Mindenkinek vigyáznia kell a bugyijára a Sztárban sztár All Starsban
További FOMO cikkek
- Lisa Marie Presley két hónapig otthon tartotta fia holttestét
- Tízezrével ölik le a marhákat, és senki nem tudja, ki a felelős
- Annyira túlfűtött lett az erotikus jelenet, hogy a színészeket senki sem tudta leállítani
- Új hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról
- Mindenki kedvenc színésznője, akin sosem csámcsog a sajtó
A TV2 idén ősszel kissé felkavarta az állóvizet, miután szokásos műsorstratégiájukat felborítva nem a Sztárban sztár leszek című tehetségkutatót tűzték műsorra, hanem egy olyan évadot, amelyet már régóta szerettek volna megvalósítani – legalábbis Fischer Gábor, a csatorna programizgatója erről beszélt a produkció sajtótájékoztatóján. Mint ismert, 2013-ban indult hódító útjára a Sztárban sztár, ami rendszerint a tavaszi szezonban volt képernyőn, és hírességek mérették meg magukat benne. Idén viszont a produkció 10. évadának megünnepléseként a Sztárban sztár All Starst tűzik műsorra, amiben azon énekesek tűnnek fel, akiket láttunk már más előadók bőrébe bújni, sőt közülük hárman – Pál Dénes, Szabó Ádám és Gubik Petra – meg is nyerték a saját szériájukat.
Ahogy arról a korábbiakban beszámoltunk, a Sztárban sztár All Stars 24 versenyzője között tudhatjuk idén a következő énekeseket: Keresztes Ildikó, Tóth Gabi, Tolvai Reni, Opitz Barbi, Orsovai Reni, Cserpes Laura, Oláh Ibolya, Gubik Petra, Király Linda, Sári Évi, Völgyesi Gabi, Puskás-Dallos Bogi, Vastag Tamás, Hevesi Tamás, Sipos Tamás, Zámbó Krisztián, Molnár Tibor Attila (azaz Trap kapitány), Oláh Gergő, Peter Srámek, Kiss Ernő Zsolt, Emilio, Szabó Ádám, Pál Dénes és Puskás-Dallos Péter. A zsűritagokat tekintve régi motorosok térnek vissza, köztük Liptai Claudia és Hajós András (előbbi hat, utóbbi három évadban tűnt fel korábban), illetve az egyaránt két-két évadban már szereplő Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András.
A műsor már az első két hétvégén dupla élő adással kezd, aminek nem titkolt célja, hogy csökkentsék a versenyzők számát, mivel a Sztárban sztár évadaiban mindig 12 énekes szállt harcba, ám idén duplaannyian vannak. Bár a csatorna azzal kapcsolatban korábban nem tett bejelentést, hogy a műsor formátumán valamiképp változtattak-e a jubileumi évad kedvéért, de a szeptember 7-i első élő adásból kiderült, hogy a szabályok némileg mások lettek. Ahogy a műsorvezető, Till Attila a műsor elején kifejtette, az első és a második adásban is 12-12 versenyző küzd meg egymással 6-6 párba rendeződve. A zsűrinek viszont nem sok szerepe van még, mivel annak ellenére, hogy véleményt mondhatnak a produkciókról, nem szavazhatnak, így az énekesek sorsáról csak a nézők dönthetnek. A párbajokból kikerült vesztes feleket viszont megmenthetik, mindenki egy versenyzőt, akik így a reményzónába kerülnek. A műsor végén pedig a négy megmentett előadó közül kell választaniuk a nézőknek, hogy ki az a kettő, akiket még szeretnének látni a Sztárban sztár All Stars színpadán.
Hasonló újításnak számít, hogy ugyan a Sztárban sztár korábbi évadaiban még lehetett a TV2 Play alkalmazáson keresztül szavazni, ez idén megszűnt, így kizárólag – egy telefonszámról csak egyszer – SMS-ben vagy telefonhívással lehet voksolni – utóbbi esetben egy tárcsázás öt SMS-sel ér fel, és bármennyiszer lehet telefonálni.
Ez a módszer egyébként a régi tehetségkutató műsorok világát idézi, amikor még csak így lehetett továbbjuttatni egy versenyzőt. Az elmúlt években – a technológia fejlődésével és az applikációk megjelenésével összhangban – a csatornák is áttértek ezekre az új felületekre, így érdekes, hogy a TV2 most mégis visszaállt erre az old school megoldásra. Viszont az előbb említett szabályokon kívül – a műsor struktúráját tekintve – nemigen történtek egyéb ráncfelvarrások, amelyek arra utaltak volna, hogy egy jubileumi évadról van szó.
Az adás elején érezhetően feszesebb volt a tempó, ami nyilvánvalóan amiatt történt, mert 12 énekesnek kellett színpadra állnia. Ebből következik az is, hogy a műsor a négyórás időtartamával irgalmatlanul hosszú, de igyekeztek ezt kordában tartani, és nem túl bő lére ereszteni sem a produkciók előtti bejátszásokat, sem a zsűri értékelését – bár az utolsó párbajok alatt és után beékelt reklámszüneteket talán meg lehetett volna spórolni, legalábbis a nézők szemszögéből. A régi-új zsűritagok a legutóbbi évadokban tapasztaltaktól eltérően sokkal kevésbé finomkodtak az előadókkal kapcsolatban, és sok esetben azt sem féltek kijelenteni, ha egy produkció egyáltalán nem tetszett nekik. Az elmúlt szériákban ugyanis szinte minden adásban visszatérő probléma volt, hogy az elhangzott kritika igazából finom simogatás volt, mivel a zsűritagok tartottak attól, hogy negatív véleményt formáljanak a szakmájukban már nagy sikereket elért énekesek alakításáról. Jól láthatóan a kémia is működött köztük, kifejezetten Hajós András és Liptai Claudia között, akik erősen domináltak – előbbi egy aktatáskával érkezett meg a stúdióba, amiben elmondása szerint egy szendvics volt meg 50 ezer forint, hogy ha mond egy poént, egyből kifizesse magát. A beszólások pingponglabdaként pattantak át egyik térfélről a másikra, folyton rálicitáltak egymásra, amit szórakoztató volt nézni. Nem is beszélve az est főszereplőiről.
Ikertornyok
A Sztárban sztár All Stars első adásában Tóth Gabi és Trap kapitány, Kiss Ernő Zsolt és Peter Srámek, Király Linda és Hevesi Tamás, Zámbó Krisztián és Opitz Barbi, Gubik Petra és Oláh Ibolya, illetve Keresztes Ildikó és Szabó Ádám párbajoztak egymással. Több kiemelkedő produkció is volt az este folyamán, például a műsort megnyitó Tóth Gabi alakítása, aki Anastacia bőrébe bújt. Ha az ember becsukott szemmel hallgatta, még el is hitte, hogy valóban az amerikai énekesnő áll a színpadon, akire ráadásul a külsejét nézve is nagyon hasonlított. Hajós András a produkciót követően arról beszélt, Tóth nagyon otthonosan érezte magát ebben a szerepben, Anastacia éneklés közbeni fintorgó arckifejezését pedig tökéletesen levette. Ennek kapcsán azt javasolta neki,
menjen hátra, és harapjon át valamilyen fadarabot.
Míg Stohl András úgy fogalmazott, a versenyzőnek jót tett, hogy Anastaciaként nem kellett elviselnie azt, amit Tóth Gabinak az elmúlt időszakban, mire az énekesnő majdnem el is pityeredett. Bár az, hogy a Szécsi Pál bőrébe bújt Trap kapitánnyal vívott párbaj végén ki kerül ki győztesen, szinte egyértelmű volt, a szavazatok lezárásakor Tóth mégis azt súgta volt párja fülébe, hogy úgyis ő fog továbbjutni. Ennek hatására az énekesnő volt a legjobban meglepődve, amikor végül az ő nevét mondta ki Till Attila.
Szintén az első adás fénypontjai közé tartozott Peter Srámek éneklése, aki éppenséggel Tóth Gabit alakította a színpadon. Az énekesnek a harmadik évadban sok emlékezetes pillanatot köszönhetünk, például amikor Hernádi Juditként a Sohase mondd című dalt énekelte, de legalább ennyire komolyan vette azt is, hogy a már a páholyban ülő versenytársa, Tóth Gabi bőrébe kellett bújnia. Sikerét egyébként Stohl András már előrevetítette, mivel párbajellenfelének, a George Bakerként feltűnő Kiss Ernő Zsoltnak azt mondta: ha Peter Srámek bejön, és nem csinál semmit, akkor is ő lesz a továbbjutó.
Ez a jóslat egyébként bejött, de az énekes tett is azért, hogy biztos helye legyen a műsorban. Hajós András elmondása szerint Tóth Gabinak „van egy olyan szájtartása, hogy mindjárt megsértődik és posztolni fog”, és ezt is le tudta utánozni. Mindamellett, hogy férfiként nőnek öltözve nem csinált paródiát az alakításból, még hangban is sikerült leutánozni az eredeti énekest, illetve a magassarkúban való táncolást is bevállalta, ami mindenképp pluszpont – bár az kissé komikusra sikeredett, ahogy a produkció végéhez közeledve a táncosfiú felemelte őt.
Említésre kívánkozik még Hevesi Tamás alakítása, aki Simándy Józsefként a Hazám, hazám áriát énekelte, ami ugyan a zsűritagok egy részének nem tetszett, azonban a képernyőn keresztül úgy tűnt, minden energiáját belepakolta a produkcióba, ami a laikus fül számára működött is. Korábban egyébként Ekanem Bálinttól hallhattuk ezt a dalt a műsor ötödik évadában, aki tényleg leszakította a plafont az éneklésével. Hajós András úgy értékelte Hevesi produkcióját, azért szórakozott jól és azért gyűlöli, mert nem nevetett – utalva a Sztárban sztár egyik korábbi szériájában elhangzott kijelentésére, amikor azt mondta az egyik versenyzőnek: „Gyűlöllek, mert szívből nevettem.” Ugyanakkor Zámbó Krisztián előadása sok mosolyt csalt az arcokra: Korda Györgyként próbált remekelni, ami Stohl szavaival élve annyira nem sikerült, hogy sem Zámbót, sem Kordát nem látta benne. Liptai azt állította, az előadás közben egyszer csak eltűnt a ritmus és a dalszöveg, hozzátéve:
Tényleg nagyon jól le vagy fogyva, ennyit tudok mondani a produkcióról, de ezt többször is el tudom mondani
– jelentette ki, illetve arról szintén beszélt, hogy „Korda az egyetlen előadó, aki örök mosollyal tud a világ pusztulásáról is énekelni”.
Vigyázni kell a bugyikra
Az utolsó két párbajhoz érve pörögtek fel igazán az események, mivel Shania Twainként lépett fel Gubik Petra, Hofi Gézaként Oláh Ibolya, illetve Raffaella Carràként Keresztes Ildikó és Teddy Swimsként Szabó Ádám. A zsűritagok különböző véleményeket ütköztettek egymással, egyáltalán nem volt egyetértés az átváltozások milyenségét tekintve. Gubikot illetően Liptai és Stohl is azt állította, a kisugárzásából egy dögös nő érződött, míg Hajós úgy érezte, túl mélyen voltak neki a hangok, így számára nem működött a kémia. Hasonló ellentétek alakultak ki Oláh Ibolya produkcióját követően, akinek elmaszkírozásán mulattak a legtöbbet. Liptai kiemelte:
Én ezért se vállaltam soha ezt a műsort énekesként, mert egyrészt nem tudok énekelni, másrészt nem akarok ennyire csúnya lenni
– mondta, mire Stohl rákontrázva úgy fogalmazott: „Ibolya, ezt te élvezted a legjobban, maradjunk ennyiben.”
Az este legnagyobb átalakulása az adás legvégén következett, amikor Szabó Ádám Teddy Swimsként állt színpadra, és a zsűritagok mellett valószínűleg a nézőket is ámulatba ejtette azzal, mennyire hitelesen adta át az énekes hangi adottságainak legfőbb jellegzetességeit – nem is beszélve arról, hogy külsőre is ugyanúgy nézett ki. Lékai-Kiss Ramóna arról beszélt, Szabó dögös pasinak tűnt ebben a szerepben, és az előadásán az első pillanattól fogva érezte a „rozsdás energiát”, kiemelve:
Olyan veszélyes vagy itt, hogy mindenki vigyázzon a bugyijára.
Négyen már kiestek
A végső két párbajt követően a reményzónába jutott négy versenyzőre, azaz Trap kapitányra, Király Lindára, Opitz Barbira és Gubik Petrára szavazhattak a nézők. Kiss Ernő Zsoltot és Keresztes Ildikót nem mentették meg a zsűritagok a kieséstől, így ők nem folytatják a versenyt. A reményzónába került énekesek közül pedig végül Király Lindának és Gubik Petrának szavaztak újra bizalmat, így az est továbbjutói az alábbi előadók:
- Tóth Gabi
- Peter Srámek
- Hevesi Tamás
- Zámbó Krisztián
- Oláh Ibolya
- Szabó Ádám
- Király Linda
- Gubik Petra
A Sztárban sztár All Stars ezen a hétvégén – és a következőn is – dupla élő adással jelentkezik. Vasárnap további 12 versenyző küzd majd meg egymással párokba rendeződve, közülük is nyolcan fognak továbbjutni. Ahogy Till Attila a műsorban kiemelte, a továbbjutott előadóknak legközelebb csoportokba rendeződve kell bizonyítaniuk.
(Borítókép: Király Linda a Sztárban sztár All Starsban 2024. szeptember 7-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)