Dől a pénz, de ettől nem lesznek jobbak az iskolák

Az elmúlt évekre jellemző költségvetési szigor jól látható puhulása és a tanártüntetések együttesen fordulatot jelenthetnek a közoktatásban. Pedig a miniszterelnök nemrég még arra utalt, hogy nincsenek különösebb tervei a területtel, a 2012–13-ban indított átfogó reformokat (új közoktatási törvény, Klik, tankönyvszigor, normatív helyett feladatfinanszírozás, pedagógus-életpályamodell, új bértábla stb.) alapvetően lezártnak tekinti.

Az elmúlt hónapokban mégis nagyot fordult a világ, és most úgy fest, a kormány nagyon igyekszik rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Most az alábbiak körvonalazódnak:

• a nyártól, illetve a jövő év elejétől a Kliket alapvetően szabják át;
• az állam a működtetést mindenhol átveheti az önkormányzatoktól (most ugye csak a fenntartás van kizárólag a Kliknél);
• jövő év végéig átírják, egyszerűsítik, rugalmasabbá teszik a Nemzeti alaptantervet (NAT);
• illetve idén 92 milliárd, jövőre pedig 261 milliárd forintnyi pluszpénzt tolnak a rendszerbe.

Sorba vettük, hogy mire lehet elég mindez

Kezdjük a pénzekkel, mert elsőre az extrém módon megnövekedett támogatások tűnnek a leginkább mellbevágónak.

Az idei évre betervezett 92 milliárdnyi többlet a Klik gazdálkodási gondjait enyhítené. A szervezet notóriusan késve fizet, sok az adóssága, aminek több oka van. Az egyik, hogy a kiadásait a kezdetektől alábecsülték a költségvetésekben. De a bajok ennél kicsit szerteágazóbbak: az államhoz került iskoláknak ma például nem igazán érdekük saját bevételeket szerezni, mert azok úgyis a közös kasszába vándorolnak.

Ösztönző nélkül mostanra lecsökkent az intézmények saját bevétele, ami hiányként jelenik meg. És ez is csak egy probléma a sok között, amiket az iskolavezetőktől lehet hallani.

Az adósságban fuldokló állami szervezet kimentésére összességében 100 milliárd forint kell, illetve némi pluszpénz minden egyes évben, hogy a hiány termelődése a jövőben ne folytatódjon.

A jövő évi többletforrásból sok jut a pénzből a felsőoktatásra is, összesen 84 milliárd forint. Épül a Testnevelési Egyetem új kampusza és fejlesztik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kampuszát is.

Ezeken túl a beharangozott pénzekből folytatódnak a béremelések, a felső- és a közoktatásban is a 2013-ban elindított pedagógus-életpályamodellben lefektetettek szerint. Mit is tartalmazott ez? Ötéves távlatban a kiindulóponthoz viszonyítva 50 százalékos béremelést, aminek a nagyobbik felét (60 százalékát) a tanárok már a 2013-as őszi évnyitóra időzítve megkaptak.

Jövőre kapják az utolsó részt, ennek a forrása is ott van a beharangozott százmilliárdok között. Idén szeptemberben 3,4 százalékkal, átlagosan havi 3-15 ezer forinttal emelkednek a tanárfizetések, az utolsó emelés pedig jövő szeptemberben lesz. A felsőoktatásban is dübörög ez a program, de ott egy évvel később fut ki: idén 15 százalékos, jövőre és 2018-ban pedig 5-5 százalékos béremelést ígért a kormány.

Az emelés nem egységes, több tényezőtől függ a pontos összeg: hogy a pedagógus éppen hol tart a szakmai pályafutásában, milyen a végzettsége, hány letanított éve van. Hiába tehát a sok béremelésre szánt pénz, a pedagóguspálya megtartó, illetve vonzereje – különösen a fiatalabbak körében – nem javult őrületes mértékben. 

Nem lesznek jobb általános iskolák

De nézzük meg kicsit közelebbről a közoktatást, mert a legtöbb tanulót ez érinti, és sok szempontból ez is a legfontosabb, ha iskoláról beszélünk. 

A jövő évre tervezett költségvetésben annyi látszik, hogy a kifejezetten a közoktatásra félretett pénzt 28 milliárddal emelnék, ezen belül az alapfokú (általános iskolai) oktatás csupán 9 milliárdnyi pluszpénzt kapna. Ez lényegében semmit nem ér. 

Ennyivel kapnak többet a tanárok

A tervezet mellékletei alapján az is kiderül, hogy egy átlagos általános iskolai tanár pontosan évente bruttó 159 500 forinttal (havi 13 290 forinttal) kereshet többet, mint tavaly, egy gimnáziumi tanárnál ugyanez évente 185 600 (havi 15 466) forint lesz. A jövő évi költségvetési terv 5. fejezetének 40. paragrafusa alapján az egyházi, nemzetiségi és magániskolák is hasonló támogatást kapnak, csakúgy, mint a korábbi években.

Az első ránézésre tehát nagyon jelentős

És sajnos az alapvető trenden sem változtat, ami pedig nagyon lehangoló: a Magyar Tudományos Akadémia tavaly készített tanulmánykötetéből kiderült, hogy nagyon sok pénz tűnt el a közoktatásból 2006 és 2012 között.

Míg egy általános iskolás diákra fajlagosan (egy diákra vetítve) az állami rendszerben 2006-ban még nagyjából 730 ezer forint kiadás jutott (2012-es árakon), 2012-re ez 580 ezer forintra csökkent. Ez fejenként 150 ezer forinttal kevesebb költést jelent a két végpont között – a támogatás leépülése természetesen fokozatos volt. A kötet szerint az állami költési trend az óvodától a gimnáziumi képzésig ugyanaz volt ebben a 7 éves időszakban: meredeken zuhanó.

Pedig 2006-ban még 829 ezer gyerek járt általános iskolába (1–8. osztályba), 2012-ben pedig már csak 743 ezer, így az állam még akkor is jelentős pénzt spórolhatott volna meg összességében, ha a fajlagos kiadásait változatlanul hagyja. De ez nem volt elég: a diákok számának visszaesése mellett a rendszerben maradó tanulókon is jó nagyot spórolt 2006 óta minden egyes kormánypárt – azaz nemcsak a Fidesz, hanem a korábbi kormányok is. 

Rengeteg pénz hiányzik a rendszerből

A 2013-ban megkezdett béremelések szerencsére megállították a zuhanó trendet (az MTA anyaga sajnos csak 2012-vel bezárólag tudta vizsgálni a rendszert, így az utóbbi évekre egészen pontos számítások nincsenek), de számításaink szerint jelenleg összességében évente bő 110 milliárdnyi pluszpénz kellene ahhoz, hogy a tavalyi 745 ezer általános iskolásra vetítve a fajlagos kiadás elérje a 2006-os 730 ezer forintos szintet – valójában egyébként ennél is több, mert az elmúlt évek inflációjával is korrigálni kellene a 10 évvel ezelőtti összeget, amit mi most nem is tettünk meg.

Javulás azért történt, így a csökkenő tendencia feltehetőleg megtört: a 2013-as 30 százalékos béremeléssel (és az akkori 74 ezer általános iskolai pedagógussal számolva) évente durván bruttó 70 milliárdnyi többletforrás került a rendszerbe, amit azóta minden évben megfejeltek egy kevéssel, de a teljes összeg a számításaink (és a minisztérium akkori számításai szerint) sem éri el a forráskivonás előtti szintet.

Emiatt sajnos idén és jövőre sem érjük el, vagy legalábbis semmiképpen nem haladjuk meg a 2006-os fajlagos költést. Ez tehát tízéves távlatban legjobb esetben is enyhe stagnálást, de inkább forráskivonást jelent az alapszintű állami képzésből, és ezen a jövőre betervezett 9 milliárd forint legfeljebb csak szépít, de alapjaiban sajnos nem változtat. 

Ez különösen riasztó, ha tudatosítjuk, hogy a kelet-európai térségben mindenhol emelkedett a ráfordítás a GDP százalékában: ebben a viszonylatban már 2011-re az utolsó helyre navigáltuk magunkat, és a fentieket látva most sem állhatunk sokkal jobban – hacsak az elmúlt években más országok nem követték a mi elrettentő példánkat, és kezdtek forráskivonásba. 

A trendeket a háztartások saját erejükből sem tudják ellensúlyozni: bár lassacskán terjed az alternatív, alapítványi oktatás, a KSH adatai szerint 2014-ben ezer forintunkból csupán kilencet költöttünk oktatásra.

És a költségvetés szintjén is ugyanez a tendencia: az alapfokú oktatásra 2005-ben a magyar állam a GDP 2,01 százalékát költötte, ugyanerre 2013-ban már csak a hazai termék 1,4 százaléka jutott.

Mit jelent az átírt NAT? 

Egyrészt azt, hogy a 2012-ben bevezetett részben megbukott. A tartalmilag, számonkérésekkel túlterhelt tudásanyag őrült teher a gyermekeknek nagy részének, és zéró mozgásteret ad a tanároknak – na jó, hivatalosan 10 százalékot. De beszélgettünk olyan intézményvezetővel, aki szerint az alaptantervből számára és kollégái számára még az sem egyértelmű, hogy a kötelezően előírt és elvárt tudásanyagtól, vagy a tanításra szánt időkerettől lehet 10 százalékkal eltérni.

Abban több, névtelenséget kérő megkérdezett is egyetértett, hogy bármelyik értelmezés legyen is helyes, a tíz százalék nagyon kevés, sem a helyi igényekre, sem pedig a speciális, az egyes gyermekek személyközpontú oktatására nem elegendő, vagy még inkább nevetségesen kevés a 10 százalékos rugalmasság. 

De nem is ezzel van igazán baj. Az alternatív iskolákról szóló korábbi cikksorozatunkban szinte az összes megkérdezett elmondta, hogy az alaptantervvel azért nagyon alapvető problémák nincsenek – a pedagógia módszerekkel van komoly baj.

A „mit tanítunk” helyett azon kellene inkább gondolkodni, hogy „hogyan tanítunk” – ennek az újragondolásáról viszont az eddigiek alapján nincs szó, legalábbis semmiképpen nem ez a problémakör van most elsődlegesen a terítéken. Az első négy osztályban, aminek sokak szerint leginkább egy kibővített, megerősített óvoda kellene lennie, lényegében most is az alapkészségek elsajátítása az alapvető cél. Ezzel senki nem vitatkozik, inkább a szemlélettel van a baj.

Érzékletes az a példa, ami nemrégiben egy konferencián hangzott el: pár évvel ezelőtt az iskolavezetők egy szimpla nyomtatvány kitöltésével kérhették volna az oktatási államtitkárságtól, hogy osztályozás helyett a kicsiket szöveges formában értékelhessék.

Természetesen csak az iskolák töredéke élt ezzel a lehetőséggel. Többek szerint a NAT helyett a kötött központi kerettanterven kellene lazítani/változtatni, módszertani, pedagógia szabadságot biztosítva a tantestületeknek, hogy az oktatás XXI. századi, személyközpontú megoldásait is alkalmazhassák. Ehhez persze motivált és nyitott tanárok is kellenek.

Mit érhet a Klik átszabása?

Mindenképpen értékelhető, hogy az egy erős centrumból irányított közoktatás menedzselését szétszervezik. Ezzel a kormány beismeri a totális központosítás kudarcát – bár kérdéses, hogy például tankönyvfronton lesz-e felpuhulás. A hírek szerint egy központi szervezet ugyan megmarad, ám a tényleges fenntartást nagyjából 60 kisebb szervezeti egység végzi majd. Palkovics László egy interjúban azt mondta, a mostani 198 helyett 57 tankerületet terveznek. 

A régi rendszer, amiben ezernél is több önkormányzat diszponált az iskolák fölött, valóban túlságosan fölaprózott volt, amiben a kisebb települések iskoláit komoly hátrányok érték, az oktatás fajlagos költsége például az átlagosan alacsonyabb osztálylétszámok miatt sok helyen nagyon magas, nehezen fenntartható volt, miközben az anyagi nehézségek fojtásában a tantestületek az elméletileg rendelkezésre álló szabadságukból és mozgásterükből semmit nem használtak ki.

A klikesítés tehát ezekben az esetekben hasznos volt, de az egyik végletből a másikba estünk, ami egyébként is jellemző a sztenderdizált, gyors, központosított megoldásokért lelkesedő politikai vezetőinkre. Innen nézve tehát mindenképpen jó irány, hogy lazulhat a központosítás, ahogy az is, hogy nem tér vissza a rendszer a régi útra, az ezernyi önkormányzat irányítása alá, de több, névtelenséget kérő forrásunk is azt mondta, hogy azért szerencsésebb lenne egy valamivel szétaprózottabb rendszer kiépítése. De egyelőre tényleg úgy fest, hogy pár évnyi kényszerpálya után elindulhat a közoktatási rendszer egy némileg ésszerűbb irányba. És azért ez sem kis dolog, lássuk be.    

Borítókép: Máthé Zoltán - MTI/MTVA