Nyilvános a sukorói szerződés

2009.10.27. 12:35
Közzétette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Sukoró és az Albertirsa-Pilis területeken lévő ingatlanok cseréjéről szóló, 2008. július 30-án aláírt csereszerződést.

A szerződést az adatvédelmi ombudsman állásfoglalása alapján több közadatigénylő kérésére tette nyilvánossá az MNV - olvasható a vagyonkezelő kedden kiadott közleményében. (A szerződés pdf formátumban itt olvasható.)

Az MNV Zrt. honlapján olvasható sukorói csereszerződés szerint az ingatlanokat a Perfekting Kft. értékelte fel, aminek alapján 20 darab 70,1 hektárnyi sukorói ingatlan értéke 1,084 milliárd forint, a három darab, összesen 182 ,9 hektár albertirsa-pilisi ingatlan felbecsült értéke pedig 787,4 millió forint. A cserére szerződött Joav Blumnak a szerződés szerint - 296,61 millió forint különbözetet kellett fizetnie.

A szerződést az MNV részéről Tátrai Miklós, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) tagja, a vagyonkezelő akkori vezérigazgatója írta alá.

A Sukoró külterületén fekvő 20 darab ingatlan a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, a Vadex Mezőföldi Zrt. és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi igazgatóság vagyonkezelésében volt a szerződés aláírásakor. A földterületek egy része a földhivatali bejegyzés szerint kivett kopárság, erdő, gyep, út, árok és parti sáv.

A Joav Blum által felajánlott három területből kettő Albertirsa, egy pedig Pilis külterületén található: kivett telephely, illetve szántó, gyümölcsös és kivett út.

Az albertirsai ingatlanok közül az egyiken 300 négyzetméterre vonatkozóan a Pannon GSM 70 méter magas adótornya van. A területre 1994 júliusában 15 évre szóló határozott idejű bérleti szerződést kötöttek. Ezen a két ingatlanon összesen 92 millió forint összegben jegyeztek be jelzálogot, és további 10-10 millió euró jelzálog jogosultja pedig a King City Ingatlan Kft. Az egyik albertirsai ingatlanon esetleg a Mol jegyezne be vezetékjogot. A pilisi több mint 99 hektár gyümölcsösben pedig a Mol-nak van bányaszolgalmi joga közel hat hektár területre.

A szokásoknak megfelelően a szerződés rendelkezik az ingatlan-nyilvántartásról is, valamint arról, hogy a birtokbaadás a különbözet megfizetését követően 15 napon belül történik meg.

A szerződésből kiderül az is, hogy a magyarul írt szerződésben foglaltakat két tanú jelenlétében Joav Blum számára tolmács útján ismertették.

A korábbi tájékoztatás szerint Oszkó Péter pénzügyminiszter utasítására ezt a szerződést kell a feleknek újratárgyalni az eredeti állapot helyreállítása érdekében. Amennyiben november 9-ig nem sikerül megállapodni, akkor az MNV Zrt.-nek jogi lépéseket kell tennie az ügylet semmissé tételére.

A sukorói területen izraeli, német és magyar befektetők egymilliárd euró, (közel 270 milliárd forint) beruházásban King's City néven üdülő- és szórakoztató központot akartak építeni. A komplexumba első osztályú kaszinót is terveztek, amelyre a koncessziós szerződést a pénzügyminiszter október elején írta alá a pályázaton nyertes KC Bidding Kft.-vel. A kaszinóról szóló pályázatot nem Sukoró, hanem a Közép-dunántúli régió területére írták ki, így azt máshol is meg lehet valósítani.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.

tegnap, 21:51

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48