A mindennapokban autót használó magyarok mintegy háromnegyede tapasztalt üzemanyaghiányt az elmúlt időszakban. Szinte minden településtípuson kritikussá vált a helyzet – derült ki a napi.hu megbízásából készült reprezentatív kutatásból.
A fővárosban a hétköznapok során is autót használók 76 százaléka, a megyeszékhelyen élők 70, a városlakók 75, a községekben élők 71 százaléka számolt be arról, hogy valamilyen problémát okozott nekik a tankolás.
A kutatás alapján minél alacsonyabb egy megkérdezett iskolai végzettsége, és minél idősebb, annál nagyobb valószínűséggel találkozott ellátási problémákkal. A szociológiai jellemzők közül azonban – az üzemanyag-ellátással összefüggő kérdés esetén – a településtípusonkénti válaszok az igazán relevánsak.
Miután az Orbán-kabinet kedd este eltörölte a benzinársapkát, megnéztük, hogy a környező országokban milyen átlagárakkal találkozhatnak a járművezetők. Egyik olvasónk most jelezte, hogy Romániában mi a valóság.
Mi azt írtuk, hogy keleti szomszédunkban 605 forint a benzin ára. Olvasónk szerint ez nem pontos adat, mint írta, csütörtökön Nagyvárad mellett tankolt, a benzinár pedig az OTP devizakalkulátorával átszámolva mindössze 507 forintra jön ki.
„Mellékelem a számlát, az is látszik rajta, hogy itt is van valamiféle ársapka, mivel a valóságos összeg 246,79 lej, ami még így is sokkal jobb, mint az új magyar árak, azonban literenként fél lejt (40 forint) levonnak ebből a fizetésnél” – fűzte hozzá olvasónk.
Senki sem örül, ha megszűnik egy kedvezményes ár, de érthető, hogy a kormány számára az ellátásbiztonság volt a legfontosabb. Az olcsó benzinnek csak addig van kedvező hatása, amíg elérhető – mondta Mráz Ágoston Sámuel.
A Nézőpont Intézet vezetője szerint előre lehetett tudni, hogy az energiaszankciókból baj lehet, de az mindenkit váratlanul ért, hogy ilyen gyorsan bekövetkezett.
Könnyen belátható, hogy a nyáron január végéig meghosszabbított benzinárstop gyors eltörlése nem volt a kormány kedvére való, csak a váratlan helyzet miatt vált elkerülhetetlenné a lépés
– fogalmazott Mráz Ágoston Sámuel az ATV-nek.
Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója szerint szakmailag és hatalompolitikai szempontból is racionális döntést hozott a kormány azzal, hogy kedd este bejelentette, azonnal kivezeti a benzinárstopot.
Szerinte a kormány karácsony előtt semmiképp sem szerette volna kivezetni az árstopot, de mivel káosz alakult ki a keresleti fronton, és ellátáshiány, sorban állások alakultak ki, ezért rákényszerültek, hogy ezt meglépjék.
Nyilván mérlegelték, hogy mit veszítenek és mit nyernek, végeztek egy politikai költséghaszon-számítást, és az jött ki, hogy az okozza a nagyobb kárt, ha karácsony előtt a benzinkutaknál tumultuózus jelenetek alakulnak ki, és ha valaki tankolni akar, egy éhezők viadala szituációba cseppen
– fogalmazott Novák Zoltán az ATV-nek. Hozzátette, ezzel a döntéssel egyértelműen az ellátásbiztonságot helyezte előtérbe a kormány, az ár ebben a helyzetben másodlagossá vált.
A magyar kormány elment addig a pillanatig, ameddig kezelhető volt az ársapkával kialakult helyzet, a szankciók az egész európai energiapiacnak sok kárt okoztak – fogalmazott közösségi oldalán Szűcs Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A politikus bejegyzésében hozzátette: a gáz, az áram és a benzin árának emelkedése már korábban megindult, ugyanakkor az, hogy ennyire tartós lett, szerinte egyértelműen Oroszország ukrajnai inváziójával és az amiatt meghozott szankciókkal magyarázható.
Az ársapka kivezetése emelni fogja az inflációt, pontos értéke a benzin és a gázolaj átlagárától függ majd. Minden ársapkának addig van értelme, ameddig nem vezet akkora mértékű hiányhoz, hogy a magyar családoknak nem biztosítható a termék
– tette hozzá Szűcs Lajos.
Egy nap alatt huszonhárom százalékkal ugrott meg az elektromos autók bérlése a GreenGo közösségiautó-szolgáltatónál az üzemanyagárstop eltörlését követő napon. A közleményük szerint idén egyébként is sokan választották a közösségi autózást, de a csütörtöki adatok kimagaslóak voltak.
A szolgáltató szerint most bebizonyosodott, hogy a fővárosi gépjármű-tulajdonosok nagyon is számolnak a benzinárral, és minden olyan egyedülálló felnőtt vagy család számára is racionális választássá válik, amelynek háztartási költségvetését jelentősen megterheli a hatósági ár kivezetésével visszaálló piaci árszabás.
A GreenGo számításai szerint nagyjából évi 9000 megtett kilométer alatt jobban megérheti a közösségi autózást választani, mint a saját járművet fenntartani.
„Ma reggel a benzin is megérkezett, egyelőre gázolaj és benzin is van” – tájékoztatta az autósokat a besenyőteleki 3P-Benzinkút péntek hajnalban. A vidéki kutak a múlt héten sorban száradtak ki, mivel az importőrök nem szállítottak üzemanyagot a 480 forintos ársapka miatt. Annak eltörlése után viszont fellélegezhettek a vidéki kutak.
Magyarország egyik legnépszerűbb televíziós és rádiós műsorvezetője, Sebestyén Balázs is megszólalt, miután a kormány kedd este kivezette az árstopot a magyar kutakról.
„Aki morgolódik, mert belefutott egy éjféli tankolásba, annak nem szabad elfelejtenie, hogy azért egy évig 480-ért tankolhattál” – fogalmazott a műsorvezető, írja a Mandiner.
„Jobb későn, mint soha” – ezzel a rövid megjegyzéssel kommentálta az Indexnek Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu vezetője a kedden bejelentett kormánydöntést, amely szerint megszüntetik a több mint egy éve érvényben lévő üzemanyagár-sapkát.
Úgy látja, nem enyhülnek az árak, az ellátási problémák pedig velünk maradhatnak még egy jó darabig. A részleteket ide kattintva olvashatja.
A XVII. kerületi OMV Pesti úti töltőállomásán ismét kapható minden termék a kútoszlopoknál, tájékoztatott a közösségi médiában egy autós. Hozzátette, drágán lehet csak tankolni, de ez nem ért senkit meglepetésként, hiszen kedd este búcsút mondhattunk a benzinárstopnak.
Mától valószínűleg kedvezőbb árakkal találkozhatunk a hazai kutakon. Figyelembe véve az éppen aktuális piaci árakat, amennyiben érvényesítik a kutakon a fenti árváltozást, úgy a következő átlagárakkal találkozhatunk:
A jelenlegi adatok szerint Oroszországban lehet a legolcsóbban benzinhez és gázolajhoz jutni: ott ugyanis – forintra átszámolva – a 95-ös oktánszámú benzin literenként 322 forintba, a gázolaj 349 forintba kerül. Szlovéniában 566 forintos áron mozog a benzin, a gázolajért literenként 645 forintot kell fizetni. Lengyelországban ugyanez az adat 578 és 684 forint. Romániában 605 forint a benzin ára, a gázolajhoz képest százforintos a különbség (706 forint).
Az európai országok közül az alábbi módon áll jelenleg az adatsor a 414,49 forintos euróárfolyammal összehasonlítva:
A lista további elemeit ebben a cikkben olvashatja:
Az üzemanyagár-sapka megszűnését követően kell legalább másfél-két hónap, mire a viszonyok rendeződnek, de ez a piac nem ugyanaz lesz, mint a hatósági ár bevezetése előtt volt. Nem múlt el nyomtalanul az egy év – mondta Pletser Tamás, az Erste Bank olaj-gázipari elemzője.
Az elemző kiemelte, a legnagyobb változás az, hogy a piac 30 százalékát adó úgynevezett fehér kutak, amelyek nem tartoznak egyetlen multinacionális lánchoz sem, csődben vannak vagy gyakorlatilag elvesztették a tőkéjüket. Elmondása szerint ezek a fehér kutak el fognak tűnni a piacról, ami miatt a verseny kisebb, az árak pedig magasabbak lesznek.
Pletser Tamás arról is beszélt, hogy sok a bizonytalansági tényező: az olaj ára, a forint árfolyama, valamint az, hogy globálisan súlyos dízelhiány van. Hozzátette, a gázolajhiány Európában február 5-től jelent majd igazán problémát, mert akkor lép életbe az orosz olajtermékkekkel szembeni embargó.
Európa 10 százalékos hiánnyal küzd, eddig ezt Oroszországból szerezte be, most nem tudni, hogyan lehet ezt más forrásból pótolni
– fogalmazott az elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.
Új funkcióval bővítette térképszolgáltatását a Google. A mostani újítás lényege, hogy beállítás esetén a kereső utazástervező algoritmusa az autónk erőforrása alapján üzemanyag-takarékosabb útvonalakat javasol – írja a Totalcar.
A funkció a szokásos autós útvonal tervezésével indul. Amennyiben ez megvan, koppintsunk a jobb felső sarok három kis pöttyére, majd válasszuk az „Útvonalopciók” lehetőséget.
A megjelenő ablakban már meg tudjuk adni autónk motortípusát – mely lehet benzin, dízel, elektromos vagy hibrid –, majd a megfelelő négyzet bepipálásával aktiválhatjuk az „Üzemanyag-takarékos utak előnyben részesítését”. Ezután hagyjuk jóvá a beállításokat a „Kész” lehetőséggel, és várjuk meg, amíg a térkép újratervez.
Jó reggelt kívánunk kedves olvasóinknak!
Indul az Index pénteki hírösszefoglalója, itt mindent megtalálnak egy helyen, amit a benzinárstop kivezetése után tudni érdemes. Csütörtöki percről percre frissülő hírfolyamunkat itt olvashatja.
Tartsanak velünk!