Al Pacinót a gödör legmélyéről kellett kihúzni

Nem Al Pacino az egyetlen híresség, aki az utóbbi időszakban egy önéletrajzi könyvben elevenítette fel élete legemlékezetesebb pillanatait, mivel olvashattuk már többek között Britney Spears, Harry herceg, Rebel Wilson, Pamela Anderson és Barbra Streisand memoárját. Talán pont ennek köszönhető, hogy a színész eddig ódzkodott a gondolattól, hogy belevágjon a könyvírásba – mivel nem akart beállni a sorba. Holott minden idők egyik legmeghatározóbb művészéről beszélünk, akinek már önmagában az ikonikus szerepeiről lenne mit mondani – elég megemlíteni A keresztapát (Michael Corleone) vagy A sebhelyesarcút (Tony Montana). Ezt végül Pacino is belátta, és áment mondott az ötletre, ennek hatására jelenhetett meg október 8-án a Sonny Boy című mű, aminek címe a színész fiatalkori becenevére, a Sonnyra utal. 

A jelenleg 84 éves Al Pacino egy kedves nagypapa képét idézi, akiről mind tudjuk, hogy olyan színészi tehetséggel van megáldva, amiért más művészek ölni is képesek lennének, viszont a múltját figyelembe véve csoda, hogy egyáltalán idáig eljutott. Mint ismert, a színészt kétéves korában hagyta el az édesapja, míg az édesanyjának mentális problémái voltak. A káros szenvedélyek egészen gyerekkorától kezdve megkeserítették az életét, mivel kilencévesen már ivott és dohányzott. Ez a probléma egyébként a baráti körében is jelentkezett, sokan közülük drogtúladagolásban haltak meg. Neki annyi volt a szerencséje, hogy az édesanyja nem hagyta, hogy elkanászodjon, viszont azután, hogy bekerült a középiskolába – ahol előadó-művészetet tanult –, elszaladt vele a ló.

Miután azonban összeveszett az édesanyjával, elköltözött a családi házból, és egyre lejjebb csúszott a lejtőn, olykor az is megesett, hogy az utcán kellett aludnia. 22 éves volt, amikor meghalt az édesanyja és a nagyanyja, így attól kezdve nem volt, aki szorosabbra vonja a gyeplőt. Csak az tudta őt kirángatni a gödörből, hogy bekerült a színi stúdióba, ahol Lee Strasberg figyelt fel rá, és lett a mentora. Pacino így előbb a színpadon debütált, majd A keresztapának hála mindenki megismerte a nevét. Különös felívelés az ő története, hogy miképp is lett egy Bronx szegénynegyedében élő fiúból világklasszis színész, akit már szinte minden létező elismeréssel kitüntettek – köztük egy Oscar-díjjal, két Primetime Emmy-, Tony- és Screen Actors Guild-díjjal, illetve négy Golden Globe elismeréssel. 

Nem őt szánták a szerepre

Ahogy Pacino a kötetben felidézte, hogy eredetileg nem is neki szánták Don Corleone szerepét A keresztapában, mivel akkor még nem volt ismert színész. A rendező, Francis Ford Coppola viszont felfigyelt rá a Broadwayen, és találkozni szeretett volna vele. Végül a színész San Franciscóba utazott, ahol felvázolta neki a film ötletét, amire semelyik stúdió nem mondott igent. Pacino állítása szerint nem is reménykedett abban, hogy valaha megvalósulhat a produkció, ám néhány hónappal később Coppola felhívta őt, közölve vele, hogy ő fogja rendezni a filmet, és szeretné, ha szerepelne benne. Kezdetben úgy gondolta, szórakozik vele, és nem akarta elhinni, hogy egy ilyen felkérés hullik az ölébe, a kétségeit pedig tovább erősítette, hogy a rendezőn kívül más nem bízott a teljesítményében. A Paramount ugyanis nem őt, hanem Jack Nicholsont, Robert Redfordot, Warren Beattyt vagy Ryan O’Nealt akarta Michael Corleone szerepére.

A Paramount már visszautasította Jimmy Caant és Bob Duvallt. Nem kellett nekik Marlon Brando, az isten szerelmére. Teljesen egyértelmű volt, hogy engem sem akarnak. De itt a titok nyitja: Francis engem szeretett volna, és ezt tudtam. Semmi nem fogható ahhoz, mint amikor egy rendező akar téged

– jegyezte meg, hozzátéve, amikor elmondta a nagymamájának, hogy megkapta a szerepet, megosztotta vele, hogy a nagyapja Corleonében született, amiről előtte nem tudott, így összeértek a szálak. 

A színésznek ezt követően Kaliforniába kellett repülnie egy próbaforgatásra, azonban tartott a repüléstől, így nem akart odautazni. Végül a menedzsere vette rá, és a fedélzeten némi whiskyt adott neki, hogy lenyugodjon – Pacinónak egyébként azután meg is gyűlt a baja az alkohollal, és olykor annyit ivott, hogy másnap semmire nem emlékezett, illetve kihagyta a díjátadókat és a sajtóeseményeket, ami nem vetett rá túl jó fényt. Ahogy a könyvben felidézi, A keresztapa forgatásán nagy nyomás nehezedett rá, hogy tökéletesen alakítsa Michael Corleonét, és az egyik jelenetnél ki is bicsaklott a bokája, így fájdalomcsillapítót kapott, hogy enyhítsék a fájdalmát. Bár tartott attól, hogy a sérülés miatt elvesztheti a szerepet, megtartották őt, amit később a stúdió sem bánt meg. 

Szegény volt, mint a templom egere

Pacino visszaemlékezése szerint, amikor A keresztapát forgatták, igencsak le volt égve. Annak ellenére, hogy a film óriási sikert aratott, és a történelem egyik legjobb alkotásának könyvelték el, csak 35 ezer dolláros gázsit kapott érte. Ez ma körülbelül 264 ezer dollárt, vagyis 97,4 millió forintot jelentene. Csak összehasonlításképp, a 2019-es Az ír című filmért kapta eddig a legtöbb pénzt, 20 millió dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon 7,3 milliárd forintot. 

Amikor befejeztem A keresztapa forgatását, teljesen le voltam égve, már nem mintha valaha is lett volna vagyonom, de akkor már tartoztam is némi pénzzel. A menedzserem és az ügynökeim levették a maguk részét a fizetésemből, míg nekem Jill Clayburgh támogatásából kellett élnem

– fogalmazta meg. 

Elmondása szerint ugyan A keresztapa 1974-ben megjelent második részéért és az 1983-as A sebhelyesarcúért már nagyobb összeget kapott, nem tanult meg jobban bánni a pénzzel – utóbbit tartja máig is a legjobb filmjének. Emellett az anyagi bizonytalanságához az is hozzátett, hogy a 80-as években csak öt filmet készített. A kötetben úgy fogalmaz, hogy vidéken volt egy háza, amiről semmiképp nem akart lemondani, illetve körülbelül 90 ezer dollárja a bankban, de költekező életmódot folytatott, és több pénzt herdált el, mint amennyit megkeresett. Hozzátette, mondhatná, hogy többen is kihasználták őt, köztük a könyvelője és a menedzsere, de nem vitatja a saját felelősségét sem. Végül Diane Keaton segítségével – akivel a 80-as években egy párt alkottak – jutott egyről a kettőre, aki közölte az ügyvédjével, hogy Pacino egy idióta és tudatlan, így segíteni kell neki. A színész megjegyzi a könyvben, akkori párjának igaza volt ezzel kapcsolatban. 

Nem értettem, hogyan kell bánni a pénzzel, ahogy azt sem, hogyan működik a karrier. Ez egy olyan nyelv volt, amit egyszerűen nem beszéltem

– írta, hozzátéve, Keaton biztatta őt arra, hogy több filmben vállaljon szerepet.

Kihagyott jelenet

Ekkor tűnt fel az 1989-es A szerelem tengere című produkcióban, amiért elmondása szerint nem kapott túl sok gázsit, mivel az azt megelőző négy évben semmilyen alkotásban nem szerepelt. Majd A keresztapa harmadik része kapcsán felajánlották neki, hogy ismét ő alakíthatja Michael Corleonét, amit habozás nélkül elfogadott – míg A keresztapa II. esetében nem tartotta túl egyszerűnek, hogy újra előhívja magából ezt a karaktert, és folyamatosan kételkedett magában. Ahogy a memoárban kiemeli, azért sem volt nehéz a döntés, mivel ő és a trilógia rendezője, Francis Ford Coppola továbbra is le voltak égve, így mindkettejüknek pénzre volt szüksége. Az adatok szerint a színésznek 8 millió dollárt fizettek a filmért, plusz napi 50 ezer dollárt azért, mert közel egy héten keresztül újra fel kellett venniük bizonyos jeleneteket. A végeredménnyel ugyan Pacino nagyon elégedett volt, de számára hiányzott a produkcióból Robert Duvall, aki nem vállalta a harmadik részt.

Pacino szintén szerepelt az 1995-ös Szemtől szemben című filmben, amiben Vincent Hanna hadnagyot alakította. Ám mint kiderült, az alkotásból egy olyan jelentet hagytak ki, ami talán más irányba vitte volna a karaktere megítélését. A színész a kötetben azt írja, ezeken a képsorokon azt lehetett látni, amint Hanna kokaint fogyaszt, mielőtt belép egy klubba, ám a rendező, Michael Mann végül úgy döntött, hogy nem kerül bele a filmbe. Mint írja, a produkció sztorija szerint a hadnagynak voltak problémái az életben, labilis, ingerlékeny volt, és kokainozott, így az egész karaktert erre alapozta. Hozzátette, bár ezek a képsorok némi magyarázatot nyújthattak volna a viselkedése kapcsán, de nem tudni, a nézőkből milyen reakciót váltottak volna ki, és milyen következményekkel járt volna, ha benne hagyják a filmben, így a rendező inkább biztonsági játékot játszott. 

A kiút

A színész a 2000-es évekre már két gyerek büszke édesapjának mondhatta magát, akkor Beverly D'Angelóval alkotott egy párt – majd később született egy lánya Jan Tarranttól és egy fia Noor Alfallah-tól. Az anyagi terhek ugyanakkor még mindig nyomták a vállát, amit azzal indokolt, hogy egyre több alkalmazottja lett, két családi otthont, lakásokat és egy irodát kellett fenntartania, illetve ellátni a gyerekeit, mindez pedig körülbelül havi 300–400 ezer dollárjába – jelenlegi árfolyamon 110–147 millió forintjába – került. Mint hozzáteszi, 2011-ben kezdett el gyanakodni arra, hogy a könyvelője átverheti, pedig már korábban is figyelmeztették , hogy nem szabad megbíznia benne. Egy európai utazás után ugyanis – amely magában foglalta a magángéppel való utazást, a Dorchester Hotel egész emeletének kibérlését és a dániai Legolandba való látogatást – azt tapasztalta, hogy több pénze van, mint korábban volt. Később kiderült, hogy a könyvelője valóban egy piramisjáték-szerű pénzügyi hálózatnak volt a része, amiért aztán börtönbe is került. 

Le voltam égve. Volt 50 millió dollárom, aztán semmim nem maradt. Volt ingatlanom, majd egy vasam se. Ebben az iparágban, amikor keresel 10 millió dollárt egy filmmel, az valójában nem 10 millió dollár. Az ügyvédek, az ügynökök, a publicista és az adók után nem 10, hanem 4,5 millió dollár marad a zsebedben. De ennél nagyobb lábon élsz, mert luxuséletmódot folytatsz. Így vesztesz el mindent. Furcsa, hogy minél több pénzt keresel, annál kevesebb marad

– fogalmazta meg, megemlítve, minden pénzt, amit elköltött, egyfajta veszteségként élt meg. 

Példaként említette, hogy vett 16 autót, 23 mobiltelefont, illetve fizetett egy kertépítőt, aki egy évben 400 ezer dollárt keresett – ráadásul egy olyan ingatlan tereprendezéséért felelt, ahol a színész nem is lakott. Mint kiemeli, keveset tudott arról, hogy hova folyik el ennyi pénz, még a saját csekkjeivel sem bajlódott. Mindent a könyvelő intézett, aki nem kötötte az orrára, hogy mennyi pénz maradt a bankszámláján vagy hogy melyik alkalmazott mennyit keres. Kiemeli: „Az volt a lényeg, hogy tegyük boldoggá ezt az ostoba színészt, dolgoztassuk tovább, és aratni fog”. Ekkor már a 70-es éveiben járt, és az eljátszott szerepekért nem kapott akkora gázsit, mint karrierje hajnalán, ahogy nem is válogathatott közülük, mivel nem érkezett túl sok felkérés. A kiadásai kordában tartása érdekében így költségvetést készített, eladta a házait, előadásokat tartott, reklámokat vállalt el, illetve olyan szerepeket, amelyekre csak a pénz miatt mondott igent. 

A Jack és Jill volt az első film, amit azután készítettem, hogy minden pénzem elvesztettem. Hogy őszinte legyek, csak azért tettem, mert nem volt más választásom. Adam Sandler engem akart, és sokat fizettek érte. Szeretem Adamet, csodás volt vele dolgozni, és jó barátom lett. Csináltam néhány elég rossz filmet is – amelyeket nem említek meg a stáb érdekében –, amikor a tartalékaim lecsökkentek. Valahogy tudtam, hogy pocsékok, de meggyőztem magam, hogy talán középszerűvé tudom tenni őket

– mondta, kiemelve, ma már okosabb, és nagyon komolyan veszi, hogy megfelelően igazgassa a pénzügyeit, így nála eszesebb emberek tanácsait szokta kikérni. 

(Borítókép: Al Pacinó 2022. június 16-án. Fotó: Roy Rochlin / Getty Images Hungary)