Eljöhet az idő, amikor úgy megyünk pszichológushoz, mint fogorvoshoz

Átesett a Covidon?

Szerencsére megúsztam. Közeli hozzátartozóim közül viszont többen is megfertőződtek.

Észlelt rajtuk lelki változásokat?

Az egyiküket nagyon megviselte fizikailag, a másikukat kevésbé. Hosszú távú pszichés hatásokat nem látok rajtuk, de ebben az is közrejátszhat, hogy a családunkban nagyon odafigyelünk egymásra. Hozzá kell tenni, hogy ők még biztosan nem a brit variánssal fertőződtek meg.

Olyan közeli ismerőse van, aki a brit variánst kapta el, s megfigyelt rajta mentális változást?

Ismerősökből is van ilyen, és persze rengetegen jelentkeznek az ambulanciánkon is ilyen tünettel. Fáradékonyság, szorongás, depressziós tünetek, alvászavar, ezekkel találkozom leggyakrabban. A szakirodalom ezeknél súlyosabb tünetekről is beszámol. Az, hogy ez közvetlenül a betegség biológiai következménye vagy a járvány miatt megváltozott élethelyzet okozza, illetve ezek a tényezők milyen arányban vesznek részt a tünetek kialakításában, páciensenként változik. Az eddig összegzett orvosi tapasztalatok is multifaktoriálisként jellemzik őket. A vírusban az a legkiszámíthatóbb, hogy teljesen kiszámíthatatlanul működik. Emellett azzal jár, hogy az embert folyamatosan félelemben tartja, sőt, amikor elkapja, bizony az is felmerül benne, hogy belehalhat.

Ezeket az élményeket magukkal cipelik a fertőzésen átesettek, és mind-mind befolyásolják a mentális állapotukat.

Az Oxfordi Egyetem egyik oktatójának vezetésével készült egy tanulmány: 236 ezer, többségében amerikai állampolgárt vizsgáltak, aki átesett a fertőzésen, és 34 százalékuknál hat hónapon belül felléptek neurológiai rendellenességek. A WHO is elindított egy globális kutatást, mely azt vizsgálja, milyen pszichés állapotot okozott az embereknél a koronavírus. Magyarországon is indult hasonló feltárás?

Nem tudok olyan vizsgálatról, hogy pontosan mennyien, milyen típusú mentális poszt-Covid-tünetekkel élnek együtt idehaza.

Tervez ilyet a Magatartástudományi Intézet?

Mi nem a neurológiai részével foglalkozunk ennek a kérdéskörnek, hanem a pszichológiaival, s ahogy említettem, ez a betegség multifaktoriális, több kiváltó oka van.

Pszichiátriai betegségcunami várható a Covid-járvány után – írja oldalán a United for Global Mental Health, szakemberekre hivatkozva. Ezt öntől is hallottam egy webináriumon. Miről van szó?

Az ön által korábban említett vizsgálat egészen súlyos látleletet adott: a járvány kezdete óta a depresszió gyakorisága megháromszorozódott, a klinikai figyelmet igénylő szorongásos esetek száma pedig megduplázódott.

Ezt tetézik a családtagjukat, a megélhetésüket elvesztők pszichés problémái. Gondoljon csak bele, mit érezhet az, aki megszervezte a találkozót egy rokonával, aki megfertőződött, majd belehalt a betegségbe. Ő viszont megúszta. A bűntudat a gyász során is szinte mindig jelen van. Az embereknek elegük van abból, hogy a vírus fenekestül felforgatta az életüket, otthonról kell dolgozniuk, nem találkozhatnak a rokonaikkal, barátaikkal, össze vannak zárva másokkal hónapok óta. Az egész világ biztonságosságába vetett hitre mért óriási csapást a járvány. Ez főleg a jólétben, kiszámítható körülmények között élő európai, észak-amerikai társadalmakban okozott jelentős törést. Egyre többen gondolják úgy, hogy ezzel tartósan együtt kell majd élnünk, s az ehhez való alkalmazkodás szintén komoly stresszt okoz.

Pszichológus, pszichiáter kollégáival beszélgetve érzékelnek már valamit ebből a cunamiból?

Hogyne. Az intézet pszichoterápiás rendelőjében nagyjából 200 százalékon pörgünk, özönlenek a gyászolók, a megrendült emberek, a Covid miatt így vagy úgy terheket cipelő páciensek. De ugyanezt hallani más pszichoterápiás rendelőkben is.

Hosszabb karantént előidéző járvány korábban is volt, van szakirodalom, amihez tudnak nyúlni most a pszichoterapeuták?

Nem igazán, azt tudjuk használni, ami az elmúlt egy évben keletkezett. Az volna az ideális, ha mindenki közre is adná a saját tapasztalatait. Ázsiából ugyan az elmúlt években több járvány is zajlott (szerencsére nem lett világjárvány belőlük), onnan lehetne tapasztalatot meríteni, ennek azonban gátat szabnak a kulturális különbségek. Ott inkább közösségi kultúrák működnek, amelyekben a közösség képes nagyon hamar magáévá tenni, és egy idő után kérés nélkül is betartani az új szabályokat. Mióta látjuk például, hogy influenzajárvány idején az ázsiaiak maszkban közlekednek Budapesten is, de a híradós bejátszásokban is maszkos embereket látunk az ottani nagyvárosokban. Maguktól betartják a szabályt, figyelnek a közösség többi tagjára. A másik akadályozó tényező, hogy ilyen horderejű globális járvány 1918–1920 között volt utoljára, amit az influenza okozott. Mi most tanuljuk a járvány viselkedését, és azt is, miből állnak össze a poszt-Covid-pszichiátriai kórképek. A saját szakterületemen, az alvászavarok terén azt látom, hogy iszonyatosan megnőtt az inszomniás betegek száma.

Mi a mentális poszt-Covid-szindróma? Hogy alakul ki, hogyan észlelhetjük magunkon, s hogyan tudjuk kezelni?

A szindróma lényege, hogy valaki a Covidból felépülve olyan, az életminőséget súlyosan rontó pszichológiai tünetekkel küzd, amelyek klinikai figyelmet igényelnek, és jó eséllyel kezeléssel múlnak csak el. Különböző válfajai között ott van a már említett depresszió, az alvászavar, a pánikbetegség, az állandó szorongás a vírus jelentette fenyegetettség miatt vagy a poszttraumás stressz. Le a kalappal az orvos kollégák előtt, akik lassan egy éve a lelküket kiteszik, úgy robotolva, mint ami a hőskorban jellemezte a gyógyítókat, pár hónapja még a félelemmel is dacolva, és vállalva a kockázatot, hogy beoltatlanul ők is megfertőződhetnek és meghalhatnak. Hősiesen zajlik az ellátás, de őket is traumatizálhatja azért az, amivel naponta szembesülnek a kórházakban.

A Nyírőben elindult a mentális poszt-Covid-terápia. A Magatartástudományi Intézet is készül hasonlóval? A Dolgozói Tanácsadó Szolgálat már egy ideje foglalkozik önöknél a Covid okozta pszichés problémákkal küzdő egészségügyi dolgozókkal.

Egy összetett programot dolgoztunk ki, nemcsak az egészségügyi dolgozókat kezeljük, de a hallgatókat is, hisz ők is részt vesznek egy ideje az ellátásban, mégpedig a frontvonalban. 

Kibírják?

Bírják, de azért kell a mentális segítség nekik is. Az előbb említett programban van hotline telefonos szolgálat, a Dolgozói és Hallgatói Tanácsadó Szolgálathoz pedig személyesen tudnak fordulni, ők és a többi kolléga is. Az élménymegbeszélő csoportba egyszerre többen is érkezhetnek, külön a hallgatók, és külön a többi kolléga. Emellett közel három hete működik a Nem vagy egyedül programunk is, amely felkészíti a hallgatókat a Covid-ellátásba való belépésre. Ezt nevezhetjük akár pszichológiai oltásnak is, hisz az a lényege, hogy „lelki immunitást” próbálunk adni nekik, hogy képesek legyenek megbirkózni az ellátás során keletkező pszichés terhekkel.

Itthon van olyan felmérés, a Hiflylabs készítette, amely szerint 100 ezernél is több doboz antidepresszívumot váltottak ki tavaly, 2020-hoz képest. Növekedni fog a szám?

Úgy látom, hogy ha a kezelésre szoruló emberek száma növekedni fog, márpedig, ha növekszik, akkor szerintem egyáltalán nem baj, sőt, kifejezetten jó, ha a bizonyítékokon alapuló terápiák száma is nő. Annak kifejezetten örülök, hogy nem a kiváltott nyugtatók száma emelkedik, hanem az antidepresszívumoké. Ezek bizonyítottan hatékonyak a depresszió és számos szorongásos zavar kezelésében. A Covid előtti időszak adataiból tudjuk, hogy a depresszióban szenvedők egy jelentős része el se megy orvoshoz, Európában a depressziósok fele nem részesül megfelelő ellátásban. Ennek sok oka van, az emberek számtalanszor motiválatlanok, hogy orvoshoz forduljanak, elvesztették a gyógyulásba vetett hitüket, mások a stigmától félnek, amit kapnának, ha pszichiátriai ellátást igényelnének. Az, hogy nő a mentális zavarok száma a poszt-Covid miatt, talán elvezethet ahhoz, hogy miképp most is, elkezdünk sokat beszélgetni ezekről a problémákról, és talán eljuthatunk oda, hogy az emberek szabadabban mernek majd mentális kezelést igényelni. És akkor

Ennek ideális esetben így kellene működnie.

A sajtó is különös óvatossággal köteles kezelni az öngyilkosságokról szóló híreket, de muszáj érintenünk ezt a témát is. Vannak adatok arról, hogy a járvány miatt többen próbáltak-e kárt tenni magukban?

Vannak erről szóló adatok, egyes helyeken emelkedett az öngyilkosságok száma, ez részben a depresszió egyik következménye. Mindig óvatosan kell kezelni az erről szóló híreket, adatokat, WHO-s irányelv is szól a téma helyes kommunikációjáról. Magyarországon az elmúlt néhány években tartósan csökken az öngyilkosságok száma, a 2020-as adatot még nem láttam. Persze, még mindig kell a helyzetnek javulni, sok országhoz képest még nem állunk annyira jól.

A felnőttek karantén miatti mentális problémáiról sok szó esik, de mi a helyzet a gyerekekkel? Az online tanító pedagógusok nemegyszer figyelemzavart, kiégést, egyéb mentális zavarokat észlelnek. Lesz-e mindennek hosszú távú hatása, miután a tanulók visszatérnek a tantermekbe?

Nem vagyok gyermekpszichiáter, 18 év felettiekkel foglalkozunk a rendelőben, ám a kollégáktól hallom, hogy növekszik ezeknek a problémáknak a gyakorisága. Sokaknak erről a távoktatás hátrányai jutnak először eszébe, de nem lehet mindent erre fogni. Nekem is van általános iskolás korú gyermekem, és a járvány elején nagy lehetőségeket láttam a távoktatásban, távterápiában, rengeteg előnyére számítottam. Egy év elteltével azonban teljesen nyilvánvalóan látszanak a hátrányai, világos, hogy kizárólag ebben a rendszerben nem lehet hatékonyan, emberségesen oktatni. Az emberi természettel ellenkezik az, hogy nem tudunk személyesen találkozni – az iskolában sem. Így nem valósulhat meg a suli szocializációs feladata. Az oktatás különösen fontos közösségi élményt ad. Kutatások bizonyítják, hogy minél hosszabb ideig jár valaki iskolába, annál jobbak lesznek felnőttként a megbirkózási képességei. Ennek oka, hogy

Fontos: ezek az adatok olyan mérések eredményei, amikor a diákok bent ültek a padban. Persze hogy nő a mentális zavar gyakorisága a gyerekek körében, miért ne nőne? Ugyanúgy be vannak zárva otthon, mint a felnőttek, eközben el vannak szakítva a kortársaiktól, barátaiktól. A figyelemzavart rettentő nehezen tudja kezelni a pedagógus a monitor másik oldaláról. De attól is óvnék mindenkit, hogy megnövekedett gyerekkori zavarokkal kapcsolatban kizárólag a távoktatást okolja, mert ez nem ilyen egyszerű! A gyerekek ugyanúgy ebben a világban élnek, hallják, látják a járvány okozta feszültségeket és nyilván ők sem tudnak érintetlenek maradni tőle.

És a még kisebbeknél mi várható? Rengeteg olyan óvodáskorú gyerek van, aki hónapokra otthon ragadt. A nevelők már a járvány elején felhívták a figyelmet az otthoni fejlesztés fontosságára, de home office-ban erre kevés szülőnek volt lehetősége.

Nagy probléma, hogy a szülők döntő többsége nincs arra kiképezve, hogyan kell megtanítani a matematikát a gyereknek. Egyrészt maga sem biztos, hogy elég jól ismeri a tantárgyat, illetve nincs megfelelő pedagógiai ismerete. Én szeretnék megmaradni a szülői szerepben, az apukája szeretnék lenni a gyerekemnek, nem pedig a tanára. Ez a helyzet rengeteg konfliktust hozhat otthon, melyekre nincs szükség. A stressz folyton csak nő, a megbirkózási képességünk pedig hiányt szenved, hiszen az eddigi gyakori módokon nem tudjuk levezetni a feszültséget: nem járhatunk edzőterembe, kávézóba, baráti találkozókra, vagyis azokba a helyzetekbe, amelyek a hétköznapokban oly fontosak a stresszkezelés szempontjából.

Egy webináriumban hangsúlyozta annak a jelentőségét, hogy az emberek képesek lesznek-e megtanulni a bezártságban, hogyan kell pszichológiai segítséget nyújtani önmaguknak. Nagy jelentősége van például a mindfulnessnek. Kérem, mondjon otthon elvégezhető terápiákat!

Iszonyatosan fontos témáról beszélünk. A megszokott stresszkezelési eszközeink kiesésével muszáj elpárologtatnunk a megnövekedett feszültséget. Elemi érdekünk ebben a helyzetben a testmozgás, mely a leghatékonyabb stresszoldó módszer. Sétálni, futni vagy kirándulni a korlátozások közepette is el tudunk járni. Kulcsfontosságú a rutin, a rendszeresség, főleg a jelenlegi helyzetben, amikor ilyen mértékben bolydult fel az életünk. A jól megszokott biológiai ritmusunk a hangulatunk egyik legfontosabb stabilizátora. Keljünk fel mindig ugyanakkor, legyen ez a nap horgonypontja! Lefeküdni elég akkor, amikor este fáradtnak érezzük magunkat, ennek változó az időpontja.

olvasgassunk róla fél órát, aztán merüljünk el más hírekben, hogy ne ezzel legyen tele a fejünk egész nap. Ha már élőben csökkentek a szociális kapcsolattartási lehetőségeink, szervezzünk rendszeresen virtuálist találkozót, beszélgetést. Szintén fontos, hogy ne csak deréktól felfelé biztosítsuk a szalonképes megjelenésünket, a home office-ban a képernyő előtt sokszor ennyi is elegendő. A tisztálkodás, rendezett öltözködés, borotválkozás, sminkelés szintén segít abban, hogy ne hagyjuk el magunkat.

…és a mindfulness?

Szándékosan a végére hagytam. A relaxáció, a jóga szintén jó megoldás, de a mindfulness, vagyis az éber figyelem azért különösen érdekes, mert egy kulturális megoldás. A biztos pont egy olyan világban, ahol minden kiszámíthatatlan. Olyan ázsiai kultúrákból származik, melyekben az ember felkelt, elment dolgozni, de nem biztos, hogy este hazaért, mert nem voltak jogai, kivégezték, vagy épp háború volt. Generációk éltek ilyen bizonytalan létkörülmények között. Ennek feloldására alakult ki egy gondolkodásmód, a mindfulness (azért ezt az angol szót használom, mert ez a legelterjedtebb elnevezés Magyarországon). A lényege, hogy bár létbizonytalanság vesz körül, én stabilan nevelem a gyermekeimet, dolgozom, és jól érzem magam. A mindfulness annak elsajátítása, hogy képesek legyünk a gondolatainkat kizárólag gondolatként kezelni, s nem valóságként. Egy dolog a világ, de én döntöm el, hogy gondolkozom róla, tudatosan arra irányítom a figyelmemet, amerre én szeretném. Két dologról érdemes elterelnünk a figyelmünket. A múlton való rágódásról, a „mi lett volna, ha” kezdetű gondolatokról, illetve a jövő miatt táplált aggodalmakról. Erről szól a mindfulness, a tréningek online is elsajátíthatók, ez most előny. De ez nem úgy működik, hogy ma elhatározom, hogy holnaptól én irányítom tudatosan a figyelmemet. Ezt ugyanúgy meg kell tanulni gyakorlással, mint a kerékpározást vagy a pingpongozást.

Korábban arról beszélt, hogy a hazai médiumoknak össze kellene fognia, együtt kellene működnie vírusügyben, s mindegyiknek meg kéne fogalmazni 3 olyan fő üzenetet, melyet az emberek egységesen megtalálnának minden hírközlő csatornán. Melyek lennének ezek?

Mindenki viseljen megfelelő maszkot – helyesen, nem az orr alá csúsztatva, hanem az előírás szerint. A másik, hogy mindenki jelentkezzen oltásra, és adassa be magának a vakcinát, mert ez menthet meg minket. Az oltóanyagok jobban védenek minket, mint ha természetes úton esünk át a fertőzésen. Márpedig a brit variáns ragályossága miatt előbb-utóbb mindenki átesik rajta, aki nem oltatja be magát.

Harmadik üzenet nincs?

Három a magyar igazság, a harmadik: bízzunk az orvosainkban! Maszkviselet, oltás és kórházi kezelés ügyében mindenki fogadja el az orvosa tanácsát, mert ők a hiteles források.

Inkább az orvosoknak higgyünk, mint a sajtónak?

Ha választani kell a kettő közül, az orvosokat javaslom.

(Borítókép: Purebl György. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)