III. Károly jókora gyomrost adott Harry hercegnek

GettyImages-471057056
2024.05.11. 08:23
Bár Harry hercegnek járt volna a légierő vezérezredesi rangja, miután ő szolgált éveken át ennél a hadtestnél, III. Károly úgy döntött, a királyi családtól eltávolodott ifjabb fia helyett Vilmos herceget választja – akit korábban annyira féltettek, hogy el sem engedtek Afganisztánba.

Harry hercegnek a sajtó iránta tanúsított érdeklődése miatt már azt megelőzően is megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie, hogy felhagyott volna hivatalos feladataival, ám azután, hogy lemondott királyi kötelezettségeiről, még nagyobb gyűlölethullám zúdult rá. Mint ismert, 2020-ban költöztek nejével, Meghan Markle-lel az Egyesült Államokba, majd a famíliával – pontosabban az azt felölelő rendszerrel – szembeni ellenérzéseiről a herceg egy memoárban, illetve egy netflixes sorozatban tálalt ki. Előbbiek ütötték be az utolsó szöget a koporsójába, már abban a tekintetben, hogy a szigetország lakóinak egy része árulónak kezdte titulálni, így azzal, hogy az olvasókra és a nézőkre ontotta a sérelmeit, csak tovább növelte az ellenszenvet vele szemben.

A királyi kötelezettségeiről való lemondás ráadásul következményekkel is járt: elvették tőle az „ő királyi fensége” címet, illetve már nem élhet azzal a privilégiumával sem, hogy a rendőrség látja el a védelmét, amikor az Egyesült Királyságban jár – ebben az ügyben, és a sajtó ellen indított hadjárata részeként már több pert indított. A királyi sarj legutóbb a napokban járt az Egyesült Királyságban, miután az általa alapított Invictus Games 10. évfordulójának alkalmából istentiszteletet tartottak a Szent Pál-székesegyházban. Az eseményen nem vett részt a királyi család egy tagja sem, csak a néhai Diana hercegné két testvére. Bár III. Károly a meghívottak listáján szerepelt, a rendezvény helyett inkább megtartotta a szezon első nyári partiját a Buckingham-palotában. Mindamellett pedig, hogy nem vett részt az istentiszteleten, egy gyomrost is adott Harry hercegnek. 

Azáltal, hogy már hivatalosan nem lát el közfeladatokat, illetve nem viseli az „ő királyi fensége” rangot, számos más katonai címtől is elesett. A királyi sarj hosszú múltra tekint vissza katonai pályafutását tekintve, mivel tíz éven át szolgált a brit hadseregben, majd kapitányi rangot kapott, és két időszakban szolgálatot teljesített Afganisztánban: 2007–2008-ig és 2012–2013-ig. Annak következtében viszont, hogy lemondott királyi kötelezettségeiről, e tiszteletbeli katonai rangoknak is búcsút mondhatott – emiatt nem viselhetett katonai egyenruhát sem Fülöp herceg, sem II. Erzsébet temetésén. A leköszönéssel az alábbi címektől fosztották meg:

  • a Királyi Tengerészgyalogság főkapitánya,
  • a RAF Honington tiszteletbeli légi parancsnoka,
  • a Királyi Haditengerészeti Parancsnokság főparancsnoka.

Édesapja, III. Károly pedig a Buckingham-palota közlése szerint egy másik megtiszteltetéstől is megfosztotta, miután az általa 31 éven át birtokolt, a brit hadsereg légierejének vezérezredesi rangját nem neki, hanem Vilmos hercegnek adományozta.

A Middle Wallopban található Army Aviation Centerben Király őfelsége hivatalosan átadja a hadsereg légihadtestének vezérezredesi szerepét ő királyi fenségének, a walesi hercegnek

áll a közleményben.

Bár hivatalos értelemben a királyi közfeladatokat már nem ellátó Harry herceg nem kaphatta volna meg ezt a címet, azonban tény, hogy a trónörökös nem rendelkezik olyan tapasztalattal a légierőt illetően, mint öccse – aki ebben a katonai egységben szolgált évekig Afganisztánban, így korábban szinte nyílt titok volt, hogy ez a cím a későbbiekben rá fog majd szállni. 

Túl nagy volt a kockázat

Mint ismert, Harry herceg még 2005 májusában kezdte meg tanulmányait a Királyi Katonai Akadémián, ahol egy 44 hetes tiszti kadétképzésen vett részt. Egy évvel később csatlakozott a Blues and Royals ezredhez, majd 2007-ben tíz hétre kirendelték Afganisztánba, ahol légiirányítóként szolgált, ő koordinálta a tálib állásokra irányuló légicsapásokat. Végül idő előtt kellett elhagynia az országot, mivel a nemzetközi médiában információk kezdtek keringeni a hollétével kapcsolatban, így komoly veszélynek volt kitéve. Hazatérése után a Household Cavalry katonai egységnél hadnagyi rangot kapott, majd Apache repülőgép-parancsnoki képesítést szerzett a hadsereg légi hadtesténél. 2012-ben tért vissza Afganisztánba, ahol helikopter-másodpilótaként és lövészként szolgált, majd a katonai pályafutását három évvel később fejezte be, miután az ausztrál hadsereghez rendelték ki.

Ezzel szemben Vilmos herceg szintén egy 44 héten át tartó kiképzésen vett részt az egyetem elvégzése után, a Sandhursti Királyi Katonai Akadémián, majd 2006 decemberében tisztnek nevezték ki. 2008-ig a Blues and Royals ezredhez tartozott, majd csatlakozott a Királyi Légierőhöz és a Királyi Haditengerészethez. Bár szeretett volna Afganisztánba menni, II. Erzsébet királynő alaposan átgondolta a döntést, rengeteg információval rendelkezett a brit hadsereget fenyegető kockázatokról, és őt végül nem engedte. Ahogy azt az ITV csatornán korábban megjelenő The Real Crown című dokumentumfilmben a brit hadsereg korábbi vezetője, Sir Mike Jackson kifejtette, II. Erzsébet királynő azt szerette volna, ha unokái, Harry és Vilmos herceg együtt harcolnak a tálibok ellen Afganisztánban. 

Kész tények elé állított. Azt mondta: »Az unokáim bevonultak a hadseregbe, ezért teljesíteniük kell a kötelességüket.« Végül Vilmos esetében, mivel ő a trónörökös örököse, túl nagynak ítélték a kockázatot, míg az öccse számára a kockázat elfogadható szinten volt

– mondta a tábornok.

25 embert ölt meg

Ahogy Harry herceg arról a Heart of Invictus című sorozatban beszámolt, csak annak köszönhetően utazhatott végül Afganisztánba, hogy teljesen titokban tartották az utat. Tíz héten át csak a brit sajtó tudott róla, ám ők némi információmorzsáért cserébe nem hozták nyilvánosságra. Szemben a Drudge Report amerikai portállal, amely 2008-ban megszellőztette, hogy Afganisztánban szolgál – olyan szalagcímekkel lehetett találkozni az oldalukon, hogy Harry, a hős. Ahogy a herceg kiemelte, haraggal töltötte el, hogy ezt követően a többiek biztonsága érdekében azonnal haza kellett utazni, ám észszerűnek találta a döntést.

Az afganisztáni tapasztalataimra nagy hatást gyakorolt a hazaút. Ahogy felszálltunk, kinyílt előttem a függöny, a légi kórházat lehetett látni. Három fiatal brit katona műanyag zacskóba csomagolva, testük darabokban. Láttam, amiről az emberek addig csak beszéltek. Ez volt a valódi kiváltó oka, hogy rájöttem, valójában milyen árat kell megfizetni a háborúért. Nemcsak az ő életük, hanem a családjuké is örökre megváltozott. A gépről leszállva dühös voltam amiatt, ami ezekkel a srácokkal történt, és amiért a média nem foglalkozott vele. De ekkor még nem volt világos, mit kell tennem ennek érdekében

– emlékezett vissza.

A herceg önéletrajzi kötetében úgy fogalmazott, Afganisztánba menet a repülőn a halálon gondolkodott, illetve azon, milyen lenne a temetése. Sőt, a palota arra kérte, írja meg a végrendeletét, ha bármi rossz történne. Afganisztánban pedig azt javasolták neki, csak saját felelősségre zuhanyozzon az ottani vízzel, de úgy jár a legjobban, ha felhagy a tisztálkodással, és inkább arra törekszik, hogy melegben maradjon. Állítása szerint katonai szolgálata alatt hat küldetés során 25 embert ölt meg, azonban a hadseregben az egyik legfontosabb dolog, amit megtanult, az az volt, hogy felelősséget kell vállalnia a tetteiért. Ahogy kifejtette, egyáltalán nem büszke arra, amit tett, nem tölti el elégedettséggel, de nem szégyelli, mivel jobban szeretne egy tálibok nélküli világban élni.

(Borítókép: III. Károly brit király és Harry herceg 2015. április 25-én. Fotó: Niall Carson-Pool / Getty Images)