Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Eldördült a startpisztoly: a közautó lesz az új közbringa

DSZZS20161229001
2017.11.29. 19:04
Egy kedden elfogadott jogszabály alapján a BKK nekiállhat a fővárosi közösségi autózás szabályozásának. A robbanás előtt álló közautó-piacból azonban a jövőre megjelenő Mol is nagy falatot akar. A jelenlegi egyetlen piaci szereplő az előzmények alapján attól tart, hogy nem konszenzusos szabályozás készül, magyarán kigolyózhatják Budapestről.

Kedden a parlament elfogadta a személyszállítási törvény aktuális módosítását, ami a közösségi autóbérlő rendszer kialakításának keretszabályait tartalmazza. Ennek alapján Budapesten a BKK jövő év első felére kidolgozza a közösségi autózás szabályait. 

Mi az a közösségi autózás?

A közösségi autóbérlés (angolul carsharing) egy 16 európai nagyvárosban már jól bevált közlekedési mód. Lényege ugyanaz, mint a közbringának. A regisztráció és a regisztrációs díj leperkálása után (ez az egyetlen fővárosban működő carsharing cégnél, a Greengónál 4900 Ft) egy telefonos applikáción keresztül kiválaszthatjuk a hozzánk legközelebb parkoló közkocsit, amit egy kód bepötyögése után vihetünk is percenként 65 forintos díjért, egészen az úti célig, ahol leállítjuk, és ott hagyjuk.

A törvény meghatalmazza a települési önkormányzatot - Budapesten a fővárosi közgyűlést -, hogy dolgozza ki a közösségi autóbérlő rendszer létrehozására, fenntartására, üzemeltetésére, stb. vonatkozó részletes szabályokat. Valamint, hogy tegye a helyi közlekedésszervező (Budapesten a BKK) feladatává annak fenntartását.

Eldördült a startpisztoly

– fogalmazott lapunknak Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója. A cég jövő év első felére ígéri az integrált közautó-rendszer szabályainak kialakítását. Mint mondta, a rendszer nem szigetszerűen működő cégekből áll majd, hanem integrált szolgáltatásként fog üzemelni. A Mol Bubi közbringa-rendszerhez hasonlóan megjelenik majd a BKK-s utastájékoztatásban, Futár-rendszerben. Dabóczi koncepcionális részleteket egyelőre nem akart elárulni az együttműködő partnercég miatt, amit nem akart megnevezni, de kérdésünkre nem cáfolta, hogy a Molról van szó.

A Mol úgy tűnik, nem véletlenül szorgoskodott már a közbringa-rendszer kialakításakor fő együttműködőként: várhatóan a robbanás előtt álló budapesti közautó piacból is nagy szeletet akar, hacsak nem az egészet. Mint arról a hvg.hu beszámolt, a cég nemrég állított össze egy nagy gépkocsiflottát. Sőt már a Mol Limo fólia is rákerült azokra az autókra, amelyek egy új közösségi autómegosztó rendszerben állnak majd csatasorba. Eszerint a Mol Limo lenne az új, autós Mol Bubi. 

A Limo megeszi a Greengót?

Iparági háttérinformációk szerint 200 benzines és 100 elektromos Volkswagenből áll a Mol-flotta, az indulást pedig jövő év január elsejével tervezik. Véletlenül a kedden elfogadott módosítás is ekkor lép hatályba. A percdíj a társaságnál 66 Ft lenne a kocsik oldalára ragasztott matricák szerint.

Azt a jelenlegi versenyhátrányt, hogy a benzines közautókkal nem lehet ingyenesen parkolni, úgy mint az elektromos autókkal, ezért nyilvánvalóan többe kerül az üzemeltetésük, a főváros információink szerint hamarosan megszünteti. Méghozzá úgy, hogy a tervek szerint a parkolási rendeletbe beemelik: nemcsak a zöld rendszámú (elektromos és hibrid) gépkocsik, hanem a közautók is ingyen parkolhatnak – legyenek akár benzin üzemmódúak. 

A fővárosi rendszer felállításával kapcsolatban egy bökkenő van. Budapesten a Greengo nevű cég törte az utat a közösségi autózás elterjesztésében, és a jól működő vállalkozás mára 95 elektromos Volkswagennel szolgáltat. Sőt, egyes információk szerint régebben a Mol a Greengóval együttműködésben képzelte a szolgáltatást, aztán valamiért kihátrált a közös üzletből.

Michaletzky Bálint, a Greengo vezetője szerint annak ellenére, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak a gazdasági minisztériummal az iparági klaszter tagjaként, és a BKK-val is együttműködnek 5 éve, teljesen kihagyták őket a jogszabály előkészítéséből, mind országos, mind budapesti szinten, és a klaszterrel sem egyeztettek.

A jelek arra mutatnak, hogy nem konszenzusos szabályozás készül

– mondta Michaletzky.

A fővárosban nem ez lenne az első közlekedési szabályozás, ahol a piacon addig működő cégek felett egy cég kapna hosszú időre monopóliumot egy zavaros hátterű rendeletalkotás után. A városnéző buszok fővárosi szabályozási terve is hasonló okokból bukott meg tavaly. (Igaz, most újra napirenden van.)

Vannak még kérdőjelek

Dabóczi Kálmán BKK vezérigazgató szerint azonban felesleges előre rohanni. Még nem tudni, hogy a fővárosi közautó-piacot monopóliumba adják ki, vagy több cég is versenyezhet rajta.

Ez utóbbira van több európai nagyvárosban is példa. A gyorsan növekvő budapesti piac is elbírna több vállalkozást. Bár egyes vélemények szerint az elektromos autók töltő-infrastruktúrája még kevés a robbanásszerű terjedéshez, a Greengo már nem küszködik ezzel a problémával: villámtöltő állomásuk 70-80 kocsit is el tud látni, a közeljövőben tervezik ezek bővítését.

Megkerestük a Molt is, ahol elmondták: nincs abban semmi titok, hogy tervezik a piaci részvételt a fővárosi közösségi autózásban. Hozzátették: jelenleg ennek az előkészítése zajlik, a részletekről később tudnak tájékoztatást adni.

Borítókép: A közösségi autómegosztó szolgáltatás, a GreenGo szabad autóit mutató alkalmazás egy telefon kijelzõjén Budapesten 2016. december 29-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI.