Egyetlen pénzérme menti meg a világot?

Óriási felzúdulást okozott az elmúlt napokban egy merőben új, vagy más nézőpontból nagyon is elavult ötlet, ami kirántaná az Egyesült Államokat a jelenlegi veszélyes és sürgető költségvetési patthelyzetből. A javaslat unortodox a javából, de mivel egyre többen veszik komolyan, messze túlmutat a mostani problémán.

Eleve fura szabályozás

Mint ismert, az amerikai költségvetés jelenleg igen feszült helyzetben van. Washingtonban megszavazták a költségvetést, azaz ismertté váltak a szövetségi állami kiadások és bevételek, ahogy a költségvetés eredményeképp előálló deficit összege is. Miután deficit van, azt kölcsönből kell fedezni, vagyis az államnak további kötvényeket kell kibocsátania.

Ötletek a költségvetési szakadék áthidalására

Fotó: Win Mcnamee

Ezzel azonban már probléma van, hiszen az USA-ban is létezik a szerencsétlen adósságplafon, ami azt jelenti, hogy az államadósság bizonyos szintjének elérésétől a – kormány irányítása alatt álló – államkincstár nem bocsáthat ki új kötvényeket. Ilyenkor eddig rendre megemelték az adósságplafont – az elmúlt ötven évben hetvennégyszer emelték meg –, amihez viszont egyszerre kell az elnök és a kongresszus egyetértése is (ami 2011 nyarán már komoly nehézségeket okozott). A kongresszusban azonban többségben vannak republikánusok, ezért meg kell velük egyezni, ha emelni akarnak.

Mindenki őrült rosszul járna

Ha viszont nem sikerül megegyezni, életbe lép a költségvetési szakadék (fiscal cliff) nevű automatizmus. Ez azonnal hozzávetőleg 500 milliárd dolláros kiadáscsökkentést és adóemelést írna elő a kormányzatnak, ami szándékosan annyira durva, hogy senkinek nem érdeke, hogy ez bekövetkezzen, ráadásul a magyarnál is komolyabb recesszióba taszíthatta volna Amerikát.

A republikánusok ahhoz kötötték a megegyezést, hogy maradjanak életben a Bush elnöksége alatt hozott elvileg átmeneti adócsökkentések, és inkább a szociális kiadások csökkentéséből, főleg az egészségügyi kiadások megnyirbálásából foltozzák be a költségvetési lyukat. Obamáék viszont a hagyományosnak mondható demokrata elvek szerint a gazdagabbaktól – évi 400 ezer dollár feletti jövedelműektől – vennének el többet, míg a kiadásokat szinte alig bántanák.

A legutolsó határidőnél most év elején szintén nem sikerült megállapodni, mindössze eltolták a döntést márciusig, miközben gőzerővel egymást hibáztatja a két fél, a közvélemény pedig mindkét oldalt azzal, hogy nem különösebben érdekli őket a valódi nemzeti érdek. Alapvetően azért a republikánusok vannak jobb alkupozícióban, mert kormányzó párton mindig nagyobb felelősség. A megegyezés elég távoli, ráadásul jellemzően megint az utolsó pillanatra maradna, ezért a demokraták és támogatóik őrült ötletelésbe kezdtek, hogyan szerezhetnek pénzt.

Vad gondolatok

Egyrészt felmerült az a gondolat, hogy alkotmányellenes maga az adósságplafon az alkotmány 14. kiegészítése értelmében. Az ugyanis kimondja, hogy az államadósság kifizetése jogilag nem korlátozható, ugyanakkor a költségvetéssel már előre megszavazzák az adósság adott évi növekedését.

Nincsenek varázstárgyak, az egy érme sem jelent mindenre megoldást

Fotó: Mychal Watts

Volt olyan ötlet is, hogy miután az USA jegybankja, a Fed a korábbi három mennyiségi lazítás keretében alaposan (kétezer milliárd dollár értékben) bevásárolt államkötvényekből, egyszerűen ezekből írjon le valamennyit, bár ez éppenséggel szintén a 14. kiegészítésbe ütközik. A jegybankot más ötletek is bevonnák: van, aki szerint a kincstárnak aranyat kellene eladni a Fednek, mások szerint vegyen meg egy állami ingatlant 1000 milliárd dollárért, aztán ha eltörölték az adósságplafont, adja vissza 1 dollárért.

Ezer milliárd dolláros bébi

Ezen a vonalon született – egyébként egy fórumbejegyzésből – az az ötlet is, hogy a kincstár gyártson le egy 1000 milliárd dolláros platinaérmét. Ez egy bármilyen egyszerű fémdarab lehet, a ráírt összeg a fontos. Ezt aztán a Fednél letétbe helyeznék, és a Fed ennek a fedezetére adhat az államnak ezer milliárd dollárt. Ez nem számítana közvetlen államadósságnak, és a kormánynak sem kell új államkötvényeket kibocsátania.

Egy régi, az érmékről szóló törvény értelmében ugyanis a pénzkibocsátás monopóliuma nincs teljesen a jegybanknál, mivel a kincstár bármilyen címletben verhet platinaérméket, noha eddig ezt szinte csak emlékérmekre használták. Tulajdonképpen a rossz adósságplafon-törvényre egy jogi kiskapuval válaszolnának, aminek azonban hosszú távú következményei lehetnek.

A praktikus bohócok

Egyrészt itt a vak is látja, hogy ez gyakorlatilag pénznyomtatás egy kis trükközéssel. Mintha az MNB nyomtatna pénzt a kormányunknak, ha az kér tőle még bármire. Ez elvileg az USA-ban is tilos – bár ezzel a megoldással jogilag lehetséges –, miután ez a legkönnyebb útja a hiperinflációnak. Erre azt találták ki a támogatói (köztük olyan neves közgazdászok, mint a Nobel-díjas Krugman), hogy a Fed cserébe adjon el a nála lévő államkötvényekből ezer milliárd dollárnyit, akkor pont ennyivel csökken kinnlevő pénzmennyiség, nem kell félni semmitől.

Krugman ennél tovább is megy, szerinte el se kell adnia a Fednek az államkötvényeket, hiszen a gazdaság likviditási csapdában van, ilyenkor nem költik el szereplők a pénzüket, hanem félreteszik, így az inflációtól sem kell félni. Ilyen válságos időkben egyébként is kevésbé kell félni, hogy nagyon megugrana a kereslet.

Krugman azt mondja, hogy ha „be kell öltöztetniük bohócnak a kincstár vezetőjét” ahhoz, hogy valami sokkal nagyobb bajt elkerüljenek, akkor ezt érdemes megtenni. Ha jól elmagyarázzák a piacoknak, akkor meg fogják érteni.

A felnőttek nyugalomra intenek

Azonban mások azt mondják, hogy az emberek nem hülyék, látják, hogy túlköltekezik a kormány, és most sem visszavesz ebből, hanem trükközik, és pénzt nyomtattat magának. Ez egyrészt jogilag is támadható, amivel a republikánusok minden bizonnyal meg is próbálkoznak majd. Másrészt éppenséggel az inflációtól is lehet tartani, ha ez módosítja a szereplők várakozásait, és beárazzák, hogy itt azért előbb-utóbb infláció lesz, akkor az is lesz. De nem csak ezt árazhatják be, ugyanis egy ilyen húzás után jó eséllyel nem menne már minden ugyanúgy, mint korábban.

Mekkora üst kell egy ezer milliárd dolláros érméhez?

Fotó: Oleg Nikishin

Pápa Levente szerint „a hatás valószínűleg nem lineáris, sokáig nem következik be, majd a pénzmennyiség egy adott szintje után az inflációs várakozások hirtelen romlása gyorsan megemeli magát az inflációt is”. A Fed tanácsának legutóbbi üléséről kiadott jegyzőkönyv szerint „számos tanácstag jelezte, hogy a mostani likviditásbővítő akciókat már jóval 2013 vége előtt le kell lassítani, vagy abba kell hagyni, pénzügyi stabilitási kérdéseket vagy a Fed mérlegfőösszegét említve”.

Nagyobb károk

Mi van ugyanis, ha legközelebb még öt érmére vagy akár mondjuk egy fél pizzaszeletre írnak rá százszor annyi adósságot? Mi is pont annak isszuk a levét leginkább, hogy a legkevésbé sem hiteles és kiszámítható a gazdaságpolitikánk – ez nagy eséllyel komolyan aláásná a teljes amerikai költségvetési folyamat hitességébe vetett bizalmat is. Ezért már rövid távon is leminősíthetnék őket a nagy hitelminősítők, hosszabb távon pedig Pápa  szerint „rossz ösztönzőket vinne a kétpárti tárgyalási folyamatba”, mert még nehezebb lenne a sikeres kormányzáshoz szükséges társadalmi kompromisszumot elérni alapvető gazdasági és társadalompolitikai ügyekben.

Összességében a vita azonban a konkrét érmés ötleten túl is nagyon is fontos kérdéseket feszeget. Újra átgondolhatjuk, hogy mit is gondolunk a modern pénzről, ami szintén az állam adóssága, csak egy nem kamatozó, lejárat nélküli tartozás – elég fontos különbség lehet ez ahhoz képest, hogy a pénz valami, amit a kormány kedvére fénymásolhat, ha szívesen vásárolna még dolgokat. Ráadásul annak végiggondolására is jó a mostani helyzet, hogy a demokrácia ösztönzőrendszerében mennyire fognak tudni valaha is jól dönteni a pártok a fiskális politikáról és nem kéne-e inkább az egész költségvetést kivenni a politikusok kezéből, és egy független intézményre bízni, mint a nemzeti bankok esetében a monetáris döntéseket.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!