Szemétkáosz: megvonta a Zöld Híd engedélyét a kukaholding

2018.11.04. 08:20

Október 31-i, azonnali hatállyal visszavonta a Zöld Híd  B.I.G.G Nonprofit Kft. megfelelőségi engedélyét a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő Zrt., vagyis az állami kukaholding - erről tájékoztatta a holding a Zöld Híd szolgáltatóval szerződést kötő önkormányzatokat október végén. 

A levél indoklása szerint a Zöld Híd „nem alkalmas az OHKT-ban (Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv) foglalt célok elérésére, követelmények teljesítésére”

tekintettel arra, hogy 2018. október 30-án a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának kellett gondoskodnia a szemét elszállításáról sok Nógrád és Pest megyei településen. Az NHKV azt kéri az önkormányzatoktól, hogy bontsanak szerződést a Zöld Híddal és szerződjenek egy olyan szemétszállító szolgáltatóval, amelynek adott megfelelőségi véleményt a kukaholding. A megfelelőségi vélemény törlése az NHKV oldalán is látható. 

Ahogy arról sokat írtunk a héten, a Zöld Híd október 25-én bejelentette, nem viszi el a szemetet 116 településről, mert mert nem kapta meg az eddig elvégzett munkája fedezetét a Kukaholdingtól. Az önkormányzati tulajdonú Zöld Híd Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója, Gyenes Szilárd levelet írt a NHKV Zrt.-nek, amelyben azonnali segítséget kért, de mint most az Inforádiónak elmondta, a két utolsó tárgyalási időpontra sem reagált az állami cég, még elutasító visszajelzést sem kaptak, így a drasztikus lépést választották. 

Az állami cég és a kormány ezután sem reagált túl pozitívan, a Belügyminisztérium politikai kérdést próbált csinálni a szemétkáoszból: Kontrát Károly belügyminiszter-helyettes LMP-s politikai játszmának minősítette a Zöld Híd ügyét, arra hivatkozva, hogy Gyenes korábban az LMP képviselőjelöltje volt. Végül a katasztrófavédelem kötelezte a Zöld Híd Kft-t, hogy vigye el a szemetet, ehhez pedig biztosítja a szükséges forrásokat. Szerdától így a Zöld Híd újra elkezdte szállítani a hulladékot, miközben aznap a kukaholding megvonta az erre szóló engedélyét. 

A Zöld Híd tudatos ellehetetlenítésről beszél 

Vasárnap délután az egyik érintett település, Veresegyház Facebook-oldala közölte a Zöld híd reakcióját a történtekre. A cég szerint

a Zöld Híd pénzügyi ellehetetlenítése egy tudatos, előre generált folyamat eredménye.

Október végére világossá vált, hogy az NHKV Zrt. nem fog forrást biztosítani, a számlánkat visszaküldték. A szolgáltatás kényszerűen leállt, mert az NHKV Zrt. egyoldalú döntései nyomán elfogytak az üzemeltetés feltételei. Nem leállították, hanem leállt."

A cég szerint a történések "nem reálgazdasági folyamat, hanem durva és felelőtlen politikai játszma részei, amely helyzetet a legkevésbé a Zöld Híd vezetői és dolgozói okozták – bármennyire is szeretné ezt láttatni a kormánypárti média." A Zöld Híd 2010 óta "a drámai fejlesztési forráselvonások ellenére is" zavartalanul ellátta közszolgáltatását. "Az események láncolata, köztük a megfelelőségi nyilatkozat – a november 5-i tanácsülés előtti – türelmetlen visszavonása egyértelműen mutatja, hogy a Zöld Híd BIGG Nkft. közszolgáltatói körből történő kivezetése nem szakmai, hanem politikai döntés" - írta a cég.

Átalakították a rendszert

Az egész botrány hátterében a hulladékgazdálkodás rendszerének átalakítása áll, ami miatt már egy ideje fennállt a veszélye, hogy egyszer csak leáll a szemétszállítás az ország bizonyos részein. Ahogy akkor írtuk: 

  • A hulladékgazdálkodási szektort 2011-ben államosították, a nem állami közszolgáltatókat betiltották, az átszervezés óta csak önkormányzati tulajdonú nonprofit cégek végezhetik a lakossági hulladékgyűjtést.
  • A rezsicsökkentés miatt az önkormányzati tulajdonú cégek által beszedhető díjakat befagyasztották, miközben az ő terheiket (pl. hulladéklerakási díj) viszont növelték.
  • Emiatt a közszolgáltatók többsége alulfinanszírozottá vált, évek óta pénzügyi gondokkal küzd, nem tudja felújítani amortizálódó eszközállományát.
  • A hab a tortán az volt, amikor mindennek a tetejébe a lakossági díjak beszedésének lehetőségét is elvették a cégektől, ez a jogkör átkerült a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-hez. A központi kukaholding a beszedett pénzből visszaosztja nekik az általa kiszámolt szolgáltatási díjat, bár gyakran késedelmesen.
  • Ágazati szereplők szerint ezzel a közszolgáltatók többsége rosszabbul járt anyagilag, mint a korábbi rendszerrel, és állandóan csődközeli állapotban van. Emiatt fordul elő időről időre, hogy bizonyos területeken akadozik a szemétszállítás.

És ez még csak a közszolgáltatókra vonatkozó rész, a hulladékgazdálkodási rendszernek más rákfenéi is vannak: az NHKV soha el nem készülő számlázási rendszerével rendre meggyűlik a baja a fogyasztóknak, és az ágazat még működő piaci szereplőit is több körben sodorták egyre lehetetlenebb helyzetbe.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?