől, amit a Keeping Up with the Kardashianstól megkaptak. A nagy nézettségre való tekintettel ráadásul a hirdetők egymásnak adták a kilincset, mivel a sorozatban látott reklámok egyet jelentettek a tömérdek vásárlóval. Kardashianék pedig nem is tekintettek másképp a realityre, mint egy üzletre, egy márkára. A hatodik évadot már 150 országban sugározták, és a legtöbb nézőt akkor tudták a képernyők elé ültetni, amikor épp gyerek született a családba, vagy megházasodott valamelyikük. Kamerák kísérték végig többek között Kim Kardashian és Kris Humphries egybekelését, akik 8 hónappal azután mondták ki a boldogító igent, hogy összejöttek. A hírek szerint 18 millió dollárért adhatták el az esküvőről készült felvételek jogait, és csak a képekért 1 millió dollárt kaphattak. A frigy azonban nem tartott sokáig, 72 nap múlva elváltak. 

A szériában elmondottak szerint Kanye West azt követően szeretett bele Kim Kardashianba, hogy meglátta a kiszivárgott szexvideót róla. Még Kris Humphriesszal volt együtt, amikor először találkoztak, majd a válást követően újra közel kerültek egymáshoz. Kardashian elment a rapper párizsi divatbemutatójára, és egymásba szerettek. Akkoriban regisztrált fel az Instagramra, majd hirtelen neki lett a legtöbb követője a platformon. Onnantól kezdve pedig, kinőve a bulvárlapokat, a közösségi média lett az ő terepük. Kanye West betoppanása a Kardashian családba ráadásul újfajta határok meghúzásával járt, mivel az előadó sem az esküvőjükön nem akart kamerát látni, sem pedig az első gyermekükről, Northról készült képeket nem szerette volna eladni. West kívánsága pedig teljesült, így csak egyetlen fotót osztottak meg a ceremóniáról az Instagramon, ami közel 3 millió lájkot kapott. 

A Kardashian család modern évei

Kris és Bruce (Caitlyn) Jenner 23 év után, 2015-ben váltak el végleg egymástól, de nagy dilemmát okozott a számukra, ebből mennyit mutassanak meg a sorozatban. Utóbbi elmondása szerint a genderdiszfóriája volt az a titok, amiről nem beszéltek a családon belül. Előbb-utóbb pedig a média is tudomást szerzett a házasságuk zátonyra futásáról, és elterjedtek olyan pletykák, hogy már a 80-as években női ruhába bújt. 

Azon gondolkodtam, mit fogok csinálni, itt fogok megrohadni? Aki genderdiszfóriás, az egész életében az lesz, de más korszakban nőttem fel. Az 50-es, 60-as években nem is volt neve, nyomasztó volt

– nyilatkozta.

Mint mondta, már a 80-as években úgy vélte, 40 éves koráig nemet vált, majd megismerte Kris Jennert, és elrepültek az évek. A válásukat követően terápiára járt, és elindult a nővé alakulás útján. Kisebbíttette az ádámcsutkáját, amiről a TMZ képeket készített, majd felkeresték őt, azt állítva, ez a nemváltó műtétek egyik első beavatkozása szokott lenni. Elmondása szerint ekkor merült fel benne először, hogy az otthon lévő fegyverével vetne véget életének, azonban végül elhessegette a gondolatot, mert nem gondolta, hogy ez az egyetlen kiút. 63 éves volt, amikor elmondta a gyerekeinek, mivel küzd, az erről szóló epizódot pedig végül levetítették a Keeping Up with the Kardashiansban is. 

A hatásuk mérhetetlen

Jennerék házassága során két közös gyermekük született, Kendall és Kylie Jenner, akik jelenleg a Z generáció bálványának minősülnek. Ahogy az egykori sportoló a sorozatban kiemeli, a két lány szinte az egész életét kamerák előtt töltötte, ám mindig is különböztek egymástól. Sok volt köztük a versengés, illetve Kylie számára édesanyjához hasonlóan fontos a társasági élet, így már gyerekként sokan vették körül. Mint hozzátette, ő vágyott arra, hogy az üzleti életben is elérjen valamit, amiben édesanyja támogatta őt. A sorozatban kiemelik, Kardashianék voltak az első sztárinfluenszerek, akik rájöttek, hogyan kell közvetlenül szólni a közönséghez.  

Sőt, a közösségi médiában való jelenléttel okolható az is, hogy Kylie Jenner 17 éves kora előtt feltöltette a száját, miután a vékony ajkai miatt ekézték a felületen. Ebben az időben terjedt el egyébként a neten az a kihívás, amikor a fiatalok egy poharat a szájukhoz tartva, azzal vákuumot képezve próbálták felduzzasztani az ajkaikat – így kifigurázva a szájfeltöltésen átesett Kardashian lányt, aki végül nyilvánosan is elismerte a korrekciós eljárást. A két Jenner egyébként különböző pályát is választott, és míg Kendall a modellszakmában kezdte el bontogatni a szárnyait, Kylie egy egész sminkparadicsomot alkotott meg édesanyjával karöltve. A Lip Kitek piacra dobásával, amelyek a megjelenést követően két perc alatt elfogytak, Kylie Jennernek már 18 éves korára sikeres vállalkozása lett.  

Bruce először 2015-ben jelent meg nőként, Caitlyn Jennerként a nyilvánosság előtt az Espy-díj-átadón, ahol bátorságáért elismeréssel jutalmazták. Beszédében kiállt a transzszexuálisok mellett, kifejtve, mennyi sérelem éri őket, ahogy azt is megemlítette, a saját bőrén tapasztalta, mekkora felelősséggel jár a hírnév. A sorozat egyik szereplője, egy szintén transzszexuális nő ugyanakkor kiemelte, Jenner az átalakulását követően nem lett különb, mint a Kardashian család, amely üres életet él, nem törődve a kor társadalmi kérdéseivel. 2017 környékén egyébként egyre több kritikával találta szemben magát a família, és azóta is a cancel culture pengeélén táncolnak. Az utóbbi években többek tettek arról, hogy bemocskolják a család hírnevét. Elsőként Rob Kardashian, aki meztelen képeket osztott meg korábbi barátnőjéről, Blac Chynáról, majd Kanye West, aki nyíltan kiállt Donald Trump amerikai elnök mellett. 

A helyzetüket ugyan némileg pozitív irányba terelte Kim Kardashian magánakciója, aki közbenjárt az elnöknél, hogy a droggal kapcsolatos vádak miatt 1996-ban életfogytiglanra ítélt Alice Marie Johnson kiszabadulhasson a börtönből. Az ügy médiaszenzációnak számított, pláne azért, mert Kardashian sikerrel járt. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy Trump jó üzletnek vélte, ha közreműködik a népszerű Kardashian családdal, ezáltal jobb színben feltüntetve saját magát. E példa is hűen bemutatja, hogy a família az évek folyamán komoly tényezővé vált, és a hatásuk vitathatatlan. A nézők, főleg a hölgyek, amiatt kedvelték meg őket, mert hatalmat képviselnek egy férfiak uralta világban, arra sarkallva nőtársaikat, hogy többre is képesek lennének. Ahogy a sorozatban megjegyzik, Kardashianék tükrözik az amerikai kultúrát, formálják azt, illetve anyagiassá, nagyobb fogyasztóvá tesznek minket. Mindez pedig közvetve vezet a kultúra megváltoztatásához, ami egy ördögi kör.

A legfrissebb adatok szerint 2023-ban a Kardashian család vagyona több mint 2 milliárd dollárra – jelenlegi árfolyamon 719,6 milliárd forintra – rúgott, azonban nem valószínű, hogy a família vezére, a jelenleg 68 éves Kris Jenner valaha is vissza fog vonulni. 

(Borítókép: Khloe Kardashian, Kris Jenner, Kendall Jenner, Kourtney Kardashian, Kim Kardashian West, North West, Caitlyn Jenner és Kylie Jenner, 2016. február 11-én. Fotó: Kevin Mazur / Getty Images Hungary)