Az Árulókban már az a gyanús, ami nem az
További FOMO cikkek
Az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorral olyan új színt vitt a hazai műsorpalettába, amilyenre már-már szomjaztak a nézők. Az elmúlt években rendszerint ugyanazok a produkciók tértek vissza más szereplőkkel, amelyek inkább fókuszáltak a magánéleti krízisekre és a drámára, ám úgy tűnt, kezd túlcsordulni az a bizonyos pohár, amit az RTL is felismert, így tavaly új formátumokkal rukkoltak elő. Köztük Az Árulókkal, aminek tavaly ősszel ment le az első évada, és az év egyik legjobb műsorává vált. Képes volt arra, amit már régóta nem tudott elérni szinte egy tévés produkció sem: úgy kötötte le a nézők figyelmét, hogy minden rész megnézése után a legszívesebben már folytatták is volna a következővel – akárcsak a streamingoldalakon lévő sorozatoknál.
A misztikus légkör és az igényes megvalósítás mellett Az Árulók debütáló évadának másik nagy erénye volt, hogy annak ellenére, hogy hírességek szerepeltek benne, mindenki kizárólag a játékra koncentrált, és a magánéleti problémákat a kastélyon kívül hagyták. Ez egyébként szintén igaz volt Az Árulók második évadára, aminek idén októberben lett vége, a győztesek ismét az Ártatlanok, azaz Hadas Kriszta, Muri Enikő és Url Izabell lettek, míg az első évadban Mohai Tamás, Szabados Ági és Tapasztó Orsi vitték el a főnyereményt. Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese korábban az Indexnek számolt be arról, hogy idén ősszel dupla évaddal érkezik a műsor, a harmadikban viszont már civil szereplők lesznek.
Az Árulók első évada kapcsán szervezett sajtóeseményen még az hangzott el az RTL akkori drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatójától, Herman Pétertől, hogy a magyar piaci sajátosságok okán amellett döntöttek, hogy ismert személyek lesznek a játékosok, mivel a hazai nézők jobban szeretik ezeket a műsorokat. Kolosi viszont az előbbiekben említett interjúban lapunknak azt mondta, az első évad sikere után úgy ítélték meg, hogy „ez tipikusan az a formátum, ami valószínűleg civilekkel is érdekes tud lenni”. Hozzátéve: ha valaki mindkét évadot megnézi, bár ugyanazt a formátumot, két nagyon különböző műsort lát majd. A harmadik etap sajtóeseményén pedig úgy fogalmazott, tekintve, hogy a nézőknek egyik szereplővel kapcsolatban sincs prekoncepciója, a produkció dramaturgiája is más lesz. Kijelentve, bár ennél az évadnál valamivel nagyobb a kockázat, azt érzi, jó esélyekkel indulnak.
Izgalom a köbön
A harmadik évad november 18-án startolt el, és az előzőekhez hasonlóan ebben a szériában is találkozhatunk majd egy-egy új és már ismert játékkal, viszont a szabályok nem változtak. Ismét 22 szereplő lepte el a kastélyt, akik a korábbi évadokkal ellentétben Nádasdladányra menet ismerkedtek meg egymással a kocsiban. Ez elsőre a nézőben is okoz egy zavart, mivel nemigen lát ismerős arcokat, bár egy-két személlyel már találkozhattunk a játékosok közül. Például Alexy Viktorral, aki TikTok-videókat készít, Szűcs Gergellyel, aki az elmúlt években a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán tűnt fel a koncertek között, Győri-Nádai Rékával, aki társasjátékokkal kapcsolatos videókat készít a YouTube-ra, vagy Szántó Dániellel, aki egy krimiíró. Hogy mikortól számít valaki celebnek vagy civilnek, arról Nyári Gábor szenior kreatív producer is beszélt a műsor sajtóeseményén, kiemelve, ezek a fogalmak ma már nagyon fluidak, és nehezen lehet jól definiálni, hogy kit tekint az ember civilnek – többnyire azokat, akiket a bulvármédia is annak lát.
Viszont annak is megvan a szépsége, hogy azzal együtt, hogy még a játékosoknak is meg kell tanulniuk egymás nevét, apránként ismerik meg a nézők is őket – ezzel okolható a némileg megnőtt adásidő is. A legnagyobb előnyük pedig éppenséggel pont az, hogy mivel a hírességekkel szemben még a másik foglalkozásával sincsenek tisztában, szinte akármit mondhatnak magukról. Ezzel a lehetőséggel sokan vissza is éltek, és válogatás nélkül hazudtak, attól tartva, ha felfedik a munkájukat, azzal célkeresztet helyeznek a hátukra. Egy színész, matematikus vagy társasjátéktréner foglalkozás ugyanis már önmagában azt sejtetné, hogy az adott játékos vagy jól tud szerepeket játszani, ezért nem érdemes hinni neki, vagy túl logikus a gondolkodása és manipulatív, ami aztán pláne veszélyt jelent. Jól leszűrhető tehát, hogy a szereplők kielemezték az első évadban látottakat, és nem szerettek volna egy olyan hibát sem véteni, mint az akkori játékosok.
Bár a készítők vélekedése korábban az volt, hogy itthon inkább hírességekkel tud működni egy ilyen formátum, ezt már az első részben sikerült megcáfolni. Talán más műsorok esetében helytálló lenne ez a kijelentés, de Az Árulók egy sok komponensből összeálló produkció, aminek ugyan jelentős, de csak egy részét képezik a szereplők. Mellettük ott van még Árpa Attila játékmesteri alakítása, a nádasdladányi kastély tekintélyt parancsoló mivolta, a felcsendülő, már-már libabőrt okozó dalok és más vizuális elemek, amelyek egymással kiegészülve alkotnak egy egészt. Ha bármelyik nem az elvárt szintet ütné meg, hiányérzetünk lenne.
Erős karakterek
Szintén nagy különbség érzékelhető a civilek és a celebek nyilvánossághoz való hozzáállásában. A hírességek esetében ugyanis volt egy gát, amit pusztán az jelentett, hogy közszereplőkről van szó, akik sok esetben a kollégájukkal együtt szerepeltek, a rajongóik pedig nézték a műsort, így mindamellett, hogy a nem kis stresszel járó játékra kellett koncentrálniuk, aggódtak amiatt, mit fognak róluk gondolni a pályatársak és a köz. A civileket illetően viszont erről szó sincs, ami egy önfeledtebb játékot eredményez. Továbbra is feszült, sőt talán még izgalmasabb is, mivel egyik szereplő kapcsán se tudjuk, mire számíthatunk. Előzetesen kialakulhat valamilyen véleményünk a versenyző külseje vagy gesztusai alapján, de ez közel sem állítható párhuzamba azzal, amennyire egy ismert személy viselkedésével vagyunk tisztában.
A játékosok kapcsán kiemelendő, hogy egy kifejezetten színes társaságot sikerült összeválogatniuk a castingon, sokféle korosztály, személyiség és szakma képviselteti magát – bár az egy főre jutó írók száma több a megszokottnál. Ennyire erős karakterek pedig még egyik évadban sem voltak, ami sejtéseink szerint a későbbiekben még heves vitákat fog eredményezni a Kerekasztalok során. A szereplők már az első részben igyekeztek minél többet megmutatni magukból, egyesek talán át is estek a ló túloldalára. Meglátjuk, hogy ebből előnyük vagy hátrányuk fog-e származni. Itt ugyanis már „az a gyanús, ami nem gyanús” – ahogy Pelikán József mondta az 1969-es A tanú című filmben.
(Borítókép: Az Árulók harmadik évadának szereplői. Fotó: RTL)