Világméretű kajaháború kezdődött

Vlagyimir Putyin orosz elnök a múlt héten betiltotta egy évre a mezőgazdasági termékek nagy részének importját azokból az országokból, amelyek Oroszországgal szemben szankciókat vezettek be. Valamiért megfeledkezett Svájcról és Japánról, így gruyére sajt, csoki és veszélyeztetett vöröstonhal jöhet még valamennyi a moszkvai luxusboltokba, sok dolgot viszont felforgat a tiltás.

Az európai országok máris azon agyalnak lázasan, hogyan tudják majd kijátszani a korlátozásokat – például átcsomagolni, átbálázni az exportálni akart termékeket Szerbiában, Boszniában vagy Moldovában, és onnan továbbküldeni Oroszországba –, de az teljesen biztos, hogy jelentős mennyiségű élelmiszer marad majd Európában (és kisebb mértékben Kanadában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában).

Ez nem csak a mezőgazdaságra lesz hatással, hanem ránk, evő-ivó átlagemberekre is.

Ehhez első körben a leginkább összehasonlítható adatbázist, a FAO élelmiszermérlegeit használtuk fel. Így áll a hadakozó felek éves élelmiszerkosara a legfrissebb adatok szerint:

Amit itt látunk, az az egy főre jutó átlagos éves élelmiszerkínálat kilogrammban, amit az adott országban elfogyasztottak (tehát minden élelmiszer, amit megtermeltek és amit behoztak, és amit nem exportáltak és nem maradt készleten).

Érdekes, hogy első ránézésre, kilóra is mennyire kilógunk az élelmiszerkonfliktusban részt vevő többi ország közül. Külön-külön is szinte minden élelmiszertípusból is sokkal kevesebbet fogyaszt az átlagmagyar. Nem csak gabonából és krumpliból eszünk átlagosan kevesebbet, de a magas tápértékű vagy egészségesebb dolgokból – például halból, gyümölcsből – még nagyobb a lemaradás.

De hogy jutottunk el oda, hogy még az oroszok is sokkal többet egyenek nálunk? Így:

A magyarok akkor kezdtek tehát diétázni, amikor elkezdődtek a megszorítások a kétezres évek második felében; azóta a tizedével kevesebb kalóriát viszünk be. Ennek alapvetően egyetlen egy oka volt, az, hogy a bérünk folyamatosan egyre kevesebbet ér, így mindenből sokkal kevesebbet fogyasztunk, mint 2007-ben, még az elég rugalmatlan keresletű élelmiszerből is.

Az is látszik viszont, hogy méltósággal viseljük a nélkülözést. Az összes kiadás arányában messze nem nőtt annyira az élelmiszerre fordított rész, mint amennyivel a fogyasztást visszafogtuk. Inkább diétázunk hát, vagy eszünk olcsóbbat, minthogy másra fordítandó pénzt élelmiszerre költsünk. Hiába esznek többet az oroszok vagy a lengyelek, talán történelmi okokból is, de az összes kiadások valamivel nagyobb részét fordítják ennivalóra:

Más kérdés, hogy bár lehet, hogy nem költünk aránylag sokkal többet élelmiszerre, de az a piackutatók adataiból egyértelműnek tűnik, hogy ugyanazokon a kategóriákon belül a rosszabb minőségű élelmiszerekből jóval többet veszünk.

Putyin lépésének ezen túl egy egészen meglepő következménye is lehet:

Oroszország az utóbbi hónapokban az elszálló inflációval küzd, a jegybankjuk már többször ijedten emelt kamatot emiatt. Közben Európában éppen ellentétes a probléma: most már hosszú évek óta a nullához közelít infláció – nálunk (a rezsicsökkentésnek is köszönhetően) már el is érte. Az oroszoknál tehát a klasszikus irányíthatatlanná váló, szegényeket és jövedelemből élőket sújtó inflációs pusztítás a félelem tárgya, míg Európában a gazdaságot elsorvasztó deflációtól félnek a gazdasági rettegők.

Az élelmiszerárak ráadásul most a rossz irányba húzzák az inflációs mutatókat:

Ha Oroszországba nem jut be az élelmiszerellátásának 5-10 százaléka, Európában pedig ennek megfelelő mennyiségű zöldség, gyümölcs és hús halmozódik fel a raktárakban, akkor nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz ebből. Oroszországban tovább fog drágulni az élelmiszer, Európában pedig saját feleslegünk miatt lesznek dömpingárak. A legújabb hírek szerint Putyin hatósági árakat vezetne be, ami a tapasztalatok szerint egyenes út az áruhiányhoz. És bár kétségbeesetten próbálnak új országokat találni, ahonnan importálhatják a dolgokat, közgazdászok szerint szinte kizárt, hogy ennek hónapokon belül érdemi eredménye legyen: sem a termelők, sem a kereskedők, sem az ellátási láncok nem tudnak ilyen gyorsan alkalmazkodni.

Mindez akkor, amikor épp nincs semmi nagyobb élelmiszer-sokk, az utóbbi évek legnyugodtabb élelmiszerárai vannak világszerte:

Az itt látható kilengések közül főleg a 2008-as, 2011-es és 2012-es gabonár-emelkedés volt pusztító hatással a világra: éhínségeket okozott, és olyan politikai felfordulásokhoz vezetett, mint az arab tavasz. A jó termés miatt viszont most nem kell aggódni a gabona miatt, ez derül ki a leggyakrabban idézett gabonapiaci elemzésből, az USDA jelenetéséből is – a nagyhatalmak viszont jól megkavarják a kajaárakat.

De talán nem is erről a szól ez az egész. A pénzügyi szankciók miatt megrettent Kreml talán csak azt akarja üzenni: simán lenyomja a népe – főleg a városi középosztály – torkán akár az élelmiszerhiányt is, úgy, hogy közben Putyin népszerűsége továbbra is a 90 százalékot verdesi. És ha ezt is problémamentesen megteheti, akkor a hidegebb évszakok közeledtével a gáz és olajszállítás korlátozásával is nagyobb eséllyel zsarolhat majd. Ami egyébként Oroszországot az egyetlen valódi pénzforrásától zárná el, tehát nagyjából annyira hangzik őrültnek és önsorsrontónak, mint a mostani, önhatalmú élelmiszerkorlátozás.

Közeleg a tél. Meglátjuk, akkor ki fog majd nevetni. Hadd fizessenek meg az európaiak.

– mondta ezzel kapcsolatban egy meg nem nevezett orosz élelmiszerimportőr üzletasszony a Financial Timesnak néhány napja.