10 000 milliárd forint, amin bukhat a kormány

Az Európai Bizottság tavaly őszi előrejelzése szerint a Magyar Nemzeti Bank 150 milliárd forintos, a GDP 0,5 százalékára rúgó veszteséget jelenthet 2013-ban. Ez nem jó dolog.

A hatályos magyar szabályok szerint ugyanis, ha a jegybanknak vesztesége van, akkor azt a központi költségvetésnek kell kifizetnie a következő év januárjában, ráadásul nyolc napon belül. Tehát, ha idén tényleg összejön egy ilyen hatalmas veszteségtétel – összehasonlításként: ez kétszerese annak a pénznek, amit idén e-útdíjból akart beszedni az állam, és egyenlő az ország egészének nagyjából kétheti nyugdíjkiadásával –, akkor a költségvetésnek legkésőbb 2014. január 8-ig meg kell térítenie.

A 150 milliárdos kérdés

Az EB előrejelzése szerint ezzel a veszteséggel is számolva 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedhet a magyar államháztartási hiány. Ez pedig azt is jelentheti, hogy az ellenünk tartó túlzottdeficit-eljárás nem zárulna le idén a 3 százalék fölötti hiány miatt, pedig most ez a magyar gazdaságpolitika egyik legfontosabb célkitűzése. (A hiányeljárással kapcsolatos elemzői véleményeket ebben a cikkünkben foglaltuk össze, míg ebben a cikkben a deficiteljárás sorsát szintén befolyásoló idei költségvetéssel kapcsolatos aggodalmakról olvashat.)

Tehát, bár látszólag elvont és távoli problémáról van szó, valójában az MNB idei gazdálkodása a hiányalakuláson keresztül nagyon is érinti a gazdaságpolitikát. Pont a 2014-es választások előtt. Ezért a márciusi jegybankelnökváltás után kulcsfontosságú téma lehet az, hogyan lehetne elkerülni ezt a 150 milliárdos veszteséget.

Éppen ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy tanulmányban járta körbe az MNB gazdálkodását, arra keresve a választ, hogyan lehetne semlegesíteni, vagy legalább mérsékelni a szóban forgó 150 milliárdos költségvetési kockázatot. A tanulmányban azok az elképzelések is felbukkannak, amelyek korábban már feltűntek a jegybankelnökváltás utáni lehetséges unortodox lépések között.

Miért lehet veszteséges az MNB?

A jegybank az inflációs cél elérése és a pénzügyi stabilitás érdekében különböző eszközökkel befolyásolja, sőt, irányítja a gazdasági szereplők életét. Ez a munka kiadásokkal és bevételekkel jár, ezek pedig nem mindig fedik egymást.

Az MNB szerencsés esetben nyereséget termel, ilyenkor nő az MNB eredménytartaléka, amiből a későbbi évek veszteségeit lehet finanszírozni. Fontos hangsúlyozni, hogy a jegybank pénzügyi vesztesége nem azt jelenti, hogy a pénzügypolitika kudarcot vallott, ahogy a nyereség sem nevezhető sikernek. A jegybank egyszerűen csak a külső és belső gazdasági folyamatokra reagálva végzi a törvényben előírt feladatát, ami néha veszteséget, máskor meg nyereséget hoz.

Visszatérve a nyereséges és veszteséges évekre: gond akkor van, ha a nyereséges éveket követő veszteségek meghaladják ezt a tartalékszintet. Az ilyenkor keletkező hiányt a kormánynak, illetve a költségvetésnek szó nélkül kell állnia, anélkül, hogy beleszólna a jegybank tevékenységébe - hiszen a jegybank nem csak személyi és szakmai, hanem pénzügyi értelemben is független a mindenkori kormányoktól és politikai pártoktól, ez pedig csak a költségvetés korlátlan garanciavállalása mellett lehetséges.

Az ÁSZ felmérése szerint az MNB 2002 óta hat alkalommal volt veszteséges, ez a veszteség ezekben az években mínusz egy- és nyolcvanmilliárd forint között szóródott. Idén azonban minden korábbinál nagyobb, 150 milliárdos pénzügyi veszteség keletkezhet.

Hogyan lehet ekkora mínusz?

A veszteség egyik fő forrása a devizatartalékolás. Most az MNB devizatartalék-szintje 34 milliárd euró környékén van, ami meghaladja a tízezer milliárd forintot (nem kis pénz, ez a magyar gazdaság éves teljesítményének a harmada).

Erre a hatalmas pénztartalékra az ország pénzügyi biztonsága miatt van szükség. Ha például a magyar állam egy korábban devizában felvett adósságot kell visszafizessen, de a rossz piaci környezetben nem kap a befektetőktől devizát (nem tud vagy nem akar devizakötvényt eladni, utóbbira jó példa a tavalyi év), akkor saját devizamegtakarítás híján a szükséges devizamennyiséget az MNB-től kell megvásárolnia forintból. (A devizaadósságaink és a lejáratok táblázatba gyűjtve az ÁKK-oldalán vannak összegyűjtve, az itt felsorolt tételekhez jön még a 2008-as IMF-hitel törlesztése, ennek ütemezéséről, és az összes törlesztési kötelezettségünk alakulásáról itt olvashat.)

A devizatartalék a fizetési képesség megőrzése mellett a forintárfolyam védelmezésének is egy nagyon fontos eszköze. Hirtelen forintgyengülés esetén ugyanis az MNB devizatartalékaiból forintot vehet, hogy megállítsa a további forintzuhanást. Szakmai körökben folyamatos vita tárgya az, hogy pontosan mekkora a devizatartalék optimális nagysága, de a jelenlegi szakmai konszenzus az, hogy az ország (az állam, a vállalatok, és a háztartások) rövid távú devizakötelezettségeinek megfelelő mennyiségű deviza kell legyen az MNB-ben – most nagyjából ezen a szinten vagyunk.

Kis kamatot kap, sok kamatot fizet

A hatalmas pénzösszeg tartalékolásának viszont ára van. Ez abból keletkezik, hogy a tartalék alacsony hozamú befektetésekbe megy, miközben a tartalékolást finanszírozó források átlagköltsége magas.

A tartalékot pontosan annak biztonsági funkciója miatt csak viszonylag rövidlejáratú és alacsony kockázatú eszközökben szabad lekötni, ilyen például a minimális (néha nulla) kamatot fizető német állampapír. Közben viszont az MNB az úgynevezett kéthetes jegybanki kötvényre, amibe a kereskedelmi bankoktól gyűjti a forrásokat – amivel a mérlegében fedezni tudja a devizatartalékot –, már jóval magasabb, a jegybanki alapkamattal (most 5,5 százalék) megegyező kamatot fizet. Emiatt a kamatbevételek jóval alacsonyabbak a kamatkiadásoknál, tehát veszteség keletkezik.

És ahogy már említettük: ha az MNB más tevékenységein keletkezett nyeresége, vagy a korábbi években felhalmozott tartaléka nem fedezi ezt a veszteséget, akkor a központi költségvetésnek kell kipótolnia az eltérést. A 150 milliárdos veszteség igen nagy része ebből fakadhat.

Mi történt az elmúlt években?

Az ÁSZ-tanulmány kiemeli, hogy 2011 végén száz százalékban hazai forintforrások finanszírozták a devizatartalék bővülését. Tehát drága forrás volt az alacsony hozamot termelő tartalékok mögött. Ez a kéthetes kötvényállomány felduzzadásában is jól tükröződik: a válság kitörésének évében, 2008-ban 782 milliárd forintért értékesített ilyen kötvényt az MNB, az állomány után pedig éves szinten összesen 71,4 milliárd forint kamatkiadása volt. 2011-ben 4227 milliárd forintos értékesítés mellett 255 milliárd forintos kamatkiadás keletkezett.

Ez azt jelenti, a kéthetes kötvények vásárlói (a kereskedelmi bankok) rengeteg fölösleges forinttal rendelkeztek, amit „nem forgattak vissza a hitelezésre, nem vettek belőle diszkontkincstárjegyet vagy államkötvényt, hanem kéthetes jegybanki kötvényben tartották az átmenetileg felesleges pénzüket. Ennek a magatartásnak a finanszírozása pedig a jegybank számára évi több mint 200 milliárd forint kamatkiadást okozott” – írja a számvevőszéki jelentés.

Az ÁSZ ezek alapján két kérdést is feltesz; ezek nem javaslatok, mert az ÁSZ a jegybankkal kapcsolatban ilyeneket nem fogalmazhat meg, és nem is jelentenek iránymutatást a következő jegybanki vezetésnek – mondta el az Index kérdésre Domokos László ÁSZ-elnök.

Mehetne inkább az államhoz a pénz

Az egyik kérdés a következő: vajon nem lehetne egy rövidebb futamidejű (három hónaposnál rövidebb) diszkontkincstárjegy (dkj) kibocsátással a jegybankba parkoló pénzek egy részét az államadósság finanszírozására elszívni? Az ÁSZ szerint az látható, hogy bár a most megvehető legrövidebb futamidejű három hónapos dkj nagyobb hozamot fizet, mint a jegybanki kéthetes kötvény, a bankok a likviditásukat mégis inkább a jegybankban tartják, egyszerűen azért, mert a rövidebb futamidejű lekötés az alacsonyabb hozam ellenére is csábító.

A másik kérdés pedig az – amit felvetésként a jegybankelnökváltás utáni unortodox megoldások egyikeként is hallani lehetett –, hogy nem lehetne lekorlátozni a jegybank által kéthetes kötvénybe befogadható pénzmennyiséget? Az ÁSZ egy nemzetközi kitekintést is készített az utóbbi kérdés kapcsán, amiből arra következtet, hogy sok európai jegybank nem hajlandó bármennyi pénzt befogadni a fölösleges banki források lekötésére, pontosan azért, hogy ne verje magát adósságba. Akkor miért nem korlátozza a pénzek beáramlását a magyar jegybank is? – kérdezi a számvevőszék. (A felvetéssel az a gond, hogy a befogadható mennyiség mesterséges leszorítása a devizatartalék-szint csökkenésével is járna, aminek viszont már pénzügyi stabilitási kockázatai lennének. Erre persze mondhatja azt a kormány, hogy nincs szükség ilyen magas devizatartalék-szintre. A következő hónapok vitái minden bizonnyal ekörül is forognak majd.)

A tanulmányból az a kritika is kiolvasható, hogy a jegybank az indokoltnál több pénz befogadásával valójában extraprofithoz juttatta a bankrendszert az elmúlt években. Azzal, hogy nem korlátozta le a befogadható állományt, „a kötvényvásárlás lehetővé tételével igen fontos szerepet játszott a kereskedelmi bankok jövedelmezőségének a fenntartásában”.

Az ÁSZ szintén felvetette, hogy az MNB egy másik eszköze, az úgynevezett egynapos betétek után is a lehetségesnél magasabb kamatokat fizetett a bankoknak. Ennek a részleteibe azonban most nem megyünk bele, csak azért említettük meg ezt a tételt is, mert a kéthetes MNB-kötvénnyel és a devizatartalékkal (illetve a bankok kötelező tartalékával) együtt ezek a tételek együttesen okozhatják az Európai Bizottság által is jelzett veszteséget, amire ebben az évben nagyon nagy esély van.

Domokos azt mondta: az ÁSZ nem a közelgő jegybankelnökváltás miatt feszegeti ezt a témát, és nem is akar tippeket adni a következő jegybanki vezetésnek, egyszerűen csak azért tett most javaslatokat, mert ha időben történnének lépések, akkor talán el lehetne kerülni a 150 milliárdos mínuszt. Vagy legalább annak egy részét. Azt ugyanis, hogy a felvetett elképzelések megvalósításával mennyivel lehetne csökkenteni a potenciális veszteséget, az ÁSZ nem számszerűsítette.

Az adósságszabály is meggyötör

Az ÁSZ a felvázolt problémakörhöz kapcsolódóan azt is megállapítja, hogy rossz a stabilitási törvénybe foglalt adósságplafon-szabály. Ennek az a célja, hogy minden évben olyan költségvetést fogadjon el a parlament, ami az előző évhez képest nem növeli az államadósságot.

A mostani szabály ezt azzal segíti elő, hogy kiszűri a forintárfolyam-ingadozásának minden hatását azzal, hogy előre rögzíti azt az euróárfolyamot, amivel az adott éveben az adósság kimutatásánál a devizában felvett adósságrészt át kell számolni forintra.

Ennek az a pozitív eredménye, hogy a gyengülő forint nem okozhatja a devizában fennálló államadósság forintban kimutatott összegének emelkedését. Ez azért jó, mert a forintgyengülés miatt emelkedő államadósságra (pont az adósságtörvény előírása miatt) a kormány automatikusan költségvetési megszorítással kellene reagáljon, ami meglehetősen értelmetlen lenne.

Viszont a rögzített átváltási árfolyamnak van egy hátulütője is: a forint erősödése esetén a kimutatott adósságszint nem is csökkenhet.

Az ÁSZ szerint ezzel az a baj, hogy miközben a forint erősödésével járó pozitív hatást, vagyis az adósságcsökkenést kiszűri a rendszer, nem szűri ki azt a veszteséget, amit a jegybanknak a forint erősödése okoz. A jegybanknak akkor okoz veszteséget az erősebb forint, ha devizatartalék beszerzéséhez használt átlagos euróárfolyamnál erősebb szintre megy az árfolyam. Ezzel ugyanis a forintban számolt devizatartalék kevesebb lesz, ezt a csökkenést pedig szintén a költségvetésnek kell kipótolnia. Az elmúlt években ilyen probléma nem volt, sőt, az ellenkezője történt, hiszen a forint folyamatosan gyengült, ami javította az MNB eredményét.

Viszont, ha a magyar gazdaság egyszer talpra áll, és a forint is a mostani szintnél erősebb lesz (illetve annál a szintnél, ahol az MNB a devizatartalékát beszerezte), akkor az MNB úgynevezett „forintárfolyam-kiegyenlítései tartaléka” előbb-utóbb szükségszerűen mínuszba megy, azaz a költségvetésnek fizetési kötelezettsége keletkezik - állapítja meg az ÁSZ.

Ezzel pedig emelkedik az államadósság. Mivel azonban az államadósság-szabály kimondja, hogy az államadósság nem nőhet egyetlen költségvetési évben sem, egy ilyen helyzetre a kormány akár több százmilliárd forintra rúgó költségvetési megszorítással kellene reagálnia – nyilván a forinterősödés nagyságától függ, hogy pontosan mekkora megszorítás kellene.

Ezt az összefüggést az ÁSZ növekedési csapdának hívja, hiszen az ilyen esetben automatikusan szükségessé váló költségvetési kiigazítás lassítaná az éppen beinduló gazdasági növekedést. Az ÁSZ szerint ezért az MNB monetáris eszközeinek frissítése mellett újra kellene gondolni az államadósság-mutató számítási módját és az egész adósságszabályt is.