Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

A Földművelésügyi Minisztériumban sem tudják, mik lesznek a mintagazdaságok

2015.11.10. 14:54

Lázár János a két héttel ez előtti kormányinfón jelentette be, hogy a kormány állami mintagazdaságokat fog felállítani, amiknek a földjeit nem árverezik majd el a jövő héttől. Kezdetben még csak három ménesbirtokról volt szó: a bábolnairól, a mezőhegyesiről és a szilvásváradiról. 

Ezekhez nagy meglepetésre egy héttel később még hozzá vették Csányi Sándor agrárérdekeltségeit, amelyek gyakorlatilag az ország legnagyobb földbérlőinek számítanak. Csányi agrárcégei Lázár szerint azért lehetnek mintagazdaságok, és úszhatják meg ezzel azt, hogy elárverezzék a bérelt állami földjeiket, mert ezeken a termelés és a végtermék előállítása összekapcsolódik, ami mintaértékű.

Megkérdeztük a Földművelésügyi Minisztériumot, hogy mégis mit jelent az, ha egy cég mintagazdasággá válik, jár-e ez valamilyen előnyökkel, már azon túl, hogy nem árverezik el, vagy extra feladatokkal jár majd ez és hogy vannak-e még olyan cégek, amik esetleg beleférhetnek abba a kategóriába, mint amibe Csányi cégei beleférnek. A minisztériumtól azt a választ kaptuk, hogy:

Kedves Uram, annál többet, mint amit Lázár miniszter úr elmondott a mintagazdaságokkal kapcsolatban, sajnos nem tudok mondani. Amint van róla részletes információnk, mindenképpen értesítjük róla a sajtó munkatársait.