Az utcán, egy kuka mellett fekve fotózták le Molnár Gusztávot, Sebestyén Balázsék kiakadtak

2024.08.28. 18:04
Molnár Gusztávot sérülten és feltehetőleg ittasan fotózták le szerda hajnalban a Corvin-negyedben, amint egy kuka mellett fekszik a földön. A színészt később a kihívott mentő szállította el a helyszínről. Az esettel a szerdai adásban Balázsék is foglalkoztak, ahol Rákóczi Feri azon a véleményen volt, hogy ennél lejjebb már valószínűleg nincs, amikor valaki ezt lefotózza, majd „pár ezerért” eladja egy bulvárlapnak. Balázs meglepő módon egy kicsit megvédte a bulvárt.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Molnár Gusztáv színész kilenc hónapot töltött elvonón Komlón, hogy egyenesbe jöjjön szenvedélybetegsége, az alkoholizmus okozta megrázkódtatások után. A 2024-es évet arra szerette volna szánni, hogy egzisztenciálisan helyre tegye önmagát, majd a fiával is megfelelő viszonyt alakítson ki, plusz még időközben a szerelem is rátalált, de a dolgok egy év után újra rosszabbra fordultak. A színész és kedvese szakítottak, pár nappal ezelőtt pedig arról számolt be, hogy kertésznek állt, ami sokkal keményebb fizikai megerőltetés, mint ahogy arra számított. 

Szerdán azonban már egy sokkal szomorúbb apropóból merült fel a neve, ugyanis a Blikk hasábjain feltűnt egy cikk és néhány kép, amelyen a színész a Corvin-negyedben egy kuka mellett alszik az utcán, majd később félig az úttestre lelógva hever a járdán. Molnár fején állítólag ütéstől származó sérülések voltak láthatók, és a beszámolók szerint ittas állapotban volt – a napokban már nem először. Az, hogy ki hívta ki rá a mentőket, nem derült ki, de a leírtak alapján egy órán belül megérkezett a segítség, majd elszállították a színészt.

„És most jön a legalja”

Az esettel Balázsék is foglalkoztak a Rádió 1 szerda reggeli adásában, ahol Rákóczi Feri vázolta fel a történteket, miszerint Molnár a megszakadt párkapcsolata miatt kezdett el újra inni, és este elment bulizni, aminek a következménye volt a szerda reggeli állapota. A műsorvezető ezután felemelte hangját az ellen, hogy miután lefotózta valaki Molnár Gusztávot ebben a megalázó helyzetben, 

ezután ez az ember fogta magát és 10 vagy 15 ezer forintért – de lehet, hogy egy ilyen »igazán érdekes« képért 20 ezret is ad a bulvár – ezt beküldte az újságnak.

„És most jön a legalja, az erkölcsi fertő, a mocsok, a sz*r – erre nem tudok mit mondani –, egy újság ezt a képet lehozza, és gyakorlatban ennek az embernek, aki akár még megrázhatná magát, ezzel kell szembesülnie” – fakadt ki a rádiós, hozzátéve, hogy ha a színész esetleg többet nem áll fel a betegségéből, akkor „megveregethetik a vállukat”, hogy ennek ők is részesei voltak.

Balázs ezzel szemben azon az állásponton volt, hogy például az angol bulvár sokkal durvább sztorikat is lehoz, tehát közszereplőként nem kellene egy kuka mellé feküdni, és így még talán be sem perelheti az újságot, mert tűrési kötelezettsége van. Rákóczi viszont úgy látja, hogy nem „egy közszereplő, hanem egy beteg ember” szerepel a képeken, és ez teljesen más megvilágításba helyezi a dolgokat.

Az adás további részében azon moralizáltak, hogy a fotózó és beküldő vagy a bulvár felelőssége a nagyobb egy ilyen szituációban, de valódi konklúziót nem tudtak levonni az esetből. Viszont érdekesnek tartják, hogy egy bűnöző képét nem tehetik ki és nevét nem írhatják le az újságban, viszont egy közszereplő, beteg emberét bármilyen helyzetben igen.